Interjú a 28 éves táncművésszel, Széki Zsófiával.

Te is az a kislány voltál, aki már nagyon piciként balerina akart lenni, aki az ajándékban kapott tütüben táncolgatott a szobában?

Tütüm ugyan nem volt, de van rólam egy történet: miszerint egyszer kiskoromban feltettem a lábam az asztalra, utánozva a táncosok nyújtását és azt mondtam, én olyan akarok lenni, mint aki a tévében szerepel és mindenki őt nézi. Édesapám zenész és édesanyámban is erősen munkálkodik a művészi véna, így már nagyon korán sok színházi benyomás ért, de felnőtt fejjel úgy érzem többről volt szó. Apai nagyszüleim táncművészek voltak. Nekem is ez volt megírva. Négyévesen kezdtem el balettozni a Pataky Művelődési Központban Latabár Katalinnál.

A tánc mellett sportoltál is. Mí szólt végül a balett mellett?

Gyerekként egy ideig műkorcsolyáztam. Gyönyörű sport, de eszméletlenül megterhelő. Hajnali edzések, rengeteg esés és küzdelem, majd egy versenyen pár percen áll vagy bukik minden. Izgulós típus vagyok és ez akkor a teljesítményem rovására ment, ami lelkileg megviselt. Ma már nem adnám fel a sok belefektetett munkát, de akkor úgy éreztem a versenyzés nem nekem való. A műkorcsolyás időszakom alatt is folytattam a balettet az edzőm javaslatára, hogy szépüljön a mozgásom a jégen, de ekkor már a Magyar Táncművészeti Főiskola (ma már Egyetem) előkészítőjére jártam. A koriban éppen a dupla ugrásokat tanultam, ami nagyon küzdelmes volt, a táncot viszont egyre jobban élveztem, ezért amikor szóltak, hogy nemsokára felvételi lesz, eldöntöttem megpróbálom. Kilencéves voltam és nagyon sírtam, amikor sikerült. Nem tudnék érveket felsorolni, hogy miért, egyszerűen ezt szerettem a legjobban csinálni.

Főiskolán balettel kezdtél és végül modern szakon végeztél. Ez egy küzdelmes út volt?

Folyamatosan jól teljesíteni fizikailag és lelkileg sem volt könnyű, de erre számítottam. A konfliktusok kezelésére nem voltam felkészülve. Hét év klasszikus balett után váltottam az akkor induló modern szakra. Ezt a döntésemet egy-két kivétellel senki sem díjazta a tanári karból, ugyanis az iskolában az volt a köztudatban, hogy abból lesz modern táncos, akinek a balett nem megy. Ezért megpróbáltak lebeszélni, még az is elhangzott, szándékosan nem fognak felvenni az évfolyamba. Ez egy érdekes megpróbáltatás volt, tizenhat évesen ki kellett álljak magamért. Az akkori mesternőm azt mondta, a könnyebb utat választom, de én egyáltalán nem így éltem meg. Nem a könnyebb utat választottam, hanem a nekem valót. Ezt nehéz volt megértetnem.



Pályakezdés az sokszor nagy próba elé teszi a táncost. Te hogy indultál el a pályán?

A modern évfolyam utolsó évében volt alkalmam együtt dolgozni Fodor Zoltánnal, aki felajánlott egy helyet az éppen állandó együttesé alakuló társulatába, az Inversedance-be. A kezdet nagyon nehéz volt, magasak elvárásoknak kellett hirtelen megfelelnem. Ez egy átlagosan hat fix táncossal működő csapat, nem volt hova elbújni. Folyamatosan úgy éreztem le vagyok maradva, gyomorgörcsös időszak volt. Emlékszem nagyjából három év után kezdtem el érezni, hogy na jó, most már talán tudok egy kicsit táncolni.

8 évig voltál Inversedance táncosa. Itt milyen szerepek találtak meg? Melyik szerepedre, előadásodra vagy a legbüszkébb?


Nagyon sokféle produkciót hoztunk létre az évek alatt és bár nehéz idők jártak és járnak a független társulatokra, ennek ellenére szívünket-lelkünket beletettük egy-egy alkotási folyamatba, ezért alapvetően büszke vagyok arra, hogy ennek az együttesnek az első nyolc évében jelen voltam. Az előadások közül Selcuk Göldere török vendégkoreográfus Roots című darabja, és Fodor Zoltán Home, sweet home, illetve Traviata című alkotásai jelentették számomra a legnagyobb kihívást és élményt. Ezekben a produkciókban kiemelt szerepben kellett helytállnom, úgy éreztem rengeteget formáltak rajtam. Sok pozitív visszajelzést is kaptam, ami nagyon jól esett.



Nyár óta szabadúszó vagy, ez egyben egy szabadság, de egyben van benne egy bizonytalanság is. Miért váltottál?

Több oka is volt annak, hogy meghoztam ezt a döntést. Az egyik, hogy bár szép lehetőségeket kaptam az évek során, az utolsó két évadban azonban már nem adódott olyan feladat, amiért fel kellett volna kössem a nadrágom. Még nem hoztam ki mindent magamból, de a fejlődéshez kihívásokra van szükségem. Ezeket keresem most.

Így 28 évesen elégedett vagy az eddigi pályafutásoddal, vagy van benned hiányérzet, vagy már többet elértél, mint amire kislányként gondolni se mertél volna? ÍBR>
A Társulattal turnéztam többek között Afrikában, Kínában, Ausztráliában és háromszor Dél-Amerikában. Gyakorlatilag harminc éves korom előtt bejártam a fél világot, ezt álmomban se gondoltam volna. Szakmailag is szépen alakultak az eddigiek, de alakulhattak volna szebben is. Sajnos sok tényezőnek kell összeállnia a sikerhez. Van mikor a szorgalom és a teljesítmény nem sokat nyom a latban, ezt tudni kell kezelni. Én tisztában vagyok az úttal, amit megtettem, a belefektetett munkámmal és a hullámvölgyekkel, amiken átküzdöttem magam. Igen, elégedett vagyok, mert még itt vagyok.



Milyen terveid, céljaid vannak, hol, mit szeretnél a közeljövőben eltáncolni? Van szerepálmod?

Decemberben a Bozsik Yvett Társulattal lesznek előadásaim, amiket már izgatottan várok, és még számos alkotó van itthon és külföldön, akikkel remélem, összehoz majd az élet. Pár éve trailereket és több kamerás felvételeket is vágok előadásokról, nemrég a Közép-Európa Táncszínház és a Feledi Project premiereihez készítettem előzetest. A jövőben ezen a vonalon is szeretnék sokat haladni és fejlődni.

És civilként pl. házasság, gyerekek………?

Egyelőre teljes mértékben a szakmámra koncentrálok, de nagyon boldog vagyok a párkapcsolatomban.

Kövess minket