Interjú Simon Panna Boglárkával, az Operettszínház 29 éves művészével.

Mikor, ki, hogy fedezte fel, hogy van tehetséged, van hangod? Mindig is énekesnő akartál lenni vagy voltak más elképzeléseid is?

14 évesen kezdtem el komolyabban foglalkozni az énekléssel, és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán ismerkedtem meg a színház világával. Nagymamám zongoratanárnő volt és már elég pici koromban felfedezte, hogy jó hallásom van és énekelni is tudok, de inkább a hangszerek irányába tereltek. 14 éves koromban kezdtem el éneket tanulni, mert egyik hangszer se nyerte el igazán a tetszésemet. Anyukám szerint már kétéves koromban színésznő szerettem volna lenni. Kb. ötéves koromban volt egy kilengésem: balerinai babérokra törtem volna, de mivel nem tudtam megcsinálni a spárgát, fel is adtam ezt az álmomat.

Sok énekversenyre jártál?

Gimiben kezdtem el versenyekre járni. Ha jól emlékszem háromszor is első helyezést értem el.

Mikor tiniként eldöntötted, hogy énekesnő leszel, akkor mit láttál magad előtt: hol fogsz énekelni, milyen műfajban, stílusban, akkor is már a színház világa vonzott, vagy nagyon más?

Nagyon sokáig a jazz zene világában láttam magam, de 18 évesen rájöttem, hogy a zenét és a színházat lehet együtt is csinálni, és azóta ez a szerelmem. De szerencsére több műfajban is otthonosan mozgok.


Fotó: Gaspari János


Pályád első nagy szerepe 18 évesen az Operettszínház volt. Hogy talált rád ez a szerep, a darab?

18 évesen felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahonnan a második rostán kiestem. Emlékszem, hogy nagyon összetörtem, mert azt hittem vége a világnak. Nagy álmom volt, hogy ott tanuljak. Egy ismerősöm szólt ekkor - aki tudta, hogy énekelek-. hogy az Operettszínházban meghallgatás van a Tavaszébredés című musicalbe. Elmentem és meg is kaptam életem első szerepét. Már fél éve dolgoztunk a darabon, amikor bekerültem a Pesti Broadway Stúdióba. Érdekes az élet, az álmom kicsit megkésve ugyan, de valóra vált: jelenleg a Színház-és Filmművészeti Egyetem hallgatója vagyok. Jövőre diplomázom.

Az első szerep után jött minden magától, a második, a harmadik szerep, vagy egy hosszú, nehéz időszak következet?

Egyáltalán nem jött könnyen a második szerep. A stúdióba való bekerülés lehetőséget adott, hogy a színházban maradjak, de egyúttal nehéz volt kiszabadulni a “Stúdiós” státuszból. A záróvizsgánk után azt is megkaptam, hogy keressek magamnak egy normális polgári állást, mert nem vagyok színpadra való, de bíztam magamban, és 5 év után megkaptam a második főszerepemet. Utána már könnyebben mentek a dolgok.


Fotó: Dolnay-Sárdi Ágnes (Vámpírok bálja)


Jöttek is a szerepek. De te mit tartasz a pályád legfontosabb szerepeinek, és miért?

Vámpírok bálja - Sarah - , ez a szerep volt a normális polgári állás. Hatalmas erőt adott, hogy mégsem vagyok alkalmatlan, hiszen egy nemzetközileg elismert/ismert darab főszerepét kaptam meg.

Én és a kisöcsém - Kelemen Kató -, hatalmas kihívás volt egy ekkora szerepet eljátszani nagynevű művészek mellett.

Elfújta a szél - Melani Hemilton -, az Operettszínházban hosszú idő után ez volt az első nagy főszerep. Imádom azt az előadást!

Mozart! - Constanze -, nagyon sok minden ért, mikor ezt a darabot csináltuk és bele tudtam tenni a fájdalmaimat a szerepbe.

A Pendragon-legenda - Léne - , iszonyatosan jó próbafolyamat volt, ami már nagyon kellett a lelkünknek!

Amúgy milyen karakterek állnak hozzád közel?

A személyiségemből fakadóan a komikus szerepek közel állnak hozzám, de nagyon szeretem a komolyabb hangvételű drámai karaktereket is.


Fotó: Varga Bernadett


Így 29 évesen elégedett vagy az eddigiekkel, vagy van benned hiányérzet, vagy már most többet elértél, mint amire kislányként nem is mertél volna gondolni? Mit tartasz a legnagyobb sikerednek, mire vagy a legbüszkébb? Eddigi elismeréseid, díjaid?

Ezen már sokat gondolkoztam. Sajnos örök elégedetlen vagyok magammal szemben, ami egyrészről jó, mert így értem el a céljaimat; másrészről pedig nagyon nehéz, mert sokat gyötrőm magam. Biztos csinálhattam volna jobban is, de igazából, ha belegondolok sok mindenre büszke lehetek. Hittem magamban és abban, hogy van utam ezen a pályán és ennek köszönhetően megvalósultak az álmaim. Mostanában sokszor szoktam visszagondolni, hogy pár évvel ezelőtt miket kívántam, mik voltak a vágyaim. És rengeteg sikerült belőle, pedig észre se vettem. Elsiklottam felettük, pedig fontos, hogy megéljük az álmainkat, ha azok valóra válnak. Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy még mindig él bennem a vágy, hogy tanuljak és fejlesszem magam. Eddig kétszer tüntettek ki, egyszer Marshallbot-, egyszer pedig Csillag-díjjal.



Következő céljaid, mint művész, mint nő?

Az egyetem utolsó évét egy monodrámával kell zárni. Szeretnék egy olyan darabot létrehozni, ami több előadást is megél, és amit esetleg majd utaztatni is lehet. Egy nyelvvizsgát is le kell tennem a diplomához, úgyhogy van még mit csinálnom. Egy saját zenekart is tervben van már régóta, csak mindig lemorzsolódnak mellőlem a partnerek. Lassan nagyon szeretnék családot. De persze mindent a maga idejében!

Címlapkép: Dolnay-Sárdi Ágnes

Kövess minket