Pár perc Nagy Fannival, Vas megye második legszebb csajával.

- Fanni 20 éves, Szombathelyen él.
- Két hete indult el élete első szépségversenyén, a Miss Alpok Adria Vas megyei fordulójában.
- Második lett.
- Hat évig táncolt, majd úszott, röplabdázott.
- Tavaly érettségizett, jelenleg recepciós.





Ez volt életed ez első szépségversenye. Mindig is érdekelt ez a világ? Mikor és miért döntöttél úgy, hogy belevágsz?


Igen, ez volt életem első szépségversenye. Legelőször 8 éves koromban fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha én a modellkedéssel foglalkoznék, de végül ebből nem lett semmi akkor. Tavaly nyáron írt nekem egy kezdő fotós, hogy szeretnék-e segíteni neki gyakorolni a fotózást. Én ennek nagyon megörültem és nagy lelkesedéssel mentem vele az első fotózásunkra, amely Szombathely gyönyörű belvárosában zajlott. Egészen jól sikerültek a képek, így kedvet kaptam további fotózásokhoz. Tavaly néztem a tv-ben a Magyarország Szépe választást, és úgy igazán akkor kaptam kedvet a szépségversenyekhez.

Közeli ismerőseim, rokonaim, barátaim hozták fel egyre többször ezt a témát. Úgy gondolták, hogy én is megállnám a helyem ilyen helyzetben. Mivel mindig lelkes voltam ezzel kapcsolatban vettem a bátorságot és elkezdtem járni fotózásokra. Februárban megkeresett az egyik ismerősöm, hogy lenne-e kedvem egy kisebb “versenyhez” (fotózáshoz), amelyen az első három helyezett továbbjut a Miss Alpok Adria Vas megyei versenyére. Igent mondtam. Elmentem. 3. helyezett lettem, így automatikusan indulhattam a versenyen.

Lényegében azért indultam, mert a jövőben is szeretnék a modellkedéssel foglalkozni. Úgy gondolom, hogy ez egy jó lehetőség volt arra, hogy megismerjem egy kicsit ezt a világot, illetve magát a szereplést. A továbbiakban így már tapasztaltabban vehetek részt a versenyeken.



Olyan egy szépségverseny, mint aminek elképzelted, vagy nagyon más? Milyen volt színpadon megjelenni bikiniben?

Szinte pontosan ugyan olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Nem ért semmilyen meglepetés, talán csak annyi, hogy nekem kellett elsőként vonulnom. Erre nem számítottam. De így utólag visszagondolva, így volt a legjobb. Ahogy minden embernek, így nekem is vannak kisebb szépséghibáim. Ezt pedig nem szívesen “mutogatom”, szóval egy kicsit kellemetlen volt az első bikinis vonulás, de a továbbiakban már nem zavart annyira, hogy így lát a közönség. Ha az utcán folyamatosan néz valaki, azt nem szeretem. De a színpadon nagyon jó érzés volt, mikor rengeteg szempár rám tekintett.

Második lettél, gondolom ezzel elégedett vagy?

Teljes mértékben elégedett vagyok, az első versenyemen szerintem nagyon jó eredményt értem el.

Ezek szerint fogsz még indulni versenyeken?

Igen, természetesen fogok még indulni több versenyeken is, hiszen csupa jó élménnyel gazdagodtam.

Hamarosan folytatjuk