A pécsi Kerényi Tamarával, a helyi művészeti iskola 18 éves tanulójával beszélgettünk.

Hogy telik egy nap a művészeti iskolában (Pécsi Művészeti Gimnázium), mennyi táncórátok van, mennyit próbáltok, gyakoroltok…..?

Minden nap van közismereti órák, balett heti 10 alkalommal van, illetve heti egyszer modern- és néptánc, és színészet is. Kötelező próbák nincsenek, ha csak nem készülünk valami versenyre vagy fellépésre, Általában ha van szabad terem bent maradunk gyakorolni, de ez nem mindig kivitelezhető. Naponta úgy átlagban 3-4 órát táncolunk.

Mindig is táncos akartál lenni, vagy voltak más elképzeléseid is?

Nem igazán volt más, a hercegnőséget leszámítva (amit nehéz valódi szakmának hívni). Kisóvodás korom óta táncos szerettem volna lenni. Saját örömömre itthon már az első lépések után, bármi zenét meghallottam már táncoltam is. Az iskolámban kezdtem el először az aerobicot, majd később a táncot, közben meg szertornáztam is. Mind a hármat nagyon imádtam, de ami a legjobban megfogott az a tánc volt.



A klasszikus vagy a kortárs, modern áll hozzád közelebb?

A modern-kortárs tánc, amit a legszívesebben táncolok. Szeretem, mert itt teljesen önmagamat adhatom. Itt teljesedek ki a legjobban, ebben érzem magam a legboldogabbnak.

Játszunk el a gondolattal, holnap kapsz egy lehetőséget a pécsi színháztól, hogy csinálhatsz egy előadást. Te döntheted el, hogy miről szóljon a darab, ki legyen a koreográfus…. Miről szólna, ki lenne a koreográfus?

Nekem nincs kedvenc koreográfusom, de biztos vagyok abban, hogy modern-kortársban gondolkoznék. Valami olyasmi darabot készítenék, amiben meg tudom mutatni, hogy egy táncos min megy keresztül az első perctől kezdve.

Min megy keresztül?

Szerintem egy táncosnak nagyon nehéz, mert ott kell lenni fejben mindig, és a legjobbat kell kihozni magából. Itt nem elég az 50%-os teljesítmény, itt 102%-osan kell teljesíteni (én legalábbis ezt tanultam a mesteremtől). Nem szabad egy táncosnak letörnie, ha valami nem sikerül, addig kell csinálni amig nem sikerül, ez a legnehezebb, hogy nem szabad feladni.



Fizikailag és lelkileg is nagyon megerőltető. Ez szerintem csak azok érzik, akik komolyan gondolják és szívből választották ezt a hivatást. A mindennapokban megfelelni a mestereknek, a tanároknak és mindeközben ¬tininek lenni, az nagyon megviselő tud lenni. A bizonyítási vágy magamnak és mindenki más felé, azaz érzés, hogy jobb legyek, mint más, mint amit tegnap nyújtottam. Nem mindig olyan egyszerű, sokszor kudarcként élek meg egy-egy tanítási órát is. A követelmények és az elvárások nagyon magasak, sokszor érzem úgy, hogy nem mindig jogosak a kritikák, amiket kapunk. Nyilván megfordult a fejemben egy-egy nap után, hogy befejezem, de ahogy megnyugszom, rájövök, hogy nem tudnék tánc nélkül élni.

Sok tini szenved az alakjával, ez egy táncosnál hatványozottan igaz?

Ez egy fájó kérdés szinte minden táncos lány életében. Talán mondhatom azt, hogy ez az egyik legnehezebb dolog az életünkben. A testünk a mi hangszerünk. Figyelnünk, gondoznunk kell, mivel ez az, amivel kifejezzük magunkat. Nem fogok hazudni: nagyon sok lemondást és áldozatot igényel. Anyukám, aki az egyik legnagyobb támogatóm, pont vele harcolok a legtöbbet, mert próbálja helyettem is figyelni, hogy a legmegfelelőbb ételeket, italokat fogyasszam. Szinte bármit megehetek (pizza, hamburger…..), de csak mértékkel.



Hogyan tovább?

Szeretném sikeresen befejezni a középiskolát, lehetőleg minél jobb jegyekkel, ezt követően nagy vágyam, hogy felvételt nyerjek a pesti MTE-re, táncpedagógus szakon szeretnék tanulni. Majd szeretnék színházi gyakorlatot szerezni, a legnagyobb vágyam, hogy később táncot oktassak kisgyerekeknek.