Interjú az ExperiDance 20 éves táncosával, a budapesti Tóth Rékával.

Mikor és miként lépett be az életedbe a tánc?

Azt hiszem soha nem volt kérdéses, hogy a tánccal szeretnék foglalkozni, de már viszonylag nagy voltam, amikor kikristályosodott előttem, hogy pontosan milyen műfajban érezném jól magam. Kislányként fitneszeztem, Béres Alexandra nyomdokaiba szerettem volna lépni, de a tánc művészi volta sokkal jobban elvarázsolt, mint a sport. A sport viszont kihatott arra, hogy hogyan kezdtem el táncot tanulni, mivel az a fitneszben nem elég, hogy jó a mozgáskoordinációja egy gyereknek, hanem esztétikumra és valamilyen szinten előadói készségre is szükség van, ezért Maroshévizi Krisztina vezetőedző moderntánc órákat vetetett velem és a csapat többi tagjával Bayer Juditnál, aki elindított a táncossá válás útján.



A tánc miatt a sportot abbahagytad, először a Táncművészetin, majd a győri művészeti középiskolában tanultál. Mit tudhatunk erről a 8 évről?

10 éves voltam, és bár szerettem a sportágat, nem nevelődhettem benne olimpikonná, így anyukám ötlete volt, hogy próbáljuk meg a Táncművészeti Egyetem balett képzését. Felvettek, mert minden adottságom megvolt hozzá, de nem ismertem akkor még a balett könyörtelen szigorát, amit egy 10 éves gyerektől pont úgy megkövetelnek, mint a felnőtt táncosoktól. Nagyon más világba csöppentem, és tény, hogy nem volt hosszú a pályafutásom az MTE falai között, megmozdított bennem valamit, ami a balett iránti szerelem csírája volt. Az eltanácsolásom után nem voltam hajlandó feladni a balettet, és Solymosi Tamás iskolájába kerültem, onnan pedig a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolába, ahol öt évet töltöttem.

Közel sem volt szokványos a balettnövendék korszakom, mert az általánossal ellentétben nekem annyi balettmesterem volt, hogy számát sem tudom, és meglehetősen hullámzó volt az életem is. A kollégiumot mindig szerettem, és életre szóló barátságokat is kötöttem. Az egyik nyáron megsérült a bokám, ami nagyon sokban visszavetette az addigi lendületemet, és fél éves gyógyulást követően tudtam megint teljes erőbedobással dolgozni. Hálás vagyok a Győrben eltöltött évekért, mert úgy érzem rengeteget tanultam a saját korlátaimról, és azok legyőzéséről.



Érettségi után a jogi egyetemen folytattad a tanulmányidat. Ma az egyetem mellett az ExperiDance társulatában táncolsz. A jogi pálya és az ExperiDance, hogy került képbe?

Soha nem volt általános az érdeklődési köröm, ám az igazságérzetem mindig is nagy volt. 2016-ban lettem tagja a Győr-Moson-Sopron megyei diákönkormányzati közösségnek, és amikor az Országos Diákparlament összehívásáról hírt kaptunk, úgy gondoltam, hogy ott van a helyem, mert jobbá akartam tenni az oktatás helyzetét. Az ODP alatt nyílt lehetőségem a diákság jogi helyzetének feltérképezésére, amit kifejezetten érdekesnek találtam, és elfogadtam a felajánlott lehetőséget, hogy további képzésekre járjak, és megtetszett a jogi pálya is. Végzősként pedig nem is adtam be máshová a jelentkezésem, mint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára.

2018. augusztusában kerültem az együtteshez, egy felvételi napot követően. Akkoriban sok társulattal megpróbálkoztam, és voltak, ahová szerződtettek is volna, de ez tetszett nekem a legjobban, szakmailag pedig egy magas színvonalú munka folyik. ExperiDance táncosnak lenni azóta presztízs, hogy megalakult az együttes. Kifejezetten elismerés, hogy itt dolgozhatom, ráadásul az egyéni képességeinket is igyekeznek kiaknázni: légtornázni lehet, akrobatikázhatunk, gólyalábon járhatunk, sőt, még prózai képességeinket is kihasználják, így téve színesebbé a magyar táncpalettát.



Az eddigi legfontosabb előadásaid, szerepeid?

Szerencsés vagyok, mert fiatal korom ellenére olyan dolgokat is átélhettem, ami keveseknek adatik meg. Az első nagy kedvencem Esmeralda variációja volt, amivel sok versenyt nyertem, számos szakmai elismerésben részesített, és felléphettem vele a győri táncfesztiválon is. Végzősként a vizsgakoncerten Balanchine Harlequinade című balettjének variációját táncoltam, ami kedves és játékos, kifejezetten közel állt a személyiségemhez, technikailag pedig komoly kihívást jelentett. Fantasztikus volt a Szegedi Szabadtéri Játékokon színpadra állni a Notre Dame-i toronyőrben, amiért mindig hálás leszek Duda Évának. Bakó Gábor a Talpra Magyar! című musicalben alkalmazott, amiben még prózai megnyilvánulásom is volt az Aréna közönsége előtt. Az ExperiDance darabjai közül pedig a Szenvedélyem, Velence lett a kedvencem, mivel ez volt az első premierem az együttesnél.

Milyen szerepek, karakterek, műfajok, stílusok állnak hozzád közel és távol?

Igazából jöhet bármi, csak énekelnem ne kelljen, mert abban nem jeleskedem. A karakterek közül megformálni egy pszichésen rossz állapotú karaktert a legnehezebb, és meg is viseli az előadót, de szerintem csodálatos tud lenni. Annak ellenére pedig, hogy kinézetre mindenkinek egy naíva jut rólam eszébe, nagyon szívesen alakítanék főgonoszt.



És vállalsz/vállalnál meztelen szerepet is?

Ha egy szerepben feltétlenül szükséges, akkor talán bevállalnám, de teljesen az hiszem soha nem vetkőznék le a színpadon, és volt már felkérésem aktfotózásra is, amit elutasítottam. Prostituáltat alakítottam már, és egy-egy felhevült kocsmai jelenet sem okozott gondot, de a szexualitást én megtartanám egy artisztikusan ábrázolandó dolognak, mert a nézőkben is kelthet rossz érzést egy naturálisan megmutatott női test.

Táncos lányok a színpadom nagyon csajosak, szexisek tudnak lenni. De a hétköznapokban, különböző alkalmakkor, az utcán, a strandon…. mennyire szeretsz szexisen, nőiesen megjelenni? Mennyire fontos számodra a divat?

Alkalomtól függ, hogy miben szeretek megjelenni. Ha bulizásról van szó természetesen megvillantom én is, amit meg lehet, de fontos, hogy ne legyek közönséges. Strandon nem szoktam szégyenlősködni, mert nincs miért, sőt, volt már fehérneműs fotózásom is, és nem voltam zavarban. Azonban, ha egy estélyi ruhát kell felvennem, jobban szeretem a képzeletre bízni a dolgokat, és nem szűk fazonú ruhát választani. Az egyetemi vizsgáknak pedig a kosztüm a legjobban bevett viselete.

Úgy vélem a divat is egy művészeti ág. A vágyaim között szerepel eljutni a párizsi divat hétre, de a stílusérzék és ez egyéniség többet ér, mint egy Michael Kors plecsni egy táskán, ami csak hivalkodás, de nem valódi érték.

Előbb említetted, hogy a strandon nem szoktál szégyenlősködni, mert nincs miért. Ez így is van. Az alakodért sokat kell tenned, nagyon oda kell figyelned, pl. étkezésre?

Nem. A folyamatos próbák és edzések viszik le a kalóriákat és genetikusan is a szerencsések táborához tartozom, azonban az egészséges táplálkozásnak magam is híve vagyok, mert egy kis odafigyeléssel számos betegség elkerülhető. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha tehetném, akkor ne édesség mérgezésbe halnék meg legszívesebben, mert sajnos rabja vagyok mindennek, amit nassolni lehet.



A művész nem attól művész, hogy van a kezében egy papír, hanem azért (is), mert letesz valamit a művészet képzeletbeli asztalára. Te mit szeretnél letenni arra az asztalra? Milyen Tóth Réka művészete?

A művészt szerintem az teszi művésszé, hogy érzelmeket és gondolatokat tud közvetíteni, de ezt nem szabad leszűkíteni egyetlen irányzatra. A kísérletezés híve vagyok, és azé, hogy minél több dolgot tudsz, annál többre taníthatod a közönséget. Sok műfajban otthon kell ehhez lenni, amihez a tanulás az út. Szóval tanítani vágyom a közönséget az emberi értékekre és a létezés azon szépségeire, amit csak a megismerés útján lehet megélni, de mindennél többet érnek.

Milyen közeli távoli céljaid terveid vannak, akár táncoként, akár nőként/civilként?

Nyughatatlan voltam mindig, soha nem voltam képes csak egy dologra koncentrálni, és ez most sincs másképp. Rengeteg dolog érdekel, de mindenbe csak a tánc mellett vagy után vágnék bele, mert egyelőre a tánc a legfontosabb. Kacérkodok írással és továbbra is szívemen viselem a nők és a gyerekek jogait, de még semmiben sem vagyok biztos, csak abban, hogy szeretnék majd családanyává válni.