Interjú Ballér Biankával, a székesfehérvári Vörösmarty Színház 25 éves színésznőjével.

Mindig is színésznő akartál lenni vagy voltak más terveid is?

Már óvódás korom óta szeretnék színésznő lenni. Balatonlellére jártam óvodába és általános iskolába. Diákszínjátszós voltam, ide köthető az első színpadi emlékem is, amikor ovisként előadtuk A kiskakas gyémánt félkrajcárját bábelőadásként. Először általános másodikban volt egy kilengésem, amikor sztriptíztáncosnő, aztán nyolcadikos koromban, amikor azt gondoltam, hogy mentős leszek, de szerencsére egyik sem lettem. Általános után Fonyódra jártam gimnáziumba, illetve Siófokra délutáni dráma tagozatra, a KIM-be. Akkor már biztos voltam benne, hogy a színészet érdekel, céltudatosan készültem a felvételire.

Mi volt az a három dolog, amiért te színésznő akartál lenni?

Gimisként azt gondoltam, hogy ennél izgalmasabb dolog nem lehet a világon, hogy bárki bőrébe belebújhatok. Bármilyen érzelmi vonulatot megélhetek vagy elképzelhetek, hogy ezernyi értelmezése és színezete lehet egy anyagnak vagy szerepnek. Az egyik meghatározó élményem, amikor gimis barátokkal Somogyvárra a gyermekotthonba vittünk általunk összegyűjtött ajándékokat és készítettünk egy kis karácsonyi műsort is, talán még sosem láttam gyereket ennyire élvezni előadást, nagyon megható volt. Nagyon élvezem, hogy valamilyen szinten adunk valamit a nézőknek, persze jobb esetben mi is többek leszünk ezáltal. Szóval ez egy összetett kérdés, most már sokkal több dolog miatt szeretem, és persze már látom a nehézségeit és a kevésbé előnyös oldalait is.

Milyen nehézségekkel találkoztál?

Ezt csak teljes odaadással lehet csinálni, ez elsődlegesen kitölti az ember életét és idejét, nincsenek ünnepnapok, hétvégék, nincs elég idő a kapcsolatokra és a családra. Persze, ha jól mennek a dolgok, mert akkor az ember sokat próbál és sok előadása van, közben meg ez teszi boldoggá. Meg az is nehézség számomra, hogy mivel elég maximalista vagyok, azt érzem, hogy sosincs kész, mindig lehet jobb vagy éppen sosem elég jó….



Mikor, hol, mit láttál először színházban?

Sajnos annak idején nem nagyon volt lehetőségem sokat színházba járni, anyagilag nem engedhettük meg magunknak otthon. Gimnazista koromban volt pár év, amikor a suliban Kaposvárra, a Csiky Gergely Színházba váltottunk bérletet. Rusznyák Gábor 2009-ben rendezett ott egy Oidipus királyt, nagyon hatott rám, talán ez volt az első a színházi élményeim között. Illetve Valló Péter Éjjeli menedékhely rendezése.

Az egyetemen az öt év olyan volt, amire számítottál, vagy nehezebb, könnyebb?

Igazából nem nagyon voltak előzetes információim, nem voltak elvárásaim, azt hiszem eléggé naiv és tájékozatlan voltam annak idején. Az viszont biztos, hogy álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyire intenzív és tartalmas öt év lesz.

Székesfehérvárra szerződtél. Így gyakorlatilag pályakezdőként, milyen terveid, céljaid vannak? Hova szeretnél elérni?

Egyelőre nagyon szeretek Székesfehérváron lenni, nagyon jó szerepeket kapok, nagyon szeretem a társulatot, nagyon jó színészek vannak itt, akiktől sokat lehet tanulni. Mint mindenki én is nagyon szeretnék minél többet forgatni és minél izgalmasabb szerepeket eljátszani, amik folyamatos kihívást jelentenek számomra. Szeretnék még olyan előadásokat is csinálni, mint az egyetemen, amilyen Telma és Lujza és a Pandamedvék. Hogy összetettebb alkotói folyamat legyen, amibe akár az írás, a dramaturgia, az improvizálás és a rendezés is beletartozhat.



Eddig milyen szerepek találtak meg? Melyik szerepre, előadásra vagy a legbüszkébb?

Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába végeztem, szerencsére elég sokféle anyaggal foglalkoztunk, sok előadást csináltunk és sok rendezővel dolgozhattunk harmad- és negyedévben. Az egyetem alatt az egyik nagyon nehéz feladat az volt számomra, amikor Máté Gábor rendezte nekünk a Kalucsnit, én játszottam a Nagymamát. Nem igazán éreztem álomszerepnek, bármelyik másik szerepet szívesebben eljátszottam volna a másik három közül, amiket a lányok kaptak. Aztán nagyon megszerettem már a próbafolyamat alatt. A Vörösmarty Színházban, a Régimódi történetben Lenke szerepét éreztem talán eddig leginkább magamének és testhezállónak, amit Tasnádi Csaba rendezett, illetve a Forte társulatban, Horváth Csaba rendezte Bűn és bűnhődésben Szonya szerepét, ami egyébként egy beugrás volt, az igen kemény feladat volt.

Milyen szerepek, karakterek állnak hozzád közel? Van szerepálmod?

Ezt nem igazán tudom, valahogy minden szerepbe bele tudok pörögni, bolondulni és szeretni. Szeretnék minél többféle szerepet kipróbálni, a tőlem legtávolabb állókat is. Például amikor az egyetemen Zsámbéki Tanár Úrral, a IV. Henrikkel foglalkoztunk, az egyik kedvenc szerepem Lepedő Dolly volt, nagyon élveztem, hogy lehetett szélsőségesnek és bátornak lenni benne.

Filmek, sorozatok érdekelnek?

Igen, csinálni is minél többet szeretnék, meg nézni is. Eddig nem nagyon szerettem sorozatokat nézni, mert utálok félbehagyni dolgokat, és általában, ha néztem valami sorozatot 1-2 nap alatt ledaráltam, de most már, hogy sokat tanultam a türelemről, és elvégeztem az egyetemet, akár 3-4 napig is kibírom. A filmeket egyébként jobban szeretem, a jó filmek kifejezetten nagy hatással tudnak rám lenni, legutóbb a Bohemian Rhapsody-t néztem meg, egymást követő nap kétszer. A mesékért is odavagyok, azokat is végig tudom pityeregni, az Agymanók nagy kedvencem, meg a Coco, a Lion King és a Hihetetlen család.



Civilként következő 3 célod?

Szeretnék egy Whippet kutyát, egy Szfinx macskát, és minél több növényt a szobácskánkba.

Fotók: Ballér Bianka/Facebook