Horváth Renátával beszélgettünk, a Soproni Petőfi Színház 20 éves tehetségével, táncművészével.

Kislányként hamar találkoztál a tánccal, szép sikereket értél el, de egy teljesen más műfajban. Miként indultál el, hogy jött később képbe a balett, majd a soproni színház?

3-4 éves koromban nagyon eleven gyerek voltam, ezért édesapám beíratott táncolni egy egyesületbe, a (akkori nevén) Huber Fitnessbe, ahol volt tánc és fitnesz. Hobbiként indult, nem voltak vele terveink, csak valahol le kellett vezetni azt a sok energiát. Hatodikas koromban volt a vízválasztó, mivel a fitness megkövetelte a rendszeres izomépítést és fejlesztést, ezért el kellett döntenem, hogy melyik utat választom: folytatom a fitneszt, bekötnek az izmaim és vége a táncnak, vagy pedig komolyan gondolom és a tánccal szeretnék foglalkozni. Táncot választottam. Ötéves lehettem amikor jött az első lehetőségem, hogy színpadra léphettem és versenyezhettem akrobatikus show táncban. Tizenegy éven keresztül versenyeztem különböző kategóriákban és stílusokban. Többszörös magyar bajnok, kétszeres Európa- és egyszeres világbajnok voltam a kategóriámban. Ezeken kívűl magaménak tudhatok öt darab “Amita” szobrot, melyet öt egymást követő évben zsebeltem be. Ez a díj az Amita Dance Jam országos Ifjúsági Táncművészeti verseny különdíja, a csoport legjobbja nyerhette el. Közben elkezdtem klasszikus balettra járni Horváth M. Lillához, az ő hatására próbáltam meg a Győrben a táncművészeti iskolát, ahová sikeresen felvételiztem Gyerekként nagyon jó adottságokkal indultam neki a táncnak, így a tanáraimnak jó alapanyag voltam és ezt ki is használták, talán ekkor tűnt fel, hogy akár több is lehet bennem.



Tizenöt éves koromban találkoztam először a Soproni Színházzal, ekkor alapult meg a Sopron Balett és táncosokat kerestek. Édesapám bátorítására beadtam az önéletrajzomat, hogy belekóstoljak mi vár majd rám az iskola után. Ekkor találkoztam Demcsák Ottóval, a Sopron Balett vezetőjével, aki le akart szerződtetni, mivel az iskolát még nem végeztem el, ezért ez nem volt kivitelezhető. Megbeszéltük, hogy amint elvégzem az iskolát vár vissza, és egyben az akkor alakuló balett nyári daradjába egy főszerepet kínált fel nekem. Ez volt az első, hogy a Soproni színpadon táncolhattam, így évekkel később már nem volt idegen számomra.

Iskola után meg is kaptad a szerződést. Ebben a pár évben milyen darabokban táncoltál?

Sopronban sok a prózai darab, ezért nekem is vannak a táncos jelenetek, darabok mellett kisebb-nagyobb szerepeim, ahol van szövegem vagy énekelnem kell. Az első darab két felvonásos volt, a Labirintus és a Mozart szelet. A Labirintusban Ariadnét, a Mozart szeletben egy meleg nőt alakítottam. A következő színházi darab a Macbeth volt, ekkor találkoztam először a társulat színészeivel. Itt tömeg szerepet kaptam, mint katona. Ezt követően a Diótörőt mutattuk be, mint mesebalett, én voltam a baba társa, a macska, illetve az egyik hópihét is én táncoltam. Tavasszal a My Fair Ladyt játszottuk, ebben a darabban az összes táncos jelenetben benne voltam, és énekeltem is. Nemrég Elton John és Tim Rice’s: Aida című darabját dolgoztuk fel a barlangszínházban, amely tele volt táncos jelenetekkel, prózai résszel és énekkel. Ezt a darabot idén fogjuk a színházban először bemutatni, 30 előadás vár majd ránk. Lángoló szív darabot egy orosz balettmester koreografálta, ez a darab táncos volt. Az Ármány és szerelem prózai, de majdnem minden jelenetet tánc kísérte, de volt ének is. Az idei évad utolsó darabja a The Blues Brothers volt, Feke Pál es Serbán Attila rendezésében, a koreográfus Turi Lajos, aki pl. a The Voice és a Sztárban sztár koreográfusa.





Így 20 évesen büszke, elégedett lány vagy?

Büszke vagyok az eddig elért eredményeimre, viszont elégedett sosem vagyok igazán, mert mindig van hová fejlődni, új célokat elérni. A legbüszkébb talán a Sopron Ifjú tehetsége kitüntetésemre vagyok, amivel Sopron testülete jutalmazott meg 17 évesen. Mind ezek mellett édesapámnak bebizonyítottam, hogy nem volt fölösleges a sok befektetett munka és idő, amit rám áldozott. Már kislányként is komolyan vettem a táncot és úgy éreztem az a normális, ha hétvégente versenyekre járok nem pedig zsúrokra. Sose éreztem, hogy kevesebb lett volna a gyerekkorom ezáltal, sőt, éppen ellenkezőleg, rengeteg helyen jártam már nagyon fiatalon és csodálatos emlékekkel nőttem fel. Mai fejjel már elképzelni sem tudom milyen lenne az életem tánc nélkül, hiszen ebből élek, ezzel foglalkozom, ebbe temetkezem bármilyen kedvem is van. A színház számomra az otthonom, több időt töltök itt, mint bárhol máshol és valahányszor belépek nem úgy érzem mintha kötelességből tenném ezt.

Milyen tulajdonságok, adottságok kellenek ahhoz, hogy valakiből jó táncos legyen? Volt kitől örökölni a művész hajlamot?

Egy táncosnál fontos a megjelenés és a kisugárzás. Fontos mikor ki áll a színpadra magára vonzza a tekinteteket. Persze az adottságok is fontosak, mint pl. mennyire laza valaki, milyen erőnléte van, tudja-e a saját testét használni, feszegetni a határait. Minden táncos arra törekszik, hogy valamivel több legyen a másiknál, éppen ezért tartom fontosnak, hogy minél több stílust elsajátítson az ember. Nincs a családban művész vagy ehhez hasonló, mindenki kétkezi munkát végez, viszont a párom énekes és belőle rengeteg inspirációt gyűjtök.





Koreográfusnak tanulsz, miért pont ezt a szakot választottad? Hogy látod magad előtt a jövődet?

A színház mellett mindenképp szerettem volna magam képezni és erre az egyetemet láttam a legjobb megoldásnak. Jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Egyetemre, és ezt továbbgondolva egy olyan szakot választottam, amit később kamatoztatni is tudok. Először is szeretném elvégezni az iskolát jó eredménnyel és kihasználni a lehetőségeket. A későbbiekben szeretnék tanítani, hogy mind azt, amit gyerekként és felnőttként elsajátítottam (akrobatika, ritmikus sportgimnasztika, show tánc, kortás…) tovább tudjam adni. Civilként szeretném kialakítani a végleges egzisztenciámat és továbbra is ilyen kiegyensúlyozottam élni.

Fotók: Soproni Petőfi Színház