Nemes Wandával, az Új Színház 35 éves színésznőjével beszélgettünk.

Az a kislány voltál, aki már kicsiként is tudta, hogy színésznő szeretne lenni, aki szeretett szerepelni?

Egészen 9 éves koromig apáca szerettem volna lenni. 11 évesen kezdtek el vonzani a versek, magával ragadott a költészet. Ady Endre, Petőfi, Arany, József Attila...minden, amit apukám polcán elértem. Csodálatos elmerülésekre emlékszem, de szerepelni nem szerettem, szavalóversenyekre sem jártam. A tánc volt az, amivel nézők elé álltam -néptánc, jazz balett-, 7 éves koromtól táncoltam. Másik szenvedélyem a sport volt, sport tagozatos általános iskolába jártam, kézilabdáztam, nem is rosszul. Fel is vettek a debreceni Irinyi János sport szakiskolába, a DVSC NB II-es csapatához mehettem volna, de közben felvettek a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára is. Az utóbbit választottam. Apukám mindig is szerette volna, ha jogi pályára megyek. Emlékszem, anyukám egyszer el is vitt a püspökladányi bíróságra, bemutatott a bírónőnek, tetszett is a szerep, de nem eléggé, érdekelt a régészet, de nem eléggé.

Dráma tagozat után a Színműre elsőre felvettek, de volt B terved, mi lesz, ha nem?

A Színművészeti mellett semmilyen más felsőoktatási intézményt nem jelöltem meg. A Shakespeare Színművészeti Akadémiára felvettek ugyan előtte, de más főiskolát vagy egyetemet nem jelöltem meg.



Az Egyetemi évek alatt, majd utána két évadot a Nemzetiben játszottál. 2008-ban váltottál, 10 éve vagy az Új Színház színművésze. Annak idején, hogy kerültél a Nemzetibe? Később miért váltottál? Az Új Színházban mit találtál meg?

A Nemzeti Színházba 2005 őszén kerültem 21 évesen, harmadéves egyetemi hallgatóként. Osztályfőnököm és a színház igazgatója, Jordán Tamás kínált lehetőséget az első nagyszínpadi főszerepemre, Valló Péter rendezésében Calderon Az élet álom című darabjában Rosaurat játszhattam. Nagyszerű partnereim voltak: Blaskó Péter, Kaszás Attila, Benedek Miklós,, Shell Judit, Stohl András...Nehéz darab, nehéz szöveg, nehéz szerep volt. 2006-tól immár a Nemzeti Színház társulati tagjaként kisebb-nagyobb szerepeket kaptam, pl. Ledér a Csongor és Tündéből, szintén Valló Péter rendezésében, Almási Éva, Szarvas József, Spindler Béla, Gazsó György mellett, örökké emlékezetes lesz számomra. Más darabokban is nagyszerű színészek vettek körbe -Törőcsik Mari, Básti Juli, Söptei Andrea..-, de valahogy mégsem találtam a helyem. 2008-ig az igazgatóváltásig maradtam tag, majd egy év szabadúszás után 2009-ben szerződtetett Márta István az Új Színházba, ahol azóta is társulati tagként dolgozom, 10 éve már. Igazi alapokat azt gondolom itt sikerült szereznem, szintén csodálatos és nagyszerű színművészek mellett. 30 előadásom volt havonta, 5 bemutató évadonként, hozott egyfajta gyakorlatot. Most látom micsoda kivételes helyzetben voltam és vagyok azóta is.



Mi az az 5 szerep, amiért érdemes volt ezt pályát választanod?

Nincs ilyen. Még nincs ilyen. Eddig is, most is azt gondolom, hogy a későbbi éveim lesznek szakmailag, színészileg meghatározóbbak. Rajongva szeretem a munkámat, de talán furcsán hangzik, hogy sokkal inkább a színház, mint ügy felé érzett felelősségvállalásom dominál, illetve a történetmesélés felelőssége. Vannak persze kiemelten kedves pillanatok, szerepek, helyzetek, de 35 év múlva esetleg visszatérhetnénk erre a kérdésre még?

Persze. Felírtam, Másként kérdezem: milyen szerepek, karakterek állnak hozzád közel?

Mindenben megtalálom a kihívást, de alapvetően a drámai szerepek állnak alkatomhoz közel. Szívesen dolgozom erőteljes, szélsőséges karakterszerepeken. Szeretek nevettetni, van, hogy sikerül is. Szeretem a klasszikus színházat, korhű díszletben, valódi jelmezekbe bújni, felemelő, megemelő érzés. Szeretem a nagy volumenű, egyenes érzésvilágot, melybe bátorság beleállni, felvállalni, megmutatkozni, ugyanakkor kézzelfogható az igény erre a nézők részéről is.


Fotó: Puskel Zsolt


Bátorság beleállni, felvállalni, megmutatkozni. Ez igaz a meztelenkedésre is?

Két alkalommal kellett félmeztelenre vetkőznöm. Rögtön az első szerepemben 21 évesen, majd 30 évesen. Nem jó élmények, sokat sírtam, küzdöttem. Megcsináltam, de nem volt benne semmi felszabadító. először is, később is ugyanolyan nehéz volt, mintha semmi sem változott volna. Visszagondolva nem tudom, indokolt volt -e bármelyik is, bármelyik vetkőztetés, talán ezért is volt olyan nehéz. Persze ma is inkább megoldani szeretném, mint megkerülni. Nem tudom, most milyen nehézségekkel küzdenék. Szerintem mindig emlékezetes egy színész életében a lemeztelenedés, minden értelemben. Újra és újra küzdelem, nem megszokható, nem megtanulható...


Fotó: Juhász Éva


Párod (Jánosi Dávid, Jóban Rosszban Nemes dokija) is színész. Sok művész választ magának párnak művész, hisznek a hasonlóságban, hasonló gondolatokban, közös érdeklődésben. Mások pedig az ellentétek vonzásában hisznek. Mindig is művész szerettél volna magadnak férjnek? Volt már közös darabotok?

Igen, férjem szintén színész. Nem voltak elképzeléseim a leendő páromról, talán jobban szerettem volna, ha nem szakmabeli. Mindezt huszonévesen gondoltam, úgy, hogy azt sem tudtam, milyen, ha szakmabeli egyébként. Találkozásokban hiszek, közös feladatokban, vállalásokban. A Nem élhetek muzsikaszó című darabban a mai napig a fiatal házaspárt, Pólikát és Balázst alakítjuk.

Három éve szültél. Hogy tetszik az anyaszerep? Mennyi könnyű nehéz összehangolni a színházt az anyasággal?

Az anyaság a legnagyobb ajándék az életemben, észrevétlenül váltam azzá, aki mindig is szerettem volna lenni. Nem gondolom, hogy nehezebb lenne színésznőként egyensúlyt teremteni munka és anyaság között, mint egyéb munkakörben dolgozó anyukák számára. Egészen más helyzetben súgta egyszer a fülembe egy próbán Bánsági Ildikó, hogy :"...nem kell a legjobb, elég a jó..." Talán nem tudja, de hosszú távon tehermentesített ezzel. Sokszor segít. Most is. Csók Ildikó!


Fotó: Juhász Éva


Végezetül, mit jelent neked a színház?

Amikor szív beszél szívhez, nekem ez a színház. Persze mindenféle hókuszpókusz is lehet még, legyen is, kell is. De a szív, a szívek találkozása a minden, ami Velünk megtörténhet. Akkor már nincs színész, nincs néző, eggyé válunk, közös a pillanat. Mindenki Teremtővé válik, és látva látunk.