Interjú a 23 éves Nagy Katicával, a Rossz versek című film főszereplőnőjével.

Mikor voltál először színházban, mikor láttál először eladást?

Édesanyám már nagyon pici korunk óta vitt minket színházba a testvéremmel, egészen óvodás korunktól kezdve, az első között láttuk a Hamupipőkét és a Dzsungel könyvét a Vígszínházban. Tinédzserként komolyabb előadásokat viszonylag későn, 16 évesen láttam először, amikre a családunk egy barátja vitt el. Legmeghatározóbb színházi élményeim ebből az időszakból származnak, mint például Mundruczó Kornél Jég című darabja a Nemzetiben és a Dühöngő ifjúság a Tivoliban.

Mikor és miért döntöttél a színészi pálya mellett? Döntésnél a színház vagy a filmek lebegtek a szemed előtt?


Nagyon kicsi voltam, amikor először kijelentettem olyasmit, hogy színész leszek. Ösztönösen jött, de később tudatosan kísért végig gyerekkoromtól. Folyamatosan szerepeltem már kislányként is. Nagyon hamar tanultam meg beszélni, olvasni és nagyon jó memóriám volt. Lépten-nyomon mondókákat, verseket mondtam, énekeltem a dalokat, amiket a rádióban hallottam. Amikor nagyobb lettem, egyre jobban megfogalmazódott bennem, hogy nemcsak szerepelni szeretnék, hanem szeretnék mélyebben elgondolkoztatni embereket, és értékeket közvetíteni. Mai napig váltakozik bennem, hogy a filmet, vagy a színházat érzem erősebb vágynak. Mindig jön egy-egy olyan élmény, ami ide, vagy oda húz.



Idén végzel az egyetemen, vannak, akik ezt azt öt évet könnyebben, vannak, akik nehezebben élik meg, át. Te melyik csoporthoz tartozol?


Először azt sem tudtam hol vagyok. Nagyon nagy volt a nyomás, nagyon sokat izgultam azon, hogy jól teljesítsek. Ez nagyon sok energiámat emésztette fel. Meg kellett tanulnom bízni magamban. Sok időbe telt, mire megszoktam, hogy nincs időm semmire a színészeten kívül. Kora reggeltől estig bent voltunk az első két évben. Nagyon nagyra nőtt a teherbírásom és a háttérbe tudom szorítani minden szükségletemet a munkám érdekében. Nagyon nagy előnyömre vált, de nehéz volt ez az időszak. Később inkább a kétségek miatt volt nehéz. Jöttek a kérdések, hogy vajon vagyok-e elég jó, mások jobbak-e nálam, meg fogok-e tudni élni ebből? Aztán ezeken is túlestem, amikor láttam, hogy többnyire mennek a dolgok maguktól és nincs értelme ennyit aggódni, aminek meg kell történjen az úgyis meg fog. Mostanra el tudtam dobni a görcseimet. Feleslegesek, csak az felemésztene és sokkal hasznosabban is tudom tölteni az időmet az aggódáson kívül.



Melyik volt az a szerep, amiben a legjobban érzeted magad, ami szinte rád íródott?


Majdnem mindig találok hasonlóságot a szerepeim és önmagam között. Mindig van valami, ami összekapcsol egy karakterrel. Az egyik legemlékezetesebb talán az egyetemen a harmadéves vizsgánk volt. Dosztojevszkij Karamazov testvérekéből csináltunk egy vizsgát, amit az osztályfőnököm, Zsótér Sándor rendezett. Katyerina Ivanovnát játszottam, és megdöbbentő volt, hogy mennyi hasonlóság van köztem, és a szerep között, és emiatt talán még szenvedélyesebben álltam hozzá a munkához. Nehéz volt színészileg megformálni a karaktert, mert nem volt túl sok jelenet, de azokban meg akartam mutatni a szélsőségességét. Minél sűrűbbé akartam tenni a karaktert, nagyon rövid idő alatt és ez nagy kihívás volt. Imádtunk dolgozni az anyagon, és fantasztikusan sikerült. Nagy vágyunk teljesült, mert elsőtől szerettük volna feldolgozni ezt a bonyolult, zseniális regényt. Ezen kívül imádtam a Rossz versekben játszani, mert önmagamból dolgozhattam Csák Anna személyiségének a megalkotásánál, így teljesen rezonált az én valódi karakteremmel.

Melyik szereppel vívódtál a legtöbbet?

Idén az első színházi munkám egy beugrás volt egy nagyon nagy szerepbe. A kecskeméti színházban vettem át Szász János Ványa bácsijában Szonyja szerepét. Az egyik legcsodálatosabb szerep, amivel valaha találkoztam. Nagyon boldog voltam amikor János felkért, hiszen óriási tanulási lehetőség és ez híresen jó darab is egyben. Nehéz volt, mivel én soha nem ugrottam még be, rengeteg volt a szöveg, bonyolult íveket kellett játszani színészileg, profizmust igényelt technikailag, és videóról tanulni egy szerepet nagyon nehéz volt. Két hónapig készültem rá, egy hónapig csak a szöveget tanultam, utána pedig videóról a járásokat, gesztusokat, mit kell csinálnom, hova kell mennem stb. Az első előadásom előtt mindössze két éles próba volt, ami rettenetesen kevés idő arra, hogy ebből egy jó előadás szülessen. Hatalmas volt a nyomás, mert tudtam, hogy a nézők nagyon szerették előtte a Ványa bácsit. Csodálatos érzés volt, hogy minden úgy sikerült, ahogy elképzeltem és jó visszajelzéseket is kaptam az előadások után.



Bár erre sejtem a választ, de volt olyan szerep, ami nagyon meghatott, megfogott, bár most ettől messze vagy, de mint nőként te is bármikor kerülhetsz abba a helyzetbe pl elszegényedés, megaláztatás…….?

Többször játszottam olyan lányt, akit nemi erőszak ért, ez mindig mélyen megérintett, filmen is, színházban is volt ilyen, mint például a Gólyatábor című rövidfilmben. Kimondhatatlan érzés eljátszani egy ilyen szerepet, tudva, hogy ezen rengeteg nő keresztülesik. Ezen kívül volt a Karamazov testvérekben egy kisebb szerepem is Katyerina Ivanovna mellett, Liza. Ő egy beteg lány, aki szerelmes Aljosába. Ez a szerep különösen hatott rám, mivel tolószékben toltak be, és a testemet teljesen le kellett merevítenem, volt, hogy tényleg nem éreztem a lábaimat. Dermesztő érzés volt, amikor erre rátaláltam. Teljesen sokkoló, hogy valaki így éli le az egész életét. Mindezek ellenére Liza pajkos, huncut, félelmetes, tele élettel és vágyakkal.

Melyik volt a legszexisebb, legpikánsabb szereped?

Steinbeck Édentől keletre című regényéből készítettünk egy adaptációt, ahol Cathyt játszottam. Folyamatosan csábítanom kellett, olyannak lenni, akibe mindenki belebolondul a vonzereje miatt. Érzéketlen nő, aki játszik a férfiakkal, képes akár az őrületbe kergetni őket, és később bordélyházat alapít. Izgalmas volt, nagyon élveztem játszani.



Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek, sikereidnek?

Hogy átverekedtem magam olyasmin is, amiről azt hittem, soha nem tudnék ilyesmit. Tavaly például musicalben játszottam, és eleinte teljesen kétségbe voltam esve, hogy hogy fogom elénekelni a dalom, hiszen nem vagyok énekesnő, vagy zenés színész. Kiderült, hogy csak azért nem ment az éneklés előtte, mert nem bíztam magamban. Találkoztam a veszprémi színházban egy énektanárnővel, aki megfelelően felkészített és erőt, bíztatást is adott. Rengeteget dolgozott a személyiségemen és végül könnyedén sikerült elénekelnem a dalaimat. Azt vettem észre magamon, hogy élvezem az éneklést, és szeretek énekkel kifejezni érzelmeket. Óriási sikerként éltem meg.

Ha rendező lennék, és megkérdezném, mint a színésztől, mint a nőtől, hogy mik azok a tulajdonságaid, amiért érdemes lenne veled együtt dolgozni, akkor mit mondanál?

Óriási a teherbírásom, bármeddig bírok dolgozni, fanatikus vagyok, szinte már-már lelőhetetlen. Mindig megpróbálok a legnagyobb mélységig leásni és elmenni a határokig, a szélsőségességig tudok belemélyedni egy szerepebe. Rettenetes nagy szenvedéllyel vetem bele magam minden lehetőségbe, amit csak megkapok, minden munkafolyamatot igyekszem maximálisan kihasználni a tanulásra és a fejlődésre, mind színészileg, mind emberileg is.



2019-ben milyen szerepek/feladatok várnak rád? És az egyetem után már megvannak az elképzeléseid, hogy hogyan tovább……?

Kecskeméten és Szombathelyen töltöm a gyakorlati évemet, Szász Jánossal, Zsótér Sándorral és Bálint Andrással dolgozok idén színházban. Szerencsére kisebb és nagyobb filmes felkéréseket is kaptam. A maradék időmet szinkronstúdióban töltöm, ha jut rá időm. Nagyon szeretek szinkronizálni, 9 éves korom óta része az életemnek. Van munkám bőven, nem panaszkodhatok. Meglátjuk, hogyan alakul az egyetem után. Konkrét terv még nincs, de irányok már vannak, amerre talán el lehetne indulni. Legszívesebben mindent felhabzsolnék, minél több tudásra tennék szert. Ennyit tudok. A zsenialitás nagyon inspirált, egy-egy rendező teljesen be tud szippantani. Minél több izgalmas ember, izgalmas helyzet, erre vágyom. Meg persze minél több lehetőség és munka.

Kövess minket