Interjú Krajcsi Nikolettel, a debreceni Csokonai Színház 34 éves színésznőjével.

24 évesen kezdted el Kaposvárott a színművészetit, előtte gazdasági szakon tanultál, hogyhogy?

Főként apukám volt rám nagy hatással, aki a reáltárgyak terén mozgott otthonosan. Így utólag visszagondolva, ennek hatására mentem matematika irányultságú gimnáziumi osztályba, onnan pedig egyértelműnek tűnt, hogy az út vagy a programozás, vagy valamilyen formában a gazdaság. Bár valamelyest talán már ekkor jelezte nekem a sors, hogy mást kellene csinálnom, mert a magyar érettségit kiemelt dicsérettel zártam.

Azon kevés kislányok közé tartoztál, aki nem színésznő akart lenni?

Kislányként még semmi sem húzott a színház felé, így aztán meg sem fordult a fejemben, hogy erre a pályára lépjek. Igazából még az sem jutott eszembe, hogy létezik ez a hivatás. Valószínűleg, mert a szüleim annyira mással foglalkoztak. Nem voltam az a magamutogatós típus sohasem, közben pedig mégis feltűntem itt-ott, még ha ez mind távol is állt a színészettől. Spanyol táncra jártam, sportoltam, rengeteget mozogtam, ezekkel voltak is különböző fellépések, megmérettetések, de se vers., se prózamondó versenyre nem jártam, még csak színjátszó kör tagja sem voltam. Mikor először elgondolkoztam rajta, hogy színésznő legyek, már elmúltam 20 éves. Azt hiszem, hogy az isteni gondviselésnek és Mészáros Péternek (rendező, író) köszönhetem, hogy ebbe az irányba vezéreltek.



34 éves vagy, pont 10 éve kezdted el az egyetemet, ma - Fehérvár, Kaposvár, Kecskemét érintésével – a debreceni Csokonai Színház tagja vagy.. Mit tartasz a pályád legfontosabb állomásainak, pillanatainak, sikereinek, csalódásainak…?

Alapvetően életem legfontosabb három történése, hogy találkoztam a férjemmel, Mészáros Tiborral, majd 3 évvel ezelőtt megszületett a kislányunk, és 1 éve a kisfiunk. No, de hogy a kérdésre válaszoljak, amely az eddigi szakmai pályafutásomra irányul, az első legfontosabb állomás, hogy összehozott az élet Mészáros Péterrel. Ő „fedezett fel” még gimisként, majd 2 évvel később lehetőséget adott, hogy játszak a Kythéra című nagyjátékfilmjében. Fontos állomás Székesfehérvár, ahol a Vörösmarty Színház színi stúdiójának voltam tagja, és eljátszhattam életem első igazi és fontos szerepét. De ide köthető az első csalódásom vagy kudarcom, nevezze ki-ki, aminek gondolja, mert a színész II. vizsgánk - nemigen kapva hozzá segítséget - alul múlta az elvárásokat. Aztán nagyon fontos állomás volt, hogy felvettek a Kaposvári Egyetemre, pedig már nem voltam fiatal, hisz 24 évesen, a fehérvári stúdió elvégzése után kezdtem el. És az is, hogy már harmadévesként gyakorlaton lehettem Kecskeméten. Mind az egyetem, mind Kecskemét nagyon fontos, sokat tanultam az emberekről, a színház működéséről, a kapcsolatokról, mind pozitív, mind negatív értelemben egyaránt. Kecskeméthez kötődik számtalan szép emlék, jó szerep, mégis a legmeghatározóbb egy csalódás, hiszen el kellett jönnöm. Újabb fontos találkozás volt, mikor Tengely Gábor felkeresett, hogy dolgozzunk együtt Zsámbékon. Új lendületet adott nekem a bizalma, a személye és a vele való munka. Ezután érkeztem Debrecenbe. Szintén sok szép emlék és izgalmas munka fűz ide. A leginkább említésre méltó számomra, hogy mindkét gyermekem születését megelőzően készítettünk a férjemmel (Mészáros Tibor – színművész, rendező) egy-egy előadást, mely a gyermekvárást, illetve a kisgyermekes létet dolgozza fel humoros, megható, őszinte és mégsem magamutogató formában. Hálás vagyok a színház vezetőségének, hogy helyet és lehetőséget biztosítottak ezek létrejöttére. Külön öröm, hogy sok helyre eljutottak az előadások, vagy azok híre. Ma (nov. 17) van épp a Koraszülöttek Világnapja. Csodálatos dolog, hogy 1 évvel ezelőtt 10 nappal a kisfiam érkezése előtt még eleget tudtam tenni a debreceni Újszülöttjeinkért, Koraszülöttjeinkért Alapítvány felkérésnek, hogy eljátszam ezen alkalomból a „Toljad, Kisanyám!” című előadásunkat.



Ha visszamehetnél az időben lenne olyan, amit másképp csinálnál, másképp döntenél? Volt olyan szereped, jeleneted, amit megbántál, hogy elfogadtad, belementél? Eddigiekkel elégedett vagy, vagy van benned hiányérzet?

Apró dolgokban lenne olyan, amit máshogy csinálnék. És persze ma már azt hiszem, hogy máshogy játszanék el bizonyos szerepeket, de olyan szerepem, amit megbántam volna, nem volt. Biztos, hogy alakulhattak volna másként dolgok, de nem érte volna meg, mert nem ott lennék most, ahol vagyok. Csodálatos a családom, a legnagyobb álmom valósult meg általuk. A velük töltött időt nem cserélném semmire. A színházi kimaradás pedig remélem, hogy pótolható, mert sajnos nagyon igaz, hogy ott csak akkor létezel, ha jelen vagy. Vágyom a feladatra, a kihívásra. Szeretnék sok meghatározó szerepet eljátszani.

Milyen szerepekre vágysz? Miben mit szeretnél eljátszani? Van olyan szerep, jelenet, amire nemet mondanál? Meztelenkedés?

Ha rám néz valaki, minden bizonnyal azt mondja, naiva alkat vagyok. Szeretem ezért meglepni a nézőket, rendezőimet, társaimat, egy-egy keményebb női alakkal. Mert bizony ott van bennem az irónia, az erő, a keménység. Talán a bátorság, ami a színpadon több bennem, mint az életben ezek megmutatására…Nagyon szeretnék Ibsent játszani, Nórát kimondottan. Nagy vágyam az Iglic Caryl Churchill drámájából, Schiller Stuart Máriájából Erzsébet és persze Shakespeare Lady Macbeth-je. De imádom a humort is, és nagy kikapcsolódás gyerekeknek játszani. Azt hiszem, eléggé mindenevő vagyok. Szerepet azt hiszem, akkor utasítanék vissza, ha a világlátásommal nagyon nem megegyező történés dicsőítése az előadás célja. A meztelenkedés akkor kizáró ok, ha öncélú és indokolatlan.



Milyen egy jó színház, mi a feladata egy színésznek: egyszerűen csak szórakoztatni, vagy felhívni a figyelmet társadalmi problémákra, vagy még megoldásokat is mutatni?


Összetett dolog ez, mert más egy vidéki és más egy budapesti színház feladata. Budapesten lehet specializálódni, hisz sok színház van. Van szórakoztató színház, van, ami csak zenéset játszik, vannak kísérleti színházak, művész színházak. Így a nézők érdeklődési kör szerint kiválaszthatják hova menjenek. Vidéken széles palettán kell játszani, mindenféléből egy kicsit. Sok néző szórakozásra vágyik, mert legalább mikor színházba megy szeretne kizökkenni a hétköznapokból. És még így is, ha jó a rendező, akkor egy szórakoztató előadásba is bele tud csempészni igazi tartalmat, adott esetben szólni lehet társadalmi problémákról. Színészként a feladat ugyanaz minden esetben. Megérteni a „figurát”, belebújni a bőrébe, és játszani az ő igazát. Nemcsak a felületet, hanem a húsvér embert. Maximum a játékstílus az, ami változik attól függően, hogy milyen típusú egy darab. Természetesen színészként vágyik az ember a mély lélektani drámákra, de kimondottan izgalmas szórakoztató előadást (is) csinálni. Rengeteget lehet belőle tanulni a szakmáról, mert annak is megvan a technikája, hogy mitől ül egy poén, miközben mégis hiteles maradok. És, ha már társadalmi probléma, inkább irányt mutatni kell, mintsem megoldást adni rá. Hisz ami nekem jó megoldás egy adott problémára, az másnak nem biztos, hogy az. Lehet véleménye az embernek, és fontos is, hogy legyen, de az elgondolkodtatás, a problémára való rámutatás fontosabb, mint egy kész megoldás felkínálása.

Szakmailag mi volt az életed legjobb döntése?


Otthagyni a gazdasági vonalat, és nem félni attól, hogy viszonylag már idősen – ahhoz képest, hogy más 24 évesen már egyetemet fejez be – elkezdjek egy teljesen más szakmát.

Ha majd gyermeked is bejelentik, hogy színész szeretne lenni, akkor majd te……?


Abban támogatom, amit ő szeretne. De mindig csak őszintén beszélve mindenről.