Interjú a 18 éves László Pannával.

Mikor érett meg benned a gondolat, hogy színésznő szeretnél lenni, és miért? Az a kislány voltál, aki mindig és mindenhol szerepeleni akar?

A gondolat szerintem már egészen kicsi korom óta ott motoszkált a fejemben, de akartam én minden lenni... Állatorvos, csillagász, régész, cukrász. De valahogy már a kezdetektől velem volt az állandó szereplés, némileg akaratomon kívül. Mivel nagyon gyorsan tanultam szöveget, így óvodában, általános iskola alsó tagozatában egyszerűen csak időtakarékosság céljából mindig én kaptam a leghosszabb verset az anyák napi műsorban, legtöbb szöveget a karácsonyi betlehemes játékokban és így tovább... Aztán persze annak rendje és módja szerint jöttek a versmondó versenyek, és azzal együtt persze a visszajelzések is, hogy lehet, hogy a gyors szövegtanuláson kívül is van némi közöm a színjátszáshoz, Aztán ez az egész a gimnáziumban csúcsosodott ki, ahol felvettek az iskolai színjátszókörbe és jöttek utána szépen a csodásabbnál csodásabb lehetőségek.

Sport is nagyon közel állt hozzád!

8 évig kosárlabdáztam, igen komoly szinten. A MAFC-ban kezdtem (ma BEAC) még általános iskola első osztályában, ahol a tündéri edzőm, Kati néni tanácsára ötödikben átigazoltam a BSE-be (ma MTK), ahol nagyon szép 3 évet töltöttem, sokáig gondoltam azt, hogy talán ezzel fogok foglalkozni, még akkor is, ha nem tartozom a legmagasabbak közé. Valahogy mindenkinek szépen megvolt a maga kis feladata a csapatban. Aztán nyolcadikban részben a gimnázium közeledte és az erős követelmények miatt, részben a saját magam habitusa és forrófejűsége okán dönteni kellett, és végleg befejeztem a kosárlabdát egyesületi szinten.



Családban sportoló, művész volt/van?

Az én családomban tulajdonképpen minden van. Sportoló, gyógyszerész, művész... Édesapám színművész, a testvére pedig tornatanár. Anyukám is élsportoló volt, ő tornázott. Még az olimpiára is majdnem kijutott! Egyik bátyám is színésznek tanul a Pesti Magyar Színiakadémián, előtte meg a Vörösmarty Mihály gimnázium dráma tagozatára járt. Szóval nincs hiány művészekből itthon.

Eddig hol és mit tanultál a szakmáról?

Az első tapasztalatom a felvételim volt a Vörösmarty drámatagozatára, ahova fel is vettek, de végül a Madách Imre Gimnázium mellett döntöttem, ahol pedig az iskola nagy múltra visszatekintő drámacsoportjába, a Thália Stúdióba nyertem felvételt, ami az iskola egyik tanára, Dancs István vezetésével működik, ő az egyik legmeghatározóbb személy abban, hogy én komolyabban elkezdtem foglalkozni a színházzal. A Thália heti két foglalkozást jelentett, minden év végén egy előadást, illetve különböző iskolai ünnepségeken való fellépést. Aztán 2015 nyarán beiratkoztam az Összpróba táborba, ahol Kocsis Gergő vezetésével egy 2 hetes színházi képzést kaptunk, miközben nagyon jól éreztük magunkat a Balaton-parton. Ez egy fantasztikus élmény volt számomra, itt talált meg engem Mayer Bernadette, a Kötött pálya című kisfilm rendezője, hogy játsszak főszerepet a diplomafilmjében. Ezt még azon a nyáron leforgattuk, és talán mondanom sem kell, mekkora élményt jelentett nekem 15 évesen belecsöppenni egy ilyen helyzetbe és hirtelen szembesülni azzal, hogy "igen, én ezt szeretem csinálni, ez jó nekem, ezentúl nekem csak ez kell". Aztán persze jött a szeptember, minden visszaállt a régi kerékvágásba, amit én nem szerettem volna elfogadni. Muszáj volt színház közelben lennem, és alkotnom, úgyhogy jelentkeztem a Katona József Színház ifjúsági klubjába, a Katona Klubba, ahol egy évet töltöttem. A csoportommal az Olaszliszkai című előadással kapcsán csináltunk egy saját kis előadást az év végén. A következő évem szeptemberében pedig a Radnóti Színház ifjúsági klubjába, a RIM-be jártam, ahol újabb tapasztalatokra tudtam szert tenni. A végzős évemre viszont úgy döntöttem, semmi délutáni foglalkozást nem szeretnék a napjaimba, hogy szépen tudjak készülni az érettségire, felvételire, de aztán az élet közbeszólt.



Eddig egy kisfilmben láthattunk. A forgatás olyan volt, aminek elképzelted, vagy teljesen más?

Nagyon gyorsan történt az egész castingfolyamat, amíg eljutottunk a forgatásig. Nagyjából három hetem volt felkészülni, próbáltunk konkrét jeleneteket és felvettük kézikamerával, beszélgettem sokat Mayer Bernadettel is, oda-vissza, jobbra-balra kielemeztük a karaktert, a sztorit, a forgatókönyvet. Bettyvel azóta is nagyon jó kapcsolatot ápolunk egymással. Mivel ez részben önéletrajzi ihletésű film, így még fontosabb volt számomra, hogy minden tökéletes legyen a kamera előtt. Ott, a forgatáson jöttem rá, hogy tudok én maximalista lenni, csak ki kell hozni belőlem. Teljesen naivan és mindenféle elvárás és elképzelés nélkül kezdtem bele a forgatásba, de nyilván nagyon meglepett, hogy mennyi rákészülés, technikai-, és logisztikai részletek kellenek ahhoz, hogy az a valami a kamera előtt megszülessen. Ami a néző a vásznon lát, az a film nagyjából 7%-a. Borzasztó sok háttérmunka, szervezés, pici apró dolog szükséges a tökéletes felvétel megszületéséhez.

Hamarosan egy nagyjátékfilmben fogsz szerepelni, nyáron kezdődik a forgatás, erről mit tudhatunk? A film rólatok, a mai fiatalságról szól, mennyi beleszólásotok van a történésekbe?

Június végén kezdjük a forgatást budapesti helyszíneken, főként a fővárosban éjszakai forgatások lesznek. A film munkacíme: Senki nem megy sehova, a rendezője Hartung Attila, a producerek: Iványi Petra és Major István, az operatőr: M. Deák Kristóf, a forgatókönyvet pedig Kerékgyártó Yvonne & Hartung Attila írta. Engem egy 1 éves casting folyamat után választottak a film egyik főszereplőjének. A forgatás azért nagyon érdekes, mert a filmben nagyon sokat teszteljük a kevert (filmes kamera és telefonok) technikát, amitől egy nagyon izgalmas vizuális élményt kap majd a néző. Zenei együttműködéseket szervezünk vezető magyar alternatív zenekarokkal, amitől szerintem még jobban a fiatalokhoz fog szólni az egész film. Yorgosz Goletsas amatőr színész, a Deep Glaze zenakar frontembere a film másik főszereplője. Ez lesz az első olyan film, ami tényleg a Z generációról fog szólni, hatalmas élmény, hogy a részese lehetek. Attiláék mindig kikérik a véleményünket a forgatókönyvről, hogy nem túl "mű"-e, tényleg mondanak-e ilyet a mai fiatalok.


Senki nem megy sehova


A filmek érdekelnek, vagy színház is, egyáltalán egy mai tininek mit jelent a színpad?

Sajnos azt nem tudom megmondani, hogy a mai tiniknek mit jelent a színpad, mivel az én baráti köröm, iskolatársaim majdnem mind érdeklődnek a színhát és a művészetek iránt, azonban tudom, hogy ez csak egy szűk réteget jelent. Nagyon szerencsésnek tartom magam abból a szempontból, hogy a gimnáziumban egy csodálatos, színházszerető osztályfőnököm van, Majzik Andrea, aki havi rendszerességgel viszi az osztályunkat színházba, ami nem csak a közösséget kovácsolta össze, de nagyon szép színházi élményeket is szereztünk együtt. Ami pedig engem illet, nagyon szeretek forgatni, de teljesen más az ember energiaszintje és a koncentrációkészsége valahol egészen máshol van, mint amikor színpadra kell állni. A kamerák előtt elég arra a max 2 percre "Tessék"-től "Ennyi"-ig fejben ott lenni maximálisan, azonban a színpadon az egész lényeddel, jelenléteddel, az összes figyelmeddel kell jelen lenni a partnered, a közeg, persze saját magad irányába is hosszú-hosszú órákon keresztül. Tényleg összehasonlíthatatlan a kettő lelkiállapota, így nem is tudom igazán lerakni a voksomat egyik mellett sem.

Bár még csak 18 éves vagy, de már láttál egy és mást, láttad a színészkedés szépségeit, de azt is, hogy nem minden olyan szép és jó, mint aminek kívülről látszik, azaz az árnyoldalait is. Párat ezekből felsorolnál?

Igen, valóban mondhatni ebbe születtem bele, ebben nőttem fel. Amit a közvetlen környezetemben látok az az, hogy ez egy olyan hivatás, amire az egész életet fel kell tenni. Nem lehet félgőzzel csinálni, mert az réges-régen rossz. Ha valaki nem teljes odaadással és szerelemmel csinálja, inkább ne is csinálja, hagyja ott az egészet, mert csak tönkremegy miatta. Mácsai Pál mondta azt, hogy "a színházcsinálás mániaként jelentkezik kamaszkorban, és nem úgy van, hogy kicsit csinálok színházat, de utána megírom a leckémet. Beszippant, és attól fogva csak az van..." Persze egy egész életet ilyen lázban, maximális pörgéssel nem lehet végigélni. Muszáj néha kiengedni, csak hát nincs mikor. Év közben színház, nyáron forgatások, általában ez a felállás, hiszen a színész örül, ha kap munkát. "Ez nem egy családbarát szakma", ezt apukám mondja mindig. Ha van valami, amit 18 év alatt megtanultam, az ez a mondat. És mégis színésznek készülök.




Közeljövőben milyen céljaid vannak?

Talán a két legfontosabb dolog jelenleg az érettségim megszerzése, és a felvételim a színműre, amik májusban megtörténnek. Júniusban forgatjuk a nagyjátékfilmet, és mivel szeptembertől nekem gimnázium helyett már az egyetem kezdődik, még rejtély, miként megy tovább az életem. Eléggé a sorsra szoktam hagyatkozni, általában az "úgyis minden úgy lesz, ahogy lennie kell" elméletet vallom, persze azért próbálom valamennyire tudatosan irányítani az életemet, de néha jó csak sodródni és hagyni, hogy a dolgok megtaláljanak és történjenek velem. Én így, az érettségi előtt ebbe tudok kapaszkodni, ez segít át a nehéz pillanatokon. Meg persze az, hogy június végétől megint beállhatok a kamera elé, hogy "Tessék"-től "Ennyi"-ig gyakorolhassam a maximalizmusomat.

Kövess minket