Interjú Vitárius Orsolyával, a 22 éves szabadúszó táncművésszel.

Mindig is táncos akartál lenni?

Sosem gondolkodtam kislányként, hogy mi szeretnék lenni. Kíváncsi gyerek voltam, aktív, afféle "durr bele" alkat. Persze a szereplés vágyam néha talán már kezelhetetlen lehetett. Aztán egymást követték a dolgok. Lány torna az oviban, amire a szüleim engedélye nélkül mentem el, ritmikus gimnasztika, Balettintézet. Diploma után ismét felszínre tört a kíváncsiság, így szabadúszni kezdtem, mondván”: más ilyenkor megy egyetemre és dönti el mi szeretne lenni". Ezt a döntésemet soha nem bánom meg. Rengeteg dologban próbálhattam ki magamat azóta, színes skálát jártam be szakmailag, különböző iskolákból, helyekről, szakterületekről érkező művészekkel dolgozhattam. Mostanra rájöttem, hogy nekem igazából a színház, a színpad, az alkotás, és egy produkció megszületésének folyamata az igazi nagybetűs szerelem.

Kicsit előre rohantunk. Főiskolára (ma egyetem), hogy emlékszel vissza?

Hazudnék és azt gondolom hazudik, aki azt mondja könnyű és önfeledt volt a 9 év a főiskolán. Bár furcsa is lenne, ha ez másképpen lett volna. Legyen szó bármiről, ami fontos nekünk, amiben munkánk, energiánk, időnk van, azt nagyon szélsőséges érzelmekkel vagyunk képesek megélni. Én legalábbis ilyen vagyok. Biztos vagyok benne, hogy számtalanszor mondhattam, gondolhattam, hogy "minek csinálom ezt, én ide kevés vagyok, sosem leszek táncos, fáj ez, fáj az.” Emlékszem egyszer mikor tiszta seb volt a lábam a spicceléstől megmutattam anyukámnak, ő pedig szörnyülködve, fogát szívva mondta, hogy nem érdekli, nem bírja nézni, az én döntésem volt. És ebben tökéletesen igaza volt. Az én döntésem volt, és a mai napig tartja bennem a lelket, hogy nem tudtam volna végigcsinálni azt a sok-sok évet, ha nem lennék fanatikusa a szakmámnak.


Agócs József


Főiskola után a pályád könnyen vagy nehezen indult el?

Őszintén? Irgalmatlanul nehezen. Lehet naív voltam, sőt biztos. Közben megtanultam, hogy nem csenget be a munka és az alkotó a lakásom ajtaján. Meg kellett tanulnom képviselni magamat. Idővel pedig láthatóságot nyertem, és egyik felkérés követte a másikat. Most viszont jó visszagondolni arra, hogy akkor nem adtam fel.

Eddigi legfontosabb előadásaid, szerepeid….

Tudom nagyon romantikus válasz, de ez az igazság és vállalom: minden munkám, felkérésem nagyon fontos számomra. Az összes egy lépcső volt valamerre. Csodálatos a Vígszínház társulatához tartozni, meghatározó színészekkel élni át próbafolyamatokat. Mikor végeztem volt egy álmom: Részt venni a Trafó nagyszínpadán egyszer egy bemutatóban. Ez mostanra kétszer megvalósult. Jerome Bel - Gala című produkciójában, valamint most decemberben a Duda Éva társulat tagjaként az Utópia című darabban. Felemelő élmény volt, emberként, alkotóként, előadóként mindkettő. Ha az autóknak van lelkük biztosan úgy érzik magukat tankoláskor, mint ahogyan én érzem magamat azokban a pillanatokban amikor színpadra léphetek ilyen produkciókban.



Ha jól érzem, akkor pályád eddigi részével nagyon elégedett vagy? Mire vagy a legbüszkébb?

A pályám számomra szivárványosan sokszínű, egyenesen felfele ívelő vonal, itt-ott fekete sávokkal. A mai napig minden felkérést egy szürreális dologként élek meg. Tényleg én? Miért pont én? A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy az elmúlt 3 évben sokfelé megfordultam. Soha nem szerettem volna leragadni, sem a tánc, sem a művészet egyetlen ágánál. Csodálatos érzés, hogy erre kaptam lehetőséget eddig és bizalmat. Balettintézetet végeztem, tanítottam, jelenleg kortárs táncos vagyok szabadúszóként, és a Duda Éva társulat tagja, akiknek az előadását tiniként a "bárcsak" szócskával a fejemben néztem. Pár napja pedig részt vettem a TÁP színház legújabb produkciójának olvasópróbáján, ahol színészként kell helytállnom. Ez egy újabb, izgalmas fázisa az életemnek, és persze hatalmas kihívás. Ilyen 3 évről? Nem, álmodni sem mertem volna!

Ha egy meztelen szerep is megtalál, akkor…..?

Szerintem sok helyzetben nincsen szebb és őszintébb egy csupasz emberi testnél. Néha egy apró rezzenés vagy ránc a bőrön is rengeteget adhat a nézőnek. Lássuk be ez a legtermészetesebb oldalunk. Semmi csicsa, vagy ruhadarab, ami elfed minket, vagy mást akar adni belőlünk, mint akik mi vagyunk. Természetesen ez azokra a helyzetekre igaz, ahol a darab koncepciója megkívánja a meztelenséget. Ha a szituáció úgy kívánja és építhet egy darabot, akkor nem idegenkedem tőle, hogy egyszer meztelenül kelljen színpadra állnom.


Fotó: Puskel Zsolt


Táncosoknál fontos az alak, a súly. Te az alakoddal elégedett vagy?

Én nem vagyok elégedett magammal, de annak csak örülök, ha ezt más nem így gondolja. Voltak súlyproblémáim. 14-15 éves koromban én voltam a legérettebb az évfolyamban. Később kiderült, hogy gluténérzékeny vagyok, azóta akármennyit ehetek, semmi nem változik. Pedig nem titkolom, hogy örülnék pár plusz kilónak. A jelenlegi alkatomat az izomzatomnak tudhatom be, ami egyértelműen a táncnak köszönhető. Biztosan egészen máshogyan néznék ki, ha abbahagynám a szakmát.

Következő célok táncosként, civilként?

Táncoként mindent ezen az úton folytatni, dolgozni fizikai színházi produkcióban, valamint létrehozni egy színházi nevelési programot, különböző fiatal művészekkel. Civilként pedig azt hiszem egy rendszerezettebb életet, mert jelenleg elég erősen a káosz jellemez. Megtanulni időben szundi nélkül felkelni, és például reggelente eljárni úszni vagy gyógytornázni. Valamint félre tenni pénzt, és több hétre elmenni egy kalandos utazásra a Távol-Keletre. De egy 3 napos kiruccanás egy lombházba a kutyámmal is csodálatos lenne. Tudom, ezek nem "igazi célok", de ismerem magamat, így inkább nem tervezgetek!

Címlapkép: Papp Endre

Kövess minket