Interjú a Pécsi Balett táncművészével, a 25 éves Szécsi Theodórával.

Kislányként mivel vonzott magához a balett? Egyáltalán miként találkoztál a balettel?

Konkrét eseményre, fordulópontra nem emlékszem. Óvodásként volt egy fehér tütüm, ebben ugráltam a nappaliban a Hupikék törpikék zenéire. Mivel mozgékony gyerek voltam, édesanyám beíratott a Vass Lajos Általános Iskola tánctagozatára. Ott találkoztam először a klasszikus balettel. Egy barátnőm édesanyja hozott be jelentkezési lapokat a Magyar Táncművészeti Főiskolára (ma már Magyar Táncművészeti Egyetem). 9 évesen a szüleim elé toltam a jelentkezési lapot kitöltve, hogy írják alá, mert én balerina leszek. Persze megpróbáltak róla lebeszélni, de nem tiltották meg, hogy felvételizzek. A felvételi napján az én anyukám volt az egyetlen, aki azért szurkolt, hogy ne vegyék fel a lányát, ő már tudta, hogy nem lesz egy átlagos gyerekkorom. Természetesen örült, mikor felvételt nyertem, de nem volt felhőtlen a boldogság.

11 évig jártál a táncművészetire, ha most visszagondolsz, ez egy könnyű vagy egy nehéz évtized volt?

Vegyes érzelmeim vannak a táncművészetivel kapcsolatban. Mind fizikailag, mind lelkileg nehéz időszak volt, de nem feltétlen rossz értelemben. Ez a szakma nehéz. Erre készít fel ez az intézmény. Kamaszként lázadó, deviáns növendéknek számítottam, nem értettem egyet a rendszerrel, az oktatási módszerekkel, a szabályokkal, lényegében semmivel. A problémás viselkedésem ellenére valami csoda folytán mégis sikerült elvégeznem a főiskolát, hála a mestereim türelmének. Felnőtt fejjel visszagondolva, bár még mindig vannak dolgok, amikkel nem értek egyet, összességében hálás vagyok, amiért ilyen magas szintű képzést kaptam, megtanultam küzdeni a céljaimért és a makacsságomból előnyt kovácsolni.

4 éve vagy a Pécsi Balett tagja, budapesti lányként, hogy kerültél Pécsre?

Bár Budapesten születtem és tanultam, de vajdasági származású vagyok, ezért már gyerekkoromban hozzászoktam a hétvégi ingázásokhoz Budapest és Palics közt. Így a társulatválasztásnál meg sem fordult a fejemben, hogy ragaszkodjak a fővároshoz. Az egyetlen nehéz döntés az volt, hogy itthon, vagy külföldön helyezkedjek el. Mivel akkor még nem éreztem magamban kellő potenciált ahhoz, hogy egy idegen országban feltaláljam magam egyedül, így itthon kezdtem társulatok után keresgélni. Már a főiskolai évek alatt nagyon tetszett az a nemzetközi színvonal és mozgásforma, amit a Pécsi Balett képvisel, így nem volt kérdés, hogy ez lesz az a társulat, ahova mindenképp be szeretnék kerülni.


Fotó: Mészáros Csaba


Tanultál klasszikus, illetve modern balettet, de melyik áll hozzád közelebb?

Egy professzionális táncművésznek mindkét technikában magas szintű jártassággal kell rendelkeznie. A klasszikus balett tökéletesen megalapozza a mozgáskoordinációt, testtudatot, ugyanakkor ez egy szigorúan szabályozott, úgymond korlátok közé szorított táncforma. A modern technikák sokkal szabadabb, szélesebb mozgás palettát használnak, más izmokat is igénybe vesznek. Számomra nem létezik az egyik a másik nélkül, mindkét technikára egyszerre van szükségem, hogy a színpadon a maximumot nyújtsam, akár klasszikus balett variációt, akár modern koreográfiát kell táncolnom.

Melyik az a mű, szerep, ami a legnagyobb hatással volt rád?

A Pécsi Balettnél töltött éveim alatt eddig talán a Faust, az elkárhozott című balett volt rám a legnagyobb hatással, Vincze Balázs koreografálásában, Dubrovay László zenéjére a Zuglói Filharmónia együttműködésével. Számomra az élő zene hatalmas plusz töltetet ad, sokkal több energiát szabadít fel bennem, mint amikor felvett zenére táncolok. Eddigi pályafutásom során ez a darab jelentette a legnagyobb kihívást, technikailag a sajátos zenei világát kellett az eddigi balettektől teljesen eltérő szemszögből megközelíteni, színészileg pedig a pokol jelenetek kényszerítettek rá, hogy kilépjek a komfortzónámból. Szeretem, ha egy balettben nem csak eltáncolnom kell egy előre betanított koreográfiát, hanem együttműködve a koreográfussal a saját mozgásnyelvemet is használhatom. Szerencsére Vincze Balázs szabad teret enged a táncosok egyéni ötleteinek, így a próbafolyamat és az előadások minden percét élveztem.

Van szerepálmod?

Konkrét szerepálmom nincs, bárkit szívesen megszemélyesítenék a színpadon, ha látok benne kihívást. Hozzám közelebb állnak a cselekménytelen, ’’tiszta tánc’’ balettek, ahol nincsenek kimondott szerepek, érzelmeket, hangulatokat közvetítenek a táncosok. Itt nem lehet betakarózni egy szerep nyújtotta karakterrel, magadnak kell elérned, hogy mindaz, amit a mű közvetíteni szeretne, az eljusson a közönséghez. Ezért leginkább koreográfus álmaim vannak, ha lehet így fogalmazni, például Wayne McGregor, Ben Duke, Christopher Bruce, Franck Chartier mozgásvilágát, formanyelvét mindenképp szeretném kipróbálni.


Fotó: Pécsi Balett


Egy-egy előadáson a szépséget, a csillogást látjuk, miközben emögött rengeteg munka, lemondás, verejték van.

Természetesen a csillogás és a varázslat mögött rengeteg munka, erőfeszítés, gyakorlás és befektetett idő áll. Szerintem az egyik legnagyobb szerencse az életben az, ha a munkád a hivatásod, a hobbid, az álmod. Ez minden lemondásért kárpótol. Ha az élet bármely más területén rosszra fordulnak a dolgok, mindig van egy kapaszkodód, egy stabil pont, amit senki nem vehet el tőled.

Naponta mennyi időt töltesz el tánccal, próbákkal….?

A napjaimat általában egy balett óra indítja reggel 10-kor, ez a napi tréning, utána próba, ebédszünet, majd délután ismét próba, és ha van, akkor este előadás. Szerencsére mióta önálló társulat lettünk, sokkal kiegyensúlyozottabb a munkatervünk, több idő jut a pihenésre, regenerálódásra. Általában napi 8 órámat tölti ki a tánc, ha nincs előadásom este.

A tánchoz remek erőnlét is kell, futás, kondi ilyenek szerepelnek a programjaidban?

Eljárok konditerembe, ahol leginkább kardiózom és szálkásító gyakorlatokat végzek kis súlyokkal. Illetve, ha egy keményebb próbaidőszak előtt állok, és tudom, hogy jobb erőnlétre lesz szükségem, szintén ellátogatok előtte a konditerembe heti kétszer, háromszor.

Az alakodra, a súlyodra mennyire kell odafigyelned?

Aránylag szerencsés alkat vagyok, inkább az egészségem mintsem az alakom miatt figyelek az étkezésemre, de nem követek szigorú étrendet, azt eszem, amit épp megkívánok. Nagyon szeretek főzni, ezért sokkal könnyebben oda tudok figyelni az egészséges táplálkozásra. Leginkább a nyári szünetben, vagy az ünnepek alatti pihenés miatt szokott felszökni rám pár kiló, mert sokkal kevesebbet mozgok, mint általában, viszont ugyanannyit (vagy még többet) eszem.


Fotó: Kanyó Béla


Pécsett mennyire népszerű a balett? Mennyien látogatják az előadásokat?

Nekem az a tapasztalatom, hogy Pécsett igény van a táncra, a balettre, a Pécsi Balett egy nagy múltú társulat, a közönség kíváncsi a folyamatos megújulásainkra. Legutóbbi bemutatónk immár önálló együttesként, Földi Béla koreografálásában A makrancos hölgy is nagy sikert aratott, azóta is teltházzal fogadják a Pécsi Nemzeti Színházban. Bár a pécsi közönség a cselekményes baletteket szereti leginkább, én úgy látom, egyre nyitottabbak, van esélyünk megszerettetni velük az egy felvonásos kortárs baletteket is. Valamint, mivel már nem vagyunk lekötve a színházhoz, eljutunk más városokba is, például Paks, Kaposvár, ahol szintén megalapozhatjuk a balett szeretetét az ottani közönséggel.

Így 25 évesen az eddigiekkel elégedett vagy?

Szerintem egy táncos pályája addig ível felfelé, amíg elégedetlen. Ez visz előre, ez késztet arra, hogy napról napra többet hozz ki magadból, ezáltal fejlődsz. Szerencsére én még elégedetlen vagyok, úgy gondolom, van még hova fejlődnöm, vannak még céljaim, amiket el kell érnem. Táncosként szeretnék minél több koreográfussal együtt dolgozni, szeretném kipróbálni magam egy külföldi társulatnál, szeretném megismerni a határaimat. Ezek kellenek ahhoz, hogy úgymond lenyugodjak, és a civil terveimre összpontosíthassak, párommal néhány év múlva már szeretnénk, ha egy kis totyogó is részt venne az életünkben. Gondolkodtam a továbbtanuláson is, a színpad után balettmesterként folytatnám.

Címlapkép: Pécsi Balett