Interjú a 22 éves Szabó Jankával, a dorogi kézilabdacsapat, illetve az NB I/B egyik leggólerősebb játékosával.

Mindig is kézilabdázó szerettél volna lenni, vagy voltak más terveid is? Mikor kezdtél el kézizni? Miként emlékszel vissza a szekszárdi évekre?

Természetesen nekem is mint minden gyereknek voltak álmaim, hogy mi akarok lenni amikor felnővök. Kezdetben énekes szerettem volna lenni, aztán hírtelen át pártoltam a színészi oldalra. Különösképpen sosem foglalkoztam egyikkel sem, de vágytam a tv-ben látott nagy sztárok életére. A szüleim már óvodás koromban tereltek a sport világa felé. Kezdetben úsztam, amit tisztességgel végeztem is 7 évig. Szerettem úszni, de amikor elmentem a bátyám kézilabda mérkőzésére egyből beleszerettem. A legközelebbi alkalomkor már kértem is édesanyukámat, hogy írasson be egy kézilabda egyesülethez. 7 éves koromban kezdtem el kézilabdázni az akkor még UKSE Szekszárd néven futott egyesületnél. Az úszás mellett ez volt az a másik sport, amiben sikereket értem el, de egy idő után várható volt, hogy döntenem kell az egyik mellett. Mivel az úszás egyéni sport, ellenben a kézilabdával, így nem volt egyszerű. Valamivel mégis jobban megfogott a csapatsport. Tetszett a kihívás, hogy ott nem csak magam vagyok, egy egész csapattal kell együtt küzdenünk a kitűzött célokért. Így mára már 15 éve kíséri mindennapjaimat ez a sportág. Az utánpótlás nagyon jól működött Szekszárdon, így a gyermekbajnokságba mindig szép eredményt értünk el. Persze nem minden volt szép és jó. Több éven keresztül mindig csak eggyel kaptunk ki a szivacskézilabdába döntőben a Ferencváros ellen. Amikor már rendes kézilabda méretű pályán játszottunk sikerült elnyernünk azt a bizonyos „legszebben csillogó” aranyérmet. Megnyertük a gyermekbajnokságot és ez volt életem első igazi nagy sikere.



Szekszárd után Dunaújvárosban folytattad a pályafutásodat!

Amikor elballagtam az általános iskolából, kaptam egy lehetőséget, hogy Dunaújvárosban folytathatom a pályafutásomat. Dunaújvárosban sok szép évet éltem meg, ahol kudarcok és sikerek is kísérték éveimet. Dunaújváros színeiben megnyertük a Dániai rendezésű nemzetközi tornát. Imádtam minden percét, nagyon jó érzés volt. Ebben az évben több lehetőséget is kaptam, hogy az NB I-ben szereplő felnőtt csapattal edzhessek. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hiszen elég fiatal voltam. A következő évben megnyertük az utánpótlással az NB II-es bajnokságot, így feljutottunk az NB I/B-be, ahol juniorként felnőtt csapatok ellen játszhatunk.

Újvárosból 2015-ben igazoltál el Szegedre, 2017-ben a Szombathelyen a Haladás színeiben léptél pályára, az idén ősztől pedig Dorogon. Így 22 évesen már öt csapatban -az ország különböző régióiban- játszottál. Miért?

Mindig is szerettem a változatosság, így sosem tudtam megmaradni egy helyen. Dunaújváros után kaptam egy jó lehetőséget Szegeden. Mivel ott nem úgy jött ki a lépés ahogy szerettem volna, így másfél év után több játéklehetőség reményében igazoltam Szombathelyre. Úgy éreztem, hogy ott egy családra leltem, de sajnos úgy hozta az élet, hogy onnan is el kellett jönnöm. Jelenleg Dorogon játszom, eddig nagyon jól érzem magam. Remélem év végére együtt a csapattal el tudjuk érni a kitűzött célt és bízom benne, hogy kitudom belőle venni a részem.

Jelenleg az NB I/B utolsó előtti helyén álltok. Gondolom a cél a bent maradás. Remények?

Frissen feljutó csapatnál természetesen az elsődleges cél a bent maradás. Mivel a középmezőny nagyon szoros, így akár egy győzelemmel is jobb helyezést érhetsz el. A tavaszi szezon biztos sokkal nehezebb lesz, de tudom és hiszem is, hogy a csapattal sokkal előrébb fogunk végezni. Még csak most fogunk igazán összeérni, biztos vagyok benne, hogy fogunk még meglepetéseket okozni.

Előző kiírásban a góllövőlistán a hetedik voltál, az idén a harmadik helyen állsz. A gólok mellett szeretsz (tudsz is) védekezni, illetve mit tartasz a pályán az erősségednek?

Mivel ez egy csapatsport nem szabad egyénekről beszélni, de ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen hozzá kell tenni mindenkinek, amit tud. A védekezés sosem volt az erősségem, de pont ezért szeretem, mert nagyobb a kihívás, hogy jól csináljam. Tudok a társaimhoz alkalmazkodni és a jó helyzet felismerő képességemmel tudom őket vagy éppen magamat helyzetbe hozni. Tudok csapatban dolgozni, ami elengedhetetlen ebben a sportban.



Mikor nem kézilabdázol, akkor……

Főállású. sportoló vagyok, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ez nem csak egy hobbi, ebben sok munkám benne van, ezért sosem akartam kockáztatni a teljesítményemet egy másodállással. Persze, tudom, hogy ez nem tart örökké, de egyelőre csak halvány képek vannak arról, hogy mit szeretnék csinálni, ha a kézilabda már nem lesz nekem. A saját edzéseimen kívül másodedzői tevékenységgel segítem az utánpótlás fejlődését. Amíg tehetem addig minden erőmet a kézilabdára fordítom. Amikor nem sportolok, akkor is próbálok ehhez megfelelően élni. Mivel a napjaim nagy részét főként a sport tölti ki, így nem nagyon marad sok mindenre időm. Szeretek a kutyámmal lenni és hobbiból, kikapcsolódásként írni. Szeretnék egyszer majd megjelentetni egy saját könyvet, amiből mások inspirációt meríthetnek.