Lámfalusy Szafira Zoé, a 19 éves budapesti táncos, a Magyar Táncművészeti Egyetem első éves hallgatója mutatkozik be.

A fiatal táncossal a beszélgetésünk első részében az első lépésekről, a különböző versenyekről, a fellépésekről, a hozzá közelálló stílusokról, a jövőről, a céljairól váltottunk röviden szót.


Fotó:Cserkuti Erika, BlueHour


A mozgás mindig kulcsfontosságú szerepet játszott az életemben. Háromévesen jógára, később művészi tornára majd mozdulatművészetre jártam. Egy-egy évig kísérleteztem szinkronúszással, szertornával. Ezek a mozgásformák mind megalapozták a mai énem táncos formanyelvét. Végül hétévesen kerültem a Madách Musical Táncművészeti Iskolába, ahol egyértelműen bebizonyosodott, hogy a tánc az a típusú mozgás, ami igazán nekem való. Öt év után a Fuego Dance Company Egyesületbe mentem, ahol különféle hazai és országos versenyeken vettünk részt csapatban, a latin táncok stílusában. Ebben az időben egy elég erős gimnáziumba jártam és komoly kihívást jelentett a rengeteg tanulnivaló mellett a délutáni táncórákon való részvétel és a táncversenyekre való felkészülés. Ekkor döntöttem úgy, hogy elmegyek egy táncművészeti szakgimnáziumba, hogy megkönnyítsem a mindennapjaimat, illetve hogy hivatásos táncossá váljak. A Budapest Táncművészeti Stúdiót választottam, négy év kemény munka után idén végeztem. Tudásomat tovább szeretném fejleszteni, ezért is jelentkeztem a Magyar Táncművészeti Egyetemre. Szerencsére sikerült bekerülnöm és szeptembertől az egyetem első éves hallgatója leszek. A családomhoz is közel állnak a művészetek éppúgy, mint hozzám. A nagyszüleim profi néptáncegyüttesben táncoltak, édesapám kivételes színészi tehetséggel bír és követte a nagyszüleim példáját a néptánc terén és édesanyám ma is a salsa tánc szerelmese. Ilyen felmenőkkel nem csoda, hogy a táncművészetet választottam.



A Madách Musical Táncművészeti Iskola által volt alkalmam szerepelni számos színházi produkcióban, a Művészetek Palotájában a Diótörő előadásban kistündérként, a Madách Színházban a Jézus Krisztus Szupersztárban és a József és a színes, szélesvásznú álomkabátban különböző szerepekben próbálhattam ki magam. A Fuego egyesületnél a tánc egy másik formájával, a versenyzéssel ismerkedhettem meg. Különféle magyar és külföldi versenyeken (IDO, IDF, WADF szervezésében) vettem részt. A csapatunk legtöbbször 1. helyezést vagy különdíjat hozott haza. A budapesti táncművészeti iskolában lehetőségem nyílt tovább kísérletezni a táncban, új fellépési formákat megismerni. Hazai zenészek, előadóművészek koncertjein szerepelhettem, például a Kozmix együttes, Szűcs Judit vagy Gájer Bálint mögött a Pap László Arénában, az Erkel Színházban és a MOM kulturális központban. Hálás vagyok, amiért ilyen színpadi tapasztalatokat szerezhettem, és amiért a munkám a legtöbb helyen elismerést nyert („Kiemelkedő táncos” díj, „Év tanulója” díj). Mindezek mellett a TOSZ szervezésében egyénileg 1. helyezést értem el mozdulatművészet kategóriában, Pálosi István rendkívüli művész koreográfiájával, és később saját koreográfiámmal, modern szóló kategóriában 3. helyezést szereztem.



Számomra mindig is nehéz feladat volt választani a műfajok közül. Mindegyikben van valami, ami hat a szellememre, a testemre, ami többre sarkall, és ami lecsitítja az olykor háborgó lelkemet. Szeretem az amerikai jazzt, art jazzt, szinte minden modern és kortárs technika érdekel, szeretem a musicalt, lenyűgözőnek tartom a Broadway világát, szívesen kalandozok a néptánc hagyományaiban, a latin táncok szerelmese vagyok és izgalmasnak tartom a szteppet… mindemellett a klasszikus balett világa is magával ragad. Talán egyedül a hip-hop, ami nem áll olyan közel hozzám, de annak is inkább a férfiasabb vonala okoz nehézségeket. Aki ezt most olvassa biztos őrültnek tart, hiszen ennyi stílust nem lehet egyszerre művelni és tökélyre fejleszteni, de ahogy egy kedves mesterem, Földi Béla Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész mondaná „c’est la vie”. Komolyra fordítva a szót, a terveimben nem szerepel az összes táncművészeti műfaj és stílus, de mindenféle és fajta tánc szeretete örökre megmarad bennem. Ha a karaktereket nézzük, a személyiségemből fakadóan közel áll hozzám minden lírai és nőiességet szimbolizáló karakter, ezen túl pedig szeretek különböző elvont témákban is elmerülni.



A következő évadban a Michael Kropf által koreografált Hamupipőke musical táncosaként leszek jelen a Játékszínben, illetve remélem lesz szerencsém ösztöndíjasként kipróbálni magam Nemes Zsófia társulatában. Természetesen nyitott vagyok minden új lehetőségre, ami közelebb visz az álmaim felé.



Úgy gondolom, hogy nőként ebben a szakmában nehezebb boldogulni. Ez feltehetően azért van, mert több nő választja a táncművészetet hivatásként, így sokkal nagyobb a versengés és a harc egy adott munkáért, szerepért. Ennek ellenére véleményem szerint ma már egyenrangú nő és férfi a színpadon úgy, mint a mindennapi életben. Így az egyenlőség világában -nőként-merek nagyot álmodni. A jövőben, miután kellő tapasztalatot szereztem társulatoknál, színházaknál, szeretnék alapítani egy saját társulatot, saját koreográfiáimmal és később egy iskolát. A társulatban ötvöznénk a modern-kortárs táncok és a latin-nőies-show tánctechnikák jellegét, valami teljesen újat hoznánk létre. Terveim között szerepel a társulat külföldön való megismertetése is. Számomra elengedhetetlen, hogy a táncos kellően képzett, intelligens legyen, széleskörű alapműveltséggel rendelkezzen és egy alapvető nyitottsággal, kreativitással forduljon a világ felé, ismereteit mindig képes legyen fejleszteni és bővíteni. Ezeknek fényében keresem társaimat, azokat a táncművészeket, akik kellően bátrak és motiváltak valami újat teremteni.

Fotók: Lámfalusy Szafira Zoé

Kövess minket