Interjú a dunavarsányi Rovó Virággal, az egri színház 21 éves táncművészével.

Mindig is a tánc érdekelt, vagy kislányként voltak más elképzeléseid is (pl sport….)? Mikor és hol kezdtél el táncolni?

Utólag belátva, a kezdet egy szerencsés véletlen eredménye. Gyermekként meghatározó élmény volt számomra a tököli Art Fittness SE-ben töltött időszakom, innen eredeztetem a mozgáshoz való vonzalmamat. Tulajdonképpen ez inkább sport volt, mint sem tánc. Negyedik osztályos voltam, amikor az egyik edzőm ajánlotta, hogy felvételizzek a 2009-ben induló balett évfolyamba a Magyar Táncművészeti Főiskolára. Igazából az egy pótfelvételi volt és fogalmam sem volt arról, hogy mire is vállalkozom. Fel is vettek a balett előkészítő évfolyamba, de első évben eltanácsoltak, ami nyilván nagy törés egy ötödikes gyerek életében. Utána úgy alakult, hogy felvételiztem a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakközépbe, és ott próbálkoztam meg azzal, hogy elsajátítsam a szakma fortélyait. Úgy gondolom az idő mindenre választ ad és örülök annak, hogy nem maradtam a pesti iskolában, mert így egy sokkal emberibb közegben tanulhattam, és megismerkedhettem a modern technikák alapjaival. Amikor nyolcadikos lettem, már tudatosan tudtam hozni egy döntést az életemben, hogy én modern táncművész szeretnék lenni.



Volt/van a családban táncos, művész?

A családban jelenleg egyedül vagyok művészeti pályán és azt hiszem ez így (volt) a legjobb. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nálunk a családban sosem volt nyomás, hogy valamit muszáj vagy meg kell csinálni, egyszerűen támogattak abban, amit én gyerek fejjel jónak láttam. Sokszor tudatosították bennem, hogy csak akkor és úgy folytassam, ha tényleg szeretem azt, amit csinálok, mert nekik az a legfontosabb, hogy megleljem a boldogságot abban.

Folytattad. Győri évek után újra jelentkeztél az egyetemre, elsőre fel is vettek. Nehéz évek voltak és ilyen szép emlékeket őrzöl?

2013-ban jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Egyetem modern specializációjára. Nagyon hosszú lenne kifejtenem, hogy miket őrzök a Táncműs éveimből, talán a hosszúsága meghaladná a szakdolgozatomat is. Nehezen különítem el a szép és nehéz emlékeket, mert ez az egész valahogyan a két tényező mezsgyéjén mozog. Szerintem ebben az iskolában mindenki megvívja a maga csatáit, csak nézőpont kérdése, hogy miután végez az ember, mennyire látja magát sérültnek. Igazából szerintem az a legnehezebb, hogy túl fiatalon veszik el az embernek a realitás érzéke odabent. Valami egészen más világban próbál meg érvényesülni, ahol úgy érzi, néha teljesen egyedül van. Bevallom őszintén, arra vagyok a legbüszkébb, hogy ezt elvégeztem, mert hatalmas személyiségfejlődésen mentem keresztül általa. Fiatalon mindig nagyon szenzitív voltam érzelmileg, ezzel a tulajdonsággal nagyon nehéz volt érvényesülnöm, ezért elkezdtem dolgozni azon, hogy felülkerekedjek önmagamon, és persze akkor még nem láttam, hogy ennek a folyamatnak egyszer még hálás leszek. Nehéz volt és nagyon sokat küzdöttem azért, hogy elvégezzem, de ez a küzdés nagyon sok mindenre megtanított magammal kapcsolatban, az emberekkel kapcsolatban, a szakmához való viszonyomról.



Tavaly végeztél, áprilisban megkaptad az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjat. Nem kell szerénykedni: mivel érdemelted ki, mi tettél érte? Díj előtt milyen elismerésekben részesültél?

Nem töprengtem még azon, hogy vajon mivel érdemelhettem ki, annyit tudok biztosan, hogy most először azt érzem megtaláltam a helyem a világban, hogy a GG Tánc Egerben vagyok. Csak követem azt az utat, amit jónak látok és igyekszek élni a lehetőségekkel, amik megadatnak.
2017 januárjában a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztiválon kaptam egy díjat/lehetőséget, hogy részt vegyek az Orkesztika Alapítvány rezidens programjában. (Ezt a lehetőséget sajnos idő szűkében és sérülés miatt nem tudtam kihasználni.)
2017 februárjában pedig a VIBE International-en 2. helyezést értem el kortárstánc kategóriában és zsűri különdíjban is részesültem, amit Kerry Nicholls ítélt nekem oda.


Az évadban milyen szerepek találtak meg?

Hivatalosan egy éve dolgozok, ezért nem jeleskedek még nagy repertoárral. Érdeklődve állok minden szerephez és darabhoz, igyekszem kihozni magamból a maximumot és a lehető legpontosabban átadni azt, amire a koreográfus gondolt. Az évadban két új kortárstánc kreációban volt részem, ezek folyamán nagyon sokat tanultam önmagamról, a szakmáról és sok minden másról.
Az egyik a Játszótér címet viseli, ami egy gyerekdarab. Szerettem, hogy viszonylag magunk alakíthattuk a karakterek személyiségét, lelkét, a jellemzőbb mozdulatait, és ezt a koreográfus, Topolánszy Tamás fűzte össze, koreografálta meg egy komplex darabbá.
A másik darabunk pedig a Magyar rapszódia volt, amit szintén Tamás rendezett és koreografált. Ez egy egészen más volumenű kreáció volt, nagyon örültem, hogy együtt dolgozhattunk Oláh Zoltán balettművésszel. Ebben a darabban élő zongorajátékra táncoltunk, amit Gábos Judit zongoraművésznő adott elő. Csodálatos érzés volt részese lenni egy ilyen kollaborációs munkának, ahogyan a színpadon a zene és a tánc egyenrangúvá válik és érdemes tudni, hogy ez Liszt Ferenc zeneműveire lett megalkotva.



A táncművészethez hozzátartozik a meztelenség is. Valaki elvállalja, valaki nem. Te a Hir-O-ban igen. Frenák Pálnak azonnal igent mondtál, vagy sokat gondolkodtál rajta? Amúgy mi a véleményed, akár a fél, akár a teljes meztelenségről?

Ez egy eléggé hosszadalmasan kifejthető téma, maga a meztelenség, a táncban való meztelenség.
Nekem ez volt az első ilyen szerepem. Később, ha úgy látnám, hogy a meztelen test szerves része egy darabnak és igényes a megnyilvánítása, valószínűleg most is igent mondanék egy ilyen szerepre.
Bevallom, nem gondolom túl az emberi test megjelenését, a pucér testet, azt hiszem mindenkinek hasonló lehet, mindenkinek van olyan része, amit nem szeret, vagy amit kifejezetten előnyösnek talál. Azt hiszem, egy szebb világban élnénk, ha mindenkinek lenne lehetősége megnyilvánulnia az önmaga naturális testében, szépségében.
Szabadság. Ezt jelenti meztelennek lenni a színpadon. Kellene egy elfogadó közösség, ahol ezt meg lehet valósítani és mindegy, hogy valakinek nagy a füle, vagy kicsi a melle, vagy túl vékony, vagy túl telt, vagy túl magas, vagy túl alacsony.. szóval jó lenne, ha lenne egy olyan közeg, ahol segítenének az embereknek, hogy elfogadják önmagukat.
Na de visszatérve a táncra, vannak témák, amik sokkal jobban közvetíthetők a naturális testtel, viszont olyan is van, ami zavarba ejtő (persze, van, aminek ez a célja), vagy kínos, vagy érthetetlen, mert egy pucér test látványa sejtető és zavarba ejtő is tud lenni, ha valaki nincsen hozzászokva.
Természetesen elgondolkodtatott, hogy elvállaljam-e, de túl nagy volt a kíváncsiságom, hogy vajon milyen érzés lehet kendőzetlenül színpadra állni, és a vágy, hogy együtt dolgozhassak Frenák Pállal, így egészen hamar meggyőztem magam arról, hogy ezt a munkát vétek lenne kihagyni.

Milyen táncos, művész szeretnél lenni, milyen szerepek, előadásokban szeretnél táncolni, milyen gondolatokat, érzelmeket….. szeretnél közvetíteni?

Az a legidealizáltabb képem, hogy csak olyan darabokat fogok játszani, amik számomra és a nézők számára is mondanak valamit és elgondolkodtatja őket. Azt szeretném, hogy ha valaki lát egy darabot/engem táncolni, akkor az elkezdjen benne dolgozni, az adott személy(ekk) el kezdjen gondolkozni, érezze azt, hogy megoldást kapott valamire, hogy érdemes volt látnia azt, amit ott és abban a pillanatban megláthatott.



Közeljövőt Egerben képzeled el?

A következő évadra Egerbe szerződtem, mert igazán jól érzem ott magam, hihetetlenül ösztönző és motiváló a közösség, közeg és jelenleg csodálatos látni, hogy hogyan áll össze egy színház működése, milyen sok ember összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy valami értékes megszülethessen. A legfőbb célom az, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot összegyűjtsem, amire majd egyszer szükségem lehet, ez alatt értem az emberekkel való kapcsolatteremtést, életvitelt, tánctechnikákat.

Mikor nem táncolsz, akkor mivel foglalkozol? Civilként következő 3 nagy célod?

Nem mondanám, hogy túl sok szabadidőm van, de ha akad, olyankor a barátaimmal és a párommal töltöm az időt. A jövőben pedig szeretnék még MA diplomát szerezni, megtanulni egy új nyelvet és eljutni Sydneybe.

Fotók: Rovó Virág