A bimbózó korszakomat taposom. Hogy mikor nyílok ki? Kell hozzá sok napsütés, lágy eső, jó érzékű kertész, akarom mondani rendező. Fekete Lindával, a szombathelyi színház 40 éves színésznőjével beszélgettünk.

Az a kislány voltál, aki már kicsiként is szeretett szerepelni, középpontban lenni, megmutatni magát? Mindig is színésznő szerettél volna lenni, vagy voltak más elképzeléseid is?

Imádtam szerepelni. Bohócot csinálni magamból. Mindig az volt a cél, hogy szórakoztató legyek. Kiálltam és sztorikat meséltem el, amik velem történtek, vagy legalábbis minden bizonnyal történhettek volna. Most már ennek neve van: Stand up! Úgy konkrétan, hogy színésznő, az semmiképp, sőt a mai napig mosolygok, mikor megkérdezik mi a titulusom.



Gór Nagy Máriánál tanultál, közben folyamatosan jelentkeztél a Színművészetire, ahova negyedszere vettek fel, és 31 évesen végezted el. Mért volt számodra fontos az egyetem? És milyen tapasztalatokkal hagytad el a suli falait?

Aki azt mondja, hogy nem fontos az egyetem, az hazudik. Na jó, inkább úgy mondom elhallgatja az igazságot. Kell az önbizalomnak, hogy kellettél, egy visszaigazolás, hogy jó vagy, van helyed a művészvilágban. Közben rájöttem egyáltalán nem bírom a bezártságot. Nem attól készültem ki, hogy át akartak formálni, vagy megbántottak, ha nem jól gondolkodtam egy jelenetről, hanem az zavart, hogy össze van zárva 12 ember egész nap egy héten keresztül reggeltől estig a fekete falak és neon világítás közé. Távol a világ zajától, hermetikusan lezárva. Nincs egy fa, amit megölelhetsz, egy kis patak, aminek a sodrásában elrévedhetsz, illetve egy harmatos fű, ami csiklandozná a talpadat.

Közben játszottál pesti színházakban, és forgattál is. 10 éve szerepeltél utoljára filmben. 2011 óta vagy a szombathelyi színház színésznője….

Szerintem régóta vár már egy szerep rám a filmiparban. A Casting mindent is csak véletlenül kaptam meg, úgy értem jókor voltam jó helyen. Castingra bekukucskáltam, és szóltam az osztálytársamnak, hogy lent várom inkább és iszom egy kávét. Erre nyílik az ajtó és Tímár Péter megkérdezi, hogy esetleg tudok-e egy monológot? Tudtam. Hamarosan csörgött a telefonom, hogy gratulálnak, enyém a szerep. Szombathelyen hetedik évadon vagyok túl. Nagyon szerettem volna vidékre jönni játszani, azt gondoltam milyen jó csapatmunka vár rám. Nem tévedtem. Rengeteg jó szerep talált meg. Ráadásul itt ismerkedtem meg Zsótér Sándorral, akinek azóta is a fanatikusa vagyok, egy vibráló, érző agyvelő. Sőt, Alföldit is sikerült megcsípnem, hatalmas feladatot bízott rám, én lehettem Abigail a Salemi boszorkányokban. Megcsócsáltuk egymást rendesen. De megérte! Hogy ne csak szakmai sikereket említsek: életem párját is megleltem itt.

Ének. Nyertél már Franciaországban versenyt, szerepeltél a Megasztárban, volt/van együttesed, énekeltél musicalben. Számodra az ének mit jelent?

Énekelni mindig jó! Musicalban, zenekarban, fürdőkádban, erdőben. Az ének olyan nekem, mint Gombóc Artúrnak a csokoládé. Én is viccesnek találom, hogy külföldön nyertem el az első díjamat, erre is van egy jó mondás. csak most nem jut pontosan eszembe.



Különböző daraboknak, különböző szerepekbe, élethelyezetekbe bújsz, játszol el. De milyen is az igazi Fekete Linda?

Ma mit vegyek fel típus. Az emberek igazán meglepődnek amikor azt mesélem nekik, hogy én otthon egy csendes, visszahúzódó, elvagyok, mint a befőtt típus vagyok. De tényleg. Teszek-veszek, rajzolgatok, olvasok. És persze a reggeli torna semmi esetre sem maradhat el. Nagyon rosszul viselem a változást, a napi rituálékat tartani kell. Az elengedés nagy mumus, de próbálom hosszú száron tartani. Erről az orosz nagypapám jutott eszembe mikor tanított biciklizni, ahogy azt kell, seprűnyél beszorítva hátra és fogta, én meg csak tekertem, tekertem. a hangja meg egyre távolabb csengett: Ja gyerzsu, ja gyerzsu (Én fogom, én fogom). És akkor azt gondoltam, hogy milyen hosszú karja van az én nagypapámnak, és közben biztonságban éreztem magam.

Sokan az egyik legvagányabb színésznőnek tartanak, te is egy interjúban Pásztor Annához hasonlítottad magadat. Ez a vagányság a brazil évekből maradt rád?

Az biztos, hogy hatottak rám a brazil évek, nagyon is. Igazán közvetlen barátkozó, hamar megnyíló ember vagyok. Arról próbálok leszokni, hogy a kommunikációt nem csak úgy lehet igazán fenntartani, ha közben a beszélgető partnerhez érsz. Ebből sokszor félreértések adódtak. A braziloknak ez teljesen normális, itt meg csak kapkodták a fejüket, hogy ez most akar tőlem valamit, vagy a nők részéről, most ez flörtöl a pasimmal, De ez inkább akkor volt jellemző mikor hazajöttünk, azóta konzervatívabb lettem, na, nem úgy! Vagány? Hm, inkább van egy egyedi stílusom, mind öltözködésben, mind modorban. Nem gondolom annyira fájdalmasnak, inkább csiklandósnak.

Elégedett, sikeres nőnek, művésznek tartod magadat, vagy még van benned hiányérzet?


Van még bennem. Minden színésznőnek eljön a maga ideje, csak vegye észre! Van, aki korán elvirágzik, van, aki későn ér. Én a bimbózó korszakomat taposom. Hogy mikor nyílok ki? Kell hozzá sok napsütés, lágy eső, jó érzékű kertész, akarom mondani rendező.

Fotók: Mészáros Zsolt.