A szombathelyi 38 éves Kálovics Szilvia másfél éve kezdett el foglalkozni a fényképezéssel, ma már nagyon sok csinos lányról készít szép képeket.

Igazából a lányom miatt vettem másfél évvel ezelőtt egy fényképezőgépet, hogy tudjak szép képeket csinálni róla. Aztán unokatestvérem megkért fotózzak a butikjában. Kiderült talán némi tehetségem van hozzá. Onnantól fogva jöttek a megkeresések. Elsősorban lányok, pedig nem igazán akartam csajok fotózásával foglalkozni, inkább a gyerek téma érdekelt. Aztán mégis így alakult, de nem bánom, mert szeretem csinálni.

A fotózást nem tanultam, az interneten néztem utána mit, hogy kell. Nem könnyű szakma és sok minden kell hozzá – pl. felszerelés - ami pedig nem olcsó. Én alappal dolgozom, abból próbálok meg kihozni valamit. Főként lányokat, fiúkat fotózom, de párok, családok fotózása is érdekel. Glamour és akt képeket nem vállalok, az nem az én műfajom. A fashion és retró jellegű témák a kedvenceim, ez a két téma áll legközelebb hozzám.

Mik a terveim vele? Jó kérdés. Csak csinálom mert szeretem, jó látni azt is, hogy örömet okozhatok a képeimmel. Ez olyan mint kislányként a rajzolás. Nagyon szerettem rajzolni, csak ezt most felváltotta a fényképezés.