Interjú Szakács Hajnalkával, a tatabányai Jászai Mari Színház 30 éves színművésznőjével.

Mindig is színésznő szerettél volna lenni, vagy kislányként voltak más elképzeléseid is? Milyen utad volt az első lépésektől az egyetemig?

Az hamar kiderült a családban, hogy szépen énekelek, sokszor kérték is, ha vendégek jöttek, hogy mutassam meg a hangom. Ilyenkor nagyon szégyellős lettem, nem akartam kiállni, megalázva éreztem magam az elvárástól. Szerettem olvasni, az irodalom a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, de talán csak egyszer mentem versmondó versenyre. A középiskolai évek alatt kóruséneklést, szolfézst és zongorázni tanultam a Kodály Zoltán Ének-zenei Gimnáziumban. Rengeteg versenyre jártunk, nagy kiváltság volt, ha valaki egyáltalán mehetett nemzetközi versenyre képviselni az iskolát.

Aztán ezzel párhuzamosan a Madách Musical Tánciskola növendéke is voltam, ahol kortárs és klasszikus balettet, musical és sztepp táncot tanultam, heti három-négy alkalommal. Itt pedig az volt nagy eredmény, ha bekerültünk valamelyik készülő produkcióba. Így szerepelhettem az LGT Táncképekben, Bogármesében és a Pán Péter című előadásban. Úgyhogy sok versenyen, vizsgán, fellépésen, előadásban szerepeltem, ahol megszerettem a csapatmunkát, közösséghez való tartozást, és a színpadi jelenlétet, valamint nem utolsó sorban az előadóművészeteket. Aztán jött az érettségi és a továbbtanulás, amikor két út állt előttem. Gyerekekkel való foglalkozás, tanítás, vagy a színpad. Abban az évben nem indult musical szak a színművészetin, pedig adott volt, hogy megpróbáljam, nekem való-e. Így, nem tudom, hogy milyen felindulásból, de beadtam prózai tagozat felvételijére a jelentkezésemet. Kudarc élménnyel távoztam a felvételiről, de rátaláltam arra, amire vágytam, amivel foglalkozni akartam.

Rengeteg felvételin vettem részt utána, a budapesti és a kaposvári egyetemre is többször beadtam a jelentkezésemet. Közben az Új Színház stúdiójában tanultam két éven keresztül, ahol megismerhettem a színház belső működését, kiváló színészek tanítottak minket, rengeteg előadást néztünk, szóval eléggé beszippantott ez a világ.



Végül felvettek Kaposvárra, az egyetemi évekről milyen emlékeket őrzöl?

Igen, a Kaposvári Színművészeti Egyetem színművész szakán végeztem 2014-ben, Kelemen József osztályában. Harmadik próbálkozásra vettek fel. Nagyon nagy kihívás volt budapestiként lekerülni vidékre, elszakadni a családtól és barátoktól. Az az időszak önállóvá tett, és rákényszerített arra, hogy igazán befelé forduljak, megismerjem önmagamat, és rájöjjek, hogy mit szeretnék a színház által közvetíteni. Az osztályfőnökünk a legjobb rendezőket, színészeket hívta meg hozzánk, hogy tanítsanak bennünket és vizsgaelőadásokat rendezzenek nekünk. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy abban a közösségben végezhettem az egyetemi tanulmányaimat.

Kaposvár után Debrecenbe kerültél, tavaly óta a tatabányai színház színésznője vagy. Számodra mi volt az elmúlt 5 év 3 legfontosabb szerepe?

Életre szóló élmény volt Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjának női főszerepét megformálni és játszani a Debreceni Csokonai Színház előadásában, Szikszai Rémusz rendezésében. Óriási kihívást jelentett akkor ez az alakítás, úgy érzem egy mérföldkő volt az akkori szakmai életemben.

Soha nem fogom elfelejteni, hogy hogyan dolgoztunk Adelaide Pralon francia rendezőnővel egy George Sand életét feldolgozó előadáson közel fél éven keresztül úgy, hogy közben mindenki dolgozott sok minden máson is, de havonta egyszer összegyűltünk és átbeszéltük, hogy min kell még dolgoznunk. Gyakorlatban csak két hetet próbáltunk. Kétszereplős volt az előadás, Varga Klári és jómagam. Eljátszhattunk minden viszonyt George Sand életéből, regényeiből, naplóbejegyzéseiből. Közben megtanultunk zongorázni és az előadást énekekkel, zenével színesítettük. Szép előadás kerekedett belőle és szintén nagy kihívást jelentett, hogy kizárólag a kettőnk jelenlétével lefoglaljunk másfél óra játékkal egy egész nézőteret.

Óriási találkozás volt Ilja Bocsarnikovsz orosz rendezővel egy orosz darab próbáján. Ebből lett a Három nővér című előadás, itt a legkisebb lányt, Irinát játszottam, amivel megnyertük a Vidéki Színházak Fesztiválját és a Poszt versenyprogramjába is beválogattak minket, ahol pedig megkaptam a Legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat.



Milyen szerepek, karakterek, műfajok állnak hozzád közel?

Minden műfajt szeretek és szívesen játszok, kell a változatosság, szeretem, ha többféle előadásban tudok megmutatkozni. Ha épp nincs zenés, akkor az hiányzik, vagy ha nincs könnyed, humoros, akkor az, ha nincs drámai, akkor pedig az. Szerencsére sokféle tudok lenni.

Holnap Júliát vagy Carment játszanád el a legszívesebben?

Mivel Júliát már játszottam, inkább Carment választanám. Lassan, de haladok már inkább ahhoz a korosztályhoz és karakterhez. Nagyobb kihívás lenne.

Ha egy meztelen szerep megtalál, akkor….?

Többször kerültem „vetkőzős szituációba”, de csak akkor vállaltam el, ha a szerep megkívánta. Nem vagyok se szégyellős, se magamutogatós fajta. Tudom, hogy mitől tudok esztétikus látványt kelteni, mikor kevésbé, mikor segíti a színpadi jelenlétet, és azt is, amikor csak öncélú a vetkőzés.



A beszélgetés elején azt mondtad, hogy az egyetemi évek alatt megismerted önmagadat, és rájöttél, hogy mit szeretnél a színház által közvetíteni. Mit szeretnél közvetíteni?

Az egy alapszabály, hogy minden szereplőnek meg van a maga igazsága. Akkor jó egy előadás, ha minden szereplőjével tudok annyira azonosulni nézőként, hogy mindenki döntését, érzelmi állapotát, cselekedét meg tudom érteni. Nincs jó és rossz, semmi sem fehér vagy fekete. Az élet ennél jóval árnyaltabb, mégha a saját szubjektív szemszögünkből ez nem mindig így látszik. Kaptam egy “színes szemüveget”, ami segít abban, hogy árnyalatokat láthassak. Kialakult egy kifinomultabb toleranciám, empátiám a világ dolgaival szemben, hogy elfogadjam, meglássam, megértsem azokat.

A színház egyfajta tükre az életnek, muszáj a legmegfelelőbb képet mutatni róla, hogy a néző meglelhesse igazi önmagát és kellemesen nosztalgiázhasson, felfedezhessen, kérdezhessen, vagy szembe nézzen hiányosságaival, takargatott csúfságaival. Nekem ezt adja a színház, tanít és felszabadít. Ezt szeretném játékommal tovább adni. Elgondolkodtatni, empátiára nevelni, és nem utolsó sorban szórakoztatni kell a nézőt.

Jelenleg milyen szerepekben vagy látható?


Négy bemutatóm volt most zsinórban a tatabányai Jászai Mari Színházban. Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című darabjának és Molnár Ferenc Üvegcipőjének is egyik női főszerepét játszom. Az Anconai szerelmesekből a debreceni magyar lányt, Viktória szerepét játszom, valamint Macbeth egyik boszorkányát a Szkéné színpadán. Ezenkívül játszom a Belvárosi Színház műsorán szereplő Az oroszlán télen című előadásban.

Közeli terveid, céljaid, mint színésznőként, mint civilként?

Saját előadást létre hozni, zenét és dalt szerezni, szeretnék valamilyen karitatív munkát vállalni, ahol főleg olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek lehetne segíteni, akik nem nagyon kapnak esélyt, hogy kibontakoztathassák azt, ami bennük van.