Interjú a 30 éves táncművésszel, Simon Renátával.

4 évesen balerina szerettél volna már lenni. Négyévesen, hogy találkoztál a tánccal, a balettel?


Amikor édesanyám elé álltam és kértem, hogy vigyen el balettozni, akkor még nem tudtuk, hogy honnan jött ez az ötletem. Ez később sem derült ki igazából. De anyukám támogatott ebben, úgyhogy elvitt a legközelebbi balett foglalkozásra Bruckba (Ausztria), ahol Herr Mitterhuber Tánciskolája növendéke lettem.

Tanulóéveket vannak, akik nehezen, vannak, akik könnyebben vészelik át. Mennyire volt ez az időszak számodra nehéz? Sok sírással járt? Volt olyan, hogy úgy mentél haza, hogy anyu én befejezem?

Én imádtam táncolni. A szabadidőmben is folyamatosan táncoltam. A győri balett iskola mellett, jártam egy hobbi tánccsoportba is, és még otthon is mindig táncoltam. Szóval én nem az a gyerek voltam, akire ezt rákényszerítették. Szerencsés voltam a testi adottságaimat tekintve is, így nem kellett fogyókúráznom. Viszont ez mentálisan is egy nehéz szakma, természetesen volt, hogy igazságtalanságot éltem meg, vagy amikor sikeresebb voltam, akkor az irigységnek/ féltékenységnek voltam kitéve. És mint minden táncos, én is mentem úgy haza, mikor azt mondtam anyukámnak, hogy nem biztos, hogy alkalmas vagyok erre a pályára. De ez minden esetben csak 1 napig tartott. Sok sírással járt igen, sok lemondással is…de ebből növekedtem, fejlődtem.



Később a Győri Balettban táncoltál, majd Svédországba (Svéd Királyi Balett) szerződtél. Milyen célból mentél ki, és mi vonzott haza?

Szerettem volna tanulni, a saját bőrömön megtapasztalni, hogy milyen 1-1 külföldi társulat, milyen az atmoszféra, élőben látni azokat a koreográfusokat vagy táncosokat, akiket csak az interneten volt szerencsém ismerni. Ez volt az elmenetelem oka. A hazajövetelem pedig egyszerű, volt egy pont ahol a svédországi létem a végetért. Ennyi. Amikor megtapasztaltam amiért mentem, nem éreztem, hogy tovább ott maradjak.

Majd itthon Frenák Pál társulatában folytattad a táncot.

Miután hazajöttem specifikusan tudtam, hogy kikkel szeretnék dolgozni. Köztük volt Frenák Pál is, akit felkerestem, beszélgettünk, behívott a terembe, hogy élőben is megnézze a mozgásom, és azt, hogy mennyire tudunk együtt dolgozni. Működött. Csodálatos volt. Természetesen kihívások voltak, mint minden új alkotónál. A legszebb és a legnehezebb az volt, hogy Frenák Pálnak olyan szeme van a tánchoz, mint senkinek. Előtte nem tudsz a testeddel hazudni.



30 évesen az eddig elértekkel elégedett vagy, vagy van benned hiányérzet, vagy többet elértél, mint amit kislányként elképzelni sem mertél volna?

Szerintem minden jól van így, ahogy van. Se nem értem el többet, se nem kevesebbet. Mindig az foglalkoztat a legjobban, amiben éppen vagyok. Minden alkotónál mást tanultam, mindenki másra inspirált. De a legjobb időszakom szakmailag, Frenák Pálnál volt egyébként.

2015-ben a Frenák Pál Birdie darabjában volt meztelen (nagyon ütős) jelented, erre azonnal igent mondtál, vagy nagyon sokat gondolkodtál rajta? Milyen érzés volt a színpadon első alkalommal így megjelenni, táncolni?

Ha van célja a meztelenségnek, akkor már nem esik nehezemre. Az első eset peresze kihívás volt. Frenák Pál darabjában kellett először, de ezt ő nagyon intelligensen kezeli. Soha nem volt rám erőltetve. Meztelenül kiállni emberek elé, egy nagy lépés volt számomra. Mintha megléptem volna egy korlátot, ami az önképemet befolyásolta. Kiálltam a színpadra, és soha olyan szabadnak nem éreztem magam előtte.

Ha a 16 éves Renátát megkérdeztük volna, hogy fogsz te színpadon meztelenül táncolni, akkor az akkori önmagad mit mondott volna?

Hogy nem.



Hogy jól nézel ki az nem vitás, ezért sokat kell tenned, nagyon oda kell figyelned, vagy a szerencsések közé tartozol? Tánc az embert fitten tartja?

Fizikálisan szerencsés vagyok abban az értelemben, hogy nem vagyok hízásra hajlamos, és megfelelek egy esztétikai sztenderdnek. Így az általános mozgással karbantartáson túl nem kell nagy erőfeszítést tennem. Viszont sokat dolgozom azon mindennap, hogy egészséges legyek, merjem élni önmagam, a testem tiszta „temploma” lehessen az énemnek.

Ma mivel foglalkozol?

Debrecenben élek. Még működöm, mint szabadúszó táncművész, a Csokonai Nemzeti Színház tánc részlegének vagyok a művészeti vezetője, és mellette csinálom a “Mozdulj a lelkedből” programot, ami egy önismereti platform a mozgáson/táncon keresztül

Következő céljaid táncosként és civilként?

Nem tudom különválasztani a céljaimat, mint táncos, mint civil. A kettő nem elkülöníthető. 1. Szeretnék szabad lenni, minden mintámtól, függésemtől, félelmemtől. 2. Egy olyan megélhetést biztosítani magamnak, amivel szabad lehetek, és mégis fedezi a szükségleteimet. Azt hiszem ennyi.