A 21 éves Girhiny Annával, a debreceni diákkal, a geszterédi költővel beszélgettünk.

Kezdjük ott, hogy én az látom: a mai gyerekek, a mai fiatalok többsége nem szeretik a verseket. Te ennek az ellentétje vagy. Mikor találkoztál a versekkel, a költészettel?

Semmikép nem értek egyet azzal, hogy a legtöbb gyerek ne szeretné a verseket. Olyan irodalmi tananyaggal bombázzák őket, ami a korosztályuknak sokszor emészthetetlen, nem tudnak vele azonosulni. Szinte kiszorítják az irodalomkönyvekből a kortárs írókat, költőket, akik mind nyelvezetben, mind pedig témában egy megfoghatóbb és a legtöbb fiatal számára szerethetőbb irodalmat nyújthatnának. Nem szeretik az irodalmat, mert az kötelesség. Versekkel először az óvodában találkoztam. Ott nyújtottak számomra először sikerélményt az óvodai szavalóversenyeken. A színház és az irodalom szeretetem szorosan összekapcsolódik, de azokban az időkben, még nem voltam ezzel tisztában. Először a színházba lettem “szerelmes”, mikor úgy hat-hétévesen édesapám elvitt a Nyíregyházi Szabadtéri Színpad előadására, ahol az István a királyt néztük meg. A versek iránti “szerelmem” akkor kezdődött, amikor először került a kezembe József Attila kötet.

Az első versedet mikor írtad? Mit tudhatunk az eddigi munkásságodról – milyen gyakran írsz, hol jelentek meg, miről szólnak a verseid…..?

A gimnázium utolsó előtti évében. Tudom, ez elég késői kezdésnek számít, hiszen csupán négy éve volt. 17 éves koromig egyszer sem fordult meg a fejemben a versírás. Az első versem témája a veszteség volt. Most dolgozom az átírásán. Míg nem volt meg az első publikációm édesanyámnak és a családnak nem mondtam el. A bátyám volt az első, aki megtudta. Később, a hozzám legközelebb álló barátaimnak említettem. Ezeken az embereken kívül senkinek. Ez nem egy olyan dolog, amit az ember világgá kürtöl, ez kicsit a lelked, a belső fényed és a sötétséged is.

Nem vagyok túl termékeny versírás terén. Volt egy időszakom, amikor rengeteget írtam, sajnos ez akkor a minőség rovására is ment. Mostanában körülbelül háromhavonta írok egyet, de ez nagyon változó, ahogyan a verseimben megjelenő témák is. Három publikációm van eddig: több versem jelent meg egyszerre az ujbekezdes.hu internetes periodikában, egy a Bátor Új Világ közösség facebook-oldalán és utoljára egy friss költeményem múlt hónapban az Irodalmi Jelen Folyóirat honlapján. Az ott megjelent versem nyomtatásban is közölni fogják. Ez nagy előrelépés számomra.

Leginkább önmagamat keresem a verseimben. De van, amikor válaszokat keresek a problémáimra, vagy csak örömöt. Ez függ az én és az adott vers hangulatától is. Van, amikor megtalálom, amit keresek.

Milyen további céljaid vannak a költészettel kapcsolatban?

Magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy publikáljam a verseimet. Nem vágytam rá. Az első publikált versemre véletlen talált rá egy szerkesztő, aki felajánlotta, hogy megjelenteti. A hírnév és a “közvers” semmiképp sem célom. Az írás jól esik és szépséget visz az életembe. Ha mások életére is hasonló hatással van az csak a grátisz. Természetesen ennek örülök.

A beszélgetésünk végén a Debreceni Egyetem (angol-német szakos tanár) hallgatóját arra kértük, hogy az egyik kedvenc versét küldje át számunka.

Szerep

Délelőtt észrevettem,
nem vagyok könyv, sem regény.
Alkotóim közt szereptelen
az identitás, az én.
És a kohézió hiányában
egy parkettán heverő fül
és két lábujj között
a leszakadt fejem
egy vértócsában számonkér,
szórakozik velem.
Már semmi közöm magamhoz,
de hozzád még volt,
azt hiszem.