Interjú Tenki Dalmával, a Miskolci Nemzeti Színház 27 éves színésznőjével.

Mikor láttál először eladást?

Apu színházban dolgozott, így már nagyon fiatalon járta be hozzá a színházba. Az első élményem bábszínházi előadáshoz köthető, a Kisgömböc című előadást néztük a Vojtina bábszínházban Debrecenben. Előtte láttam sokat, de erről egyedül van tiszta emlékem, talán 8 éves lehettem. Nagyon féltem. Nagyon életszerű volt a bábok használata és a kisgömböc mohósága. Azt hiszem sosem fogom elfelejteni.

Mikor döntöttél a színészi pálya mellett? Döntésnél a színház vagy a filmek lebegtek a szemed előtt?

Nincs konkrét film vagy színházi élmény. Inkább az érzés van meg amit a színpadon éreztem, amikor apához gyerekként bementem és nem ijedtem meg a színpadtól, sőt mondhatjuk, hogy vonzott. Nem féltem produkálni magma mások előtt, sőt kimondottan kerestem az alkalmat. A színház kastélyszerűsége és nagysága fogott meg.

Kaposváron végezted el az egyetemet. Mi az a 3-5 dolog, amiért megérte oda jelentkezni, végigcsinálni, amiből már a pályád során tudtál meríteni, tudtál visszanyúlni?

Kivételes mestereim voltak, van olyan, akinek mondataira mai napig emlékszek, és persze fel is használom, már tudatosan. De leginkább a közösségben való gondolkodást és az együttműködést emelném ki az egyetemről hozott dolgok közül, és az alázatot. Ezek azok a dolgok, amik nélkül számomra elengedhetetlen egy próbafolyamat, és erre az egyetem tökéletes tapasztalás volt. Szerencsére nagyon jószívű és alázatos emberek vettek körül, nagyon jó osztály voltunk, nagyon szerettük egymást, ez a mai napig se kopott el. Fontos számomra, hogy szeretet vegyen körül, az egyetemen nagyon sok embert szerettem és azt gondolom ők is engem. Az mindig könnyebbséget ad egy munkafolyamatnak, ha olyan emberek dolgoznak együtt, akik elfogadják egymást, ha nincs is így az elejétől, akkor törekedni kell rá.



Gondolom találkoztál itt olyan dolgokkal is, ami nem tetszett, nem számítottál rá, másképp képzelted el?

Magam részéről emlékszem dolgokra, amik nem tetszettek, és másképp képzeltem el. Amikor felvettek, elhittem, hogy én vagyok a legtehetségesebb ember a világon, és hirtelen nagyképűvé váltam. Kellett a sok jó tanárom, és a sok jó barát, akik őszinték voltak, hogy vegyek vissza. Ez már teljesen elmúlt. Közben én is rájöttem, hogy csak kompenzálok valami félelemszerűt, hogy elég jó legyek mindig. Aztán rájöttem, hogy nem kell mindig jónak lenni. Szép lassan kialakultam olyannak amilyen most vagyok.

Itt gyorsan megtanultátok, hogy egy politikai döntés sokkal fontosabb, mint a diákokok jövője? íbr>
Erről nem szívesen beszélek.

Debreceniként miért Miskolcra szerződtél le, Csokonai szóba sem került?

Egyetemi hallgatóként játszottam két előadásban is Debrecenben, nagyon szeretem az ottani társulatot, mivel ebben a színházban nőttem fel rengeteg embert ismerek személyesen és szeretek is. Mégsem tudtam volna ott elképzelni a jövőt. Új emberekre és impulzusokra vágytam, ezért jöttem Miskolcra.

Ez lesz itt a 3. évadod, sok szerep, főszerepek is megtaláltak, mint színészként, mint nőkét, mik azok a tulajdonságaid, amiknek ezt köszönheted?

Pont nyáron realizáltam, hogy ez a harmadik évadom. Leültem és átértékeltem ezt az elmúlt lassan három évet. Sokszor említem a kamaszodás folyamatát az én színházhoz való viszonyomban. Az első év a tapogatódzás, a félelem, a zavar, a görcsök éve volt. A második már gördülékenyebben ment, egy fokkal görcsmentesebben. És azt hiszem idén jöttem vissza először úgy, mintha egyfajta otthon érzésem lenne. Szeretem az embereket, nagyjából már ismerem is őket, sok közös munka köt össze minket. Mindenkihez van már valamilyen viszonyom, és ez nagyon fontos. Arra, hogy minek köszönhetem ezeket a szerepeket, az azt gondolom nemcsak rajtam múlik, hanem főként Béres Attiláékban, hogy bíznak és bíztak bennem amikor idehívtak, és látják bennem azt vagy azt a szerepet. Az pedig, hogy mit hozok ki belőle az már az én dolgom. Elsősorban a kezdeményezes, hogy bíznak az emberben, hogy meg tudja csinálni, az nagyon jól tud esni.



Szerepekbe könnyed bele tudsz illeszkedni, vagy sokat kell vívódnod?

Összességében próbálom az összes szerepemben megkeresni legalább egy olyan dolgot, ami megvan bennem is, ebből már el lehet indulni. Inkább azok a szituációk a nehezebbek, amik még nem történtek meg velem. De valami hasonló érzést, érzetet próbálok mindig keresni.

Van olyan szerep, ami szinte rád íródott?

Nagyon nagyképűnek tűnnék, ha azt mondanám, hogy igen.

Ha egy filmben vagy a színházban olyan szerepet akarnak rád osztani, ahol vetkőzni, kell, akkor ezt vállalnád?

Ez nagyon összetett döntéshelyzet egy színész számára, rengeteg mindentől függ. Nem tudom, mit tennék. Sok mindentől függ.

Ha megnézel egy filmet, egy előadást, sokszor érzed úgy, hogy feleslegesen van benne meztelen jelenet.

Előadástól és filmtől függ. Feleslegesnek semmi esetre se éreztem eddig, biztos a rendezőnek volt valami elképzelése, hogy miért akarja. Helyiértékét nem mindig látom, vagy épp én abban a szituációban nem feltétlenül vetkőznék le. Ilyen érzésem már volt. De ez személyes jellegű nem szakmai döntésből adódott.



Eddig keveset forgattál, miért?

Ez az amit én nem tudok. Nyilván Miskolcról nehezebb Pesten forgatni. Több dolgot el tudnék vállalni, ha Pesten élnék, a körforgásban. De egyelőre nincs így, majd lesz.

Sikeres színésznőnek érzed magadat?

Van, amiben igen, van, amiben nem. Inkább azt gondolom jó úton haladok magammal. A siker sosem vonzott, nem tudom mitől függ, egyelőre nem is nagyon érdekel. Sose azért csináltam, hogy megismerjenek az utcán.

Akkor mi fontos számodra?

Úgy fogalmaznék, hogy az nagyon jól esik, amikor egy számomra szakmailag vagy emberileg fontos személy elismeri, amit csinálok. Volt már ilyen, az jól esett.

A jövőben milyen tervek, célok lebegnek előtted?

Mind magánéletileg, mind szakmailag kiegyensúlyozottnak érzem magam jelenleg. És ez nekem most elég. Aztán mindig jön, aminek jönnie kell. Még sose volt úgy, hogy ne legyen sehogy. Szeretek pezsegni, menni, élni, szeretni. Ezt keresem, egyenőre azt érzem jó úton haladok.