31 éves Barát Enikő, a volt versenytáncos, a volt edző könyvet írt a tánc világáról. Ahogy edzőként is a keménységéről volt hírhedt, most sem kegyelmez.

Barát Enikő: most is kimondom, amit gondolok, őszinte vagyok. Enikő sikeres pályafutásáról itt készítettünk interjút.


Hogyan jött az ötlet, hogy könyvet írsz?

Ez nem egy hirtelen jött ötlet volt. Mindig is nagyon közel állt hozzám ez a világ. Gimnáziumban is emelt irodalmat tanultam, humán tagozaton. Mindig sokat olvastam, évente – természetesen időmtől függően – 50 és 100 könyvet végzek ki. Évek óta tudtam, hogy szeretnék egyszer elindulni ezen az úton, de ehhez azért nem árt bizonyos élettapasztalat, illetve némi szabadidő, hogy az ember lánya le tudjon ülni írni. Ez az első könyvem. A szerelmem is lett egyben. Két évvel ezelőtt írtam, és hatalmas utat járt be velem együtt, hogy végül most megjelenjen.

Miről szól a regényed?

Miről másról szólhatna „Sztálin” (Barát Enikő edzői pályafutásakor kollégáitól ráaggatott becenév) első könyve, ha nem a táncvilágról?! Nem volt kérdés, hogy ha egyszer sikerül elindulnom az írói pályán azt, egy hozzám nagyon közel álló témával fogom tenni. Számomra rendkívül fontos az élet minden területén a hitelesség. Ezt a pályát is így akartam kezdeni, továbbá 26 évet töltöttem eddig a táncvilágban. Megéltem és láttam mindent, amit egy táncművész csak megélhet. Úgy éreztem, le kell írnom, ki kell írnom magamból. És nem titkolt célom ezzel tükröt mutatni ennek a világnak.

Azt azonban fontos tisztázni, hogy ez egy regény. A szórakoztatás a célja. Nem dokumentumkönyvet írtam. Viszont kétségkívül nagyon keményen tálalom a táncvilág zárt közösségein belüli konfliktusokat, a művészlelkek eltorzult személyiségjegyeit és a külvilággal való kapcsolatteremtésük problémáit. Nem szépítettem a világunkat. Egyszerűen leírtam, hogyan élünk, milyenek vagyunk. Ám nincs kihegyezve a versenytáncra. Sokkal inkább művészvilágban összezárt közösségek mondhatják azt, hogy „Igen, nálunk is pont ez a helyzet!”

Igaz történet alapján íródott a regényem, vagyis az életemben megtörtént események ihlették. Adott szituációk, helyzetek, konfliktusok. A szereplők csak részben valósak, ám a történetben való szerepük az élet történéseinek és a képzeletemnek véletlenszerű találkozása. A cselekmények környezeteinek egyes részei fikciók, más részei pedig a valóságban is létező helyszínek.

Milyen szavakkal jellemeznéd a regényed?

Megrázó, felkavaró, piszok őszinte, elképesztő. De ha egy szóval kell jellemezni: megdöbbentő.



Nem félsz, hogy ez befolyásolja a színházi, illetve táncos karriered?

Milyen karriert? 31 múltam! (nevet) Komolyra véve, egyáltalán nem. A táncvilágban mindent elértem, amit el akartam. Mindent megnyertem, amit akartam. Edzőként úgy vélem, maradandó nyomot hagytam. Azzal, hogy az ember ír egy regényt azzal a céllal, hogy ráébressze a művészvilágot arra: „Figyeljetek, valami gáz van!” szerintem inkább pozitív mintsem negatív dolog. Félni pedig nincs okom. Imádok táncolni, de tisztában vagyok a korommal és azzal is, hogy nekem már minden színpadon töltött perc ajándék.

Sokan írnak könyveket, regényeket, de ezek túlnyomó többsége a fiókokban maradnak. Nem találnak kiadót, magánkiadásra pedig nincs pénzük. A könyvedet az Álomgyár adja ki. Ez egy hosszú út volt?

Na, az nem volt könnyű. Rengeteget kellett tanulnom, végigmenni egy nagyon göröngyös úton. El kellett fogadnom, hogy attól, mert én imádom a könyvem, nem jelenti azt, hogy kiadható. Első könyvesként olyan hibákat vét az ember, ami ebben a szakmában nem megengedett és itt nem a történetre gondolok. Arra mindenki azt mondta, a sztori jó, csak jól is kell megírni. Gondolok itt kézirat formátumra, karakterszámokra, stílusra, dramaturgiára, karakterszemélyiségekre, szerkesztésre vagy nyelvtani helyességre. Egy éven keresztül elutasítottak. Természetesen elsőkönyvesekben nagy a kockázat. A kiadók többsége nem is fogad kéziratot, vagy ha fogad is, nem elsőkönyvesektől. Azt tudtam, hogy nem akarom magamtól piacra dobni. Szerettem volna egy tapasztalt és elismert kiadóval dolgozni. Ez egy nagyon kötött célom volt, és tántoríthatatlan voltam. Minden eshetőséget számba vettem és az első perctől kezdve az Álomgyár kiadóval szerettem volna együtt dolgozni. Addig javítottam, addig jártam újabb és újabb segítségek után, míg olyan lett, amire Viktor (Nagypál Viktor - Álomgyár kiadó, ügyvezető) azt mondta: „Ez oké! Csináljuk!” Ez volt az a pillanat, amikor pezsgőt bontottam. Viszont nem dőlhettem hátra, mert nem is gondoltam, de nem az volt nagy meló, hogy ide eljussak, hanem ami utána következik. De imádtam minden percét. A kiadónál mindenki nagyon segítőkész és profi. Ők kellettek nekem!

Tervezel több könyvet?

Naná! Ám jelenleg erre koncentrálok, nem szeretnék előreszaladni.

Honnan jött az írói neved: B.E.Belle?

Az eleje a monogramom. A Belle pedig a kedvenc Disney mesém, A Szépség és a szörnyeteg főszereplője után. Legbelül egy álmodozó típus vagyok, aki hiszi, hogy mindig több és több van benne, és aki hiszi, hogy az álmok egyszer valóra válnak.

Jelenleg a könyv előjegyezhető, de a várható megjelenés dátum május 30. Ez mit jelent pontosan?

Minden könyv megjelenés előtt előjegyezhető a Bookline oldalán. Azok, akik szeretnék megjelenéskor a leghamarabb a postaládájukban tudni, azok számára ez a legelőnyösebb megoldás. Házhoz megy a könyv a megjelenéskor azonnal. Ezen kívül természetesen van egy Könyvpremier, pár nappal a megjelenés előtt. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lehetőséget kaptam a kiadótól, hogy 3 már ismert írónővel egyszerre tarthatom a könyvbemutatóm. Május 26-án az Álomgyár kiadó könyvesboltjában (Budapest – Blaha Lujza téri könyvesbolt) személyesen találkozhat velem bárki, és ott a helyszínen megvásárolhatja a könyvet. Alá is írom. (kacsint) Szenzációs nap lesz! A megjelenés után pedig megvásárolható lesz a könyvesboltok polcain.

1 nap alatt 43. helyre került, a 2 nap után pedig 36. helyen van az Előjegyzési sikerlistán a regény úgy, hogy a TOP50-be sokszor híres írók sem tudnak bekerülni. Gondoltad volna, hogy felkerülsz és ilyen helyen nyitsz?

Álmomban sem. Ez akkora dolog, hogy még most sem fogtam fel. Peti mondta az első napi kattintások alapján (Gönczi Péter – Álomgyár kiadó, kiadóvezető), hogy figyelni kell, mert esélyes lesz, de nem vettem komolyan. Mikor tegnap reggel írt, hogy nemhogy felkerült, de 43. majdnem elájultam. Ezt pedig tetőzte a ma reggel, amikor már 36. volt. Egyszerűen hihetetlen. Nagyon boldoggá tesz, és bízom benne, hogy senki nem fog csalódni, aki bizalmat szavazott nekem és a regényemnek.

Update: Április 8-án úgy tudjuk, hogy Enikő könyve az előjegyzések alapján már most nagy siker. Jelenleg 5. helyen van a Bookline előjegyzési sikerlistán, és 28. helyen a Librin (ahova nagyon nehéz felkerülni).

A könyv az alábbi linkeken jegyezhető elő:

Bookline

Libri