Interjú Tóth Szilvia Lillával, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 26 éves színművésznőjével.

Mindig is az a kislány voltál, aki szeretett szerepelni, fellépni, középpontban lenni?

Kislányként mindig próbáltam a középpontban lenni, szerepelni és idegesítően nagy dumás voltam (elsősként egyszer majdnem forradalmat robbantottam ki az ebédlőben, egy csokoládé miatt). Mára ez letisztult, természetesen a szereplési vágy ugyanúgy megmaradt, de más formában. Akkor az egész világot egy színpadnak tekintettem, nem ismertem határokat és nem féltem semmitől. Ahogy felnő az ember, rájön, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, vagy talán pont, hogy a szabadság sokkal nehezebb, mint az alkalmazkodás.

Kislányként színésznő szerettél volna lenni, vagy voltak más elképzeléseid is? Mikor döntöttél a színészi pálya mellett? Annak idején mi volt az a 3 dolog, amiért te ezt a pályát választottad?

4 évesen szerepeltem először színpadon egy diákszínjátszó csoporttal. Egy bárányt játszottam, akinek a szövege annyi volt, hogy –Bee - . A diákszínjátszó mellett még óvodában, elkezdtem klasszikus balettot tanulni. Sokáig a tánc és a színház fej-fej mellett haladt az életemben. 13 évesen, amikor lehetőségem lett volna a Balettintézetbe felvételizni, választanom kellett, és én a színészet mellett döntöttem. Nagyon szerettem és szeretek a mai napig is táncolni, de úgy éreztem, hogy az nekem nem elég, én beszélni is akarok. Akkor úgy gondoltam, hogy nem tudom kifejezni magam csak a testemmel, a mozdulatokkal. Végül is több mint 14 évig tanultam táncolni és a mai napig táncolok, ha van rá lehetőségem. A kihívás volt a másik oka annak, hogy színész legyek. Minden nap próbára tenni magam, bukni vagy nyerni, de mindenekelőtt, megpróbálni színésznek lenni. Ez hivatása és életmódja az embernek, vágytam erre az életre. Akkoriban mélyebben szántó gondolataim nem voltak arról, hogy különben is mit akarok mondani, vagy, hogy tudok-e olyat mondani, amit érdemes, vagy egyáltalán kell-e mondanom valamit. Szerepelni, beszélni és játszani akartam.

Marosvásárhelyen végezted el az egyetemet, miért oda jelentkeztél, itthon nem vettek fel, vagy…?

Felvételiztem itthon is, abban az évben is, amikor Marosvásárhelyre felvettek, Kaposváron volt szerencsém a felvételi utolsó fordulójáig eljutni, előző évben pedig Budapesten. Nem szerettem volna még egy évet várni arra, hogy felvételizzek. Már régebben is hallottam a marosvásárhelyi egyetemről. Az akkori barátommal együtt felvételiztünk, csak ő rendező szakra ment. Végül mindkettőnket felvettek. Szerencsére egy nagyon jó alkotói közösségben tölthettem az egyetemi éveimet. Az osztályommal a mai napig szoros barátságban vagyunk. Ha tehetjük, megnézzük egymás munkáit, vagy csak összeülünk egyet beszélgetni, karácsonyozni, szülinapozni.


Forgács Péter: Kiadja magát! Fotó: Wessely György


Mi volt az egyetemen az a legfontosabb 3 dolog, ami ott megtanultál, megtapasztaltál?

Nagyon sok dolgot tanultam meg az egyetemen, amit eddig tudtam hasznosítani. Ha hármat ki kellene emelnem, akkor az első, hogy mindennek a magja, a gondolat. Minden cselekvést, megszólalást a gondolat irányít. Nem azért megyek egy széket arrébb tenni, mert azaz instrukció, hanem mert valamiből következik, hogy azt arrébb kell tennem. Nekem mindig tudnom kell, hogy mit miért mondok és miért csinálok. A második dolog az, hogy ne féljek elrugaszkodni önmagamtól. Sokáig nagyon ragaszkodtam magamhoz. Saját gesztus, saját érzelem. A komfortzónámon belül mozogtam csak, és hazugnak éreztem, ha például más hangon szólaltam meg. Féltem másmilyen lenni, mint, aki vagyok. Pedig pont ez is a lényeg. Ha én nem hiszem el, hogy egy karakternek az a hangja, akkor más miért hinne benne. Ha én hiszek benne, nem lehet sok vagy hazug. Maximum nem lesz jó, de legalább megpróbáltam. És végül az alázat.

A pályád eddigi legfontosabb szerepei, előadásai? Az eddig elértekkel elégedett vagy?

Őszintén szólva, minden eddigi szerepemet és előadást fontosnak tartok. Mindegyikből tanulhattam és fejlődhettem. Hiszek abban, hogy épp ott kell tartanom, ahol most vagyok. Viszont általában elégedett elégedetlen vagyok. Az elégedettség magabiztosságot, önbizalmat ad, az elégedetlenség viszont ösztönöz a fejlődésre.

Melyik volt az a szerep, amiben a legjobban érezted magad, ami szinte rád íródott?

Gáspárik Attila rendezésében, Hadar Galron: Mikve c. előadásában Miki szerepe. Egy nagyon laza, szókimondó, humoros és egyben cinikus karakter. Már az első pillanatban valamilyen közös cinkosságot kötöttünk. Miki darabbeli szituációja félelmetesen passzolt az én akkori helyzetemhez. Budapesten és Marosvásárhelyen is próbáltam párhuzamosan. A Mikvét csináltuk Vásárhelyen. A szöveget megtanultam, minden nap telefonon összemondtuk a partnereimmel, valamennyit próbáltam is, viszont díszletben, csak az előadás előtti délelőtt tudtam próbálni. Pontosan olyan mélyvíz volt belépnem a Mikvébe, mint amilyen Mikinek, aki szint úgy előtte még sohasem járt rituális fürdőben. Aztán, persze, ezt a helyzetet rögzítenem kellett, de nagyon megtaláltuk egymást. Vannak ilyen érdekes egybeesések, amik vagy jól, vagy rosszul sülnek el. Ez szerencsére jól jött ki.


Mikve -Miki. Fotó: Wessely György


Melyik szereppel vívódtál a legtöbbet? Volt olyan szerep, ami nagyon meghatott, megfogott, bár most ettől messze vagy, de mint nőként te is bármikor kerülhetsz abba a helyzetbe?

Most nem tudnék kiemelni egyet, amin többet vívódtam, mint általában. Ezek a vívódási kérdésfeltevések visznek közelebb egy karakterhez. Mindegyiknek meg van a maga köre. Megalázott nőt eddig ritkán játszottam. Általában az erősebb, temperamentumosabb karakterek találnak meg. De persze volt, például a Nyomorultakból Kis Cosette. Ha valami megfog egy karakterben, az nem feltétlenül az elesettsége, hanem pont az erőssége. Hogy történhet vele bármi, de ő mégis fel tud állni belőle.

Melyik szereped volt a legszexisebb, legpikánsabb?

Talán Szőcs Artur Chicagojában June. Ő a késelős gyilkos. Szexisnek szexis, kicsit alulöltözött.

Ezek az alulöltözött, meztelen szerepek mennyire állnak hozzád közel?

Színpadon voltam már félmeztelen, sőt, egy tréninggyakorlat során, meztelen is. Nem ódzkodom tőle. Ilyenkor minden gátlást hátra kell hagyni, ha a helyzet úgy kívánja. Persze, nyilván nem olyan egyszerű az, hogy „hátra hagyjuk”, de törekedni kell rá. Ez ugyan úgy benne van a pakliban. A mi művészetünk tárgya, mi magunk vagyunk. A film, az más. Azt többször is átgondolnám. Mivel nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, hogy vállalnám-e.


Sardar Tagirovsky: Álom újratöltve filmes betét. Kép: Szentgáli Csaba


Kislányként mikor elképzelted, hogy majd milyen lesz színésznőnek lenni, olyan, vagy teljesen más?

Nagyon más, szerencsére. Akkor csak a felszínt láttam, a szereplést, a magamutogatást, fényeket, jelmezeket, smink stb. Pedig csak emberek kellenek hozzá.

2019-ben milyen szerepek várnak rád? A jövőben milyen tervek, célok lebegnek előtted?

Márciusban kezdek el próbálni a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, Göttinger Pál rendezésében, a Bob hercegben. Jelenleg Szentendrén egy hosszabb távú projekten dolgozunk Sardar Tagirovskyval, amelynek májusban lesz a bemutatója. A tervekben, célokban színház minden mennyiségben. Örülnék, ha lenne lehetőségem filmben is játszani. És ha lesz rá időm, akkor majd egy jogosítvány.

Címlapkép: Hodgyai István