Könnyed beszélgetés a 21 éves Jurák Bettinával, a Kecskemét City Balett táncosával.

3 évesen kezdtél el táncolni, 19 évesen a Pécsi Művészeti Gimnáziumban végeztél. Mi tudhatunk erről a 16 évről?

Csáky Máriánál, az oroszlányi Silhouette Balettben kezdtem el táncolni 3 évesen. Nagyon hálás vagyok, mert Marika néni országos viszonylatban is az egyik legjobb tánctanár az alapszintű oktatásban, így nagyon jó helyen tanulhattam meg az alapokat. 9 évesen döntöttem el, hogy el szeretnék menni a Magyar Táncművészeti Főiskolára tanulni (most már Egyetem) ahova fel is vettek, de pár hónap után az erős honvágyam miatt haza kellett költöznöm. Ekkor folytatódott minden ugyanúgy tovább, Marika néninél. Amikor a középiskoláról kellett döntenem, nem is volt kérdés, hogy nem tánciskolába megyek-e majd tovább. 14 évesen újra elszakadni a családtól, barátoktól nem volt könnyű, de akkor már lelkileg sokkal erősebb voltam, így nem hátráltam meg és leköltöztem Pécsre, amit végül sikeresen be is fejeztem. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, többször voltak nehéz időszakok, de a tánc szeretete valahogy minden mélyponton tovább lendített, motivált, hogy ez az én utam, és csak csináljam, a végeredmény egyszer majd úgy is kifizetődik.

Suli alatt kétszer is voltál ösztöndíjjal Hollandiában.


A Holland Táncszínháztól (Nederlands Dans Theater) nyertem kétszer ösztöndíjat, 2016-ban és 2017-ben a nyári kéthetes intenzív kurzusukra. A világ számos pontjáról érkeztek oda táncosok, érdekes volt egyedüli magyarként részt venni a workshopon. Rengeteg inspirációt, motiváció, erőt sikerült bezsebelnem mindkétszer, a tanárok és a kurzus résztvevők fantasztikusak voltak. A csoporttársaim többsége a leghíresebb amerikai táncakadémiáról érkezett, ahol rengeteg alkotóval, mesterrel dolgozhatnak együtt, ezáltal a technikájuk sokrétű és a személyiségük is pont evégett nagyon nyitott. Az első nap teljesen lesokkolt, hogy a velem egyidősek hol is tartanak szakmailag, ugyanakkor ez akkora erőt adott, hogy még keményebben dolgoztam a próbákon.

Klasszikus balettel kezdted, modern táncosként végeztél. Ezzel sokan vannak így, de mindenki más miatt vált, te miért?


10 évesen találkoztam előszőr a modern tánccal és már ekkor nagyon nagy hatással volt rám. Aztán az akkori tánctanárnőm elkezdett különböző modern tánc technikákat tanítani, ekkor már biztos voltam benne, hogy ez lesz az én utam, ebben tudok igazán önmagam lenni. A balett egy csodálatos műfaj, de ott csak bizonyos koordináták között mozoghatsz, míg a modern táncra ez nem feltétlen mondható el. Természetesen itt is megvannak a szabályok, de pont ez a stílus szépsége: szabályok között szabadon.


Fotó: Mészáros Csaba


Suli után szabadúszó voltál, majd egy év múlva leszerződtél Kecskemétre.

Igazából a középiskola alatt végig egy dolog lobogott a szemem előtt: olyan helyen szeretnék a későbbiekben dolgozni, ahol igazán azt érzem, hogy megéri ott lennem, mert szakmailag sokat tud hozzám adni. Ezért is alakult úgy, hogy az iskola elvégeztével szabadúsztam egy évet. Ez idő alatt voltam két hónapot külföldön, folyamatosan képeztem magam, illetve több különböző projectben vettem részt, különböző alkotókkal együtt. Barta Dórával és társulatával is így ismerkedtem meg, meghívást kaptam ez egyik budapesti produkcióba. A többi pedig jött magától: nagyon élveztem a közös munkát Dórával, azt éreztem rengeteget tanulhatok tőle, jó volt vele együtt dolgozni és hát a vége az is lett, hogy leszerződtem hozzá Kecskemétre. Nem tudok megalkudni, folyamatosan fejlődni szeretnék és azt hiszem most a legjobb helyen vagyok ehhez. A tavalyi évad volt az első évadom a színháznál, de szerencsére már akkor is szép és nehéz feladatokat kaptam, amiért nagyon hálás vagyok. Éppen ezért is várom kíváncsian, hogy mit is tartogat majd a 2018/19-es évad számomra.

Könnyen tartod az alakodat, súlyodat?

Egészségesen táplálkozom, így nagyjából mindig ugyan úgy nézek ki, de persze ez néha nehéz. Nem mondom, hogy nem figyelek oda, hogy mit eszem, de mivel évad közben rengeteget dolgozunk, ilyenkor azért becsúszhat 1-1 csokoládé vagy pizza, mert tudom, hogy úgy is lemozgom.

Sérülések mennyire találtak meg?

Apróbb sérülése a legtöbb táncosnak akad, így nagy ritkán nálam is előfordul egy-egy kisebb, de ez egyáltalán nem tántorít el a dologtól.


Fotó: Mészáros Csaba


Emeléseknél soha nem volt/van benned félsz?

Szerintem minden páros vagy közös dolog, valamilyen szinten a bizalomról szól. Ha nem bízol a partneredben, a kollegáidban, akikkel együtt kell dolgoznod, táncolnod, kis és nagy emeléseket csinálnod, akkor mindig benned lesz a félsz, ami hosszútávon bekorlátoz. A kérdésedre válaszolva: szerencsére nem vagyok az a félős típus, így igazából sosem féltem egy-egy nagyobb emelés előtt.

Főleg a kortárs darabokban vannak olyan jelenetek, ahol a lányok meztelen felsőtesttel táncolnak, volt már ilyen szereped?

A szabadúszó évem alatt együtt dolgoztam Frenák Pállal, akinek a munkáira jellemző a meztelen, szabad test, és hát nekem is felső nélkül kellett táncolnom. Az elején ódzkodtam tőle, de Palival beszélgettünk a dologról és elmagyarázta, hogy a darab koncepciójába ez miért is lényeges. Az előadás végül szerencsére nagyon jól sikerült, végtelenül szabadnak és erősnek éreztem magam.

Modellkedsz is, ez a pálya kislányként is vonzott, hogy jött képbe a fotózások? Ebből lehet komolyabb dolog is

Mivel magas vagyok (178cm) és természetes vörös színű hajam van, már fiatal koromtól fogva hívnak modellkedni. Nagyon szeretem csinálni, igazából teljesen kikapcsol, de abszolút csak hobbiként tekintek rá, a tánc az első nálam minden szempontból. Egyébként régebben több ügynökséghez is le akartak szerződtetni, de mivel túl izmosnak találtak, így mindenhol megkaptam, hogy hagyjam abba a táncot és csak ezután tudnak velem együtt dolgozni. Azóta szabadúszóként modellkedem, az egyik kedvenc projectem a DAIGE magyar márka 2017-es kampánya, de például a tavaly októberi ELLE magazinban is benne volt egy divatanyagom.


Fotó: Little Nóra


És mennyire fontos számodra a hétköznapokban a megjelenés?

A mindennapokban szeretem az egyszerűséget, a természetességet. Mivel a nap nagyrészét a próbaterembe töltöm kemény munkával és izzadással, így általában kócosan és smink nélkül vagyok a legtöbbet, de a szabad napjaim alkalmával szeretek előadásokat nézni, találkozni a családommal és barátaimmal. Ilyenkor azért szívesen kicsinosítom magam, de ezen alkalmak során is inkább a visszafogottság és a természetesség jellemez.

Közeli, távoli célok?

Az elmúlt időszakban egyre többet olvasok, szeretném magam fejleszteni, új nyelveket tanulni, szabadidőmben utazni. Szakmailag olyan céljaim vannak, hogy eljussak különböző nyári kurzusokra, melyekből sokat profitálhatok a későbbiekben. Sok a cél, sok a terv, kisebbek és nagyobbak, ezek számomra a legnagyobb inspirációk a hétköznapokban.

Borítókép: Little Nóra