A debreceni Bora Fanni 4 éve érkezett Budapestre, hogy a művészpályán érvényesüljön. Sikerült? Fannival beszélgettünk a debreceni és a pesti évekről.



5 éves koromtól kezdve tartom számon a mozgást az életemben. Édesanya megfogta a kezemet és vitt amerre csak lehetett. Ritmikus gimnasztika, aerobik, torna, de mindegyikre azt feleltem, hogy unalmas. Az utolsó “állomás” és egyben a nyerő, a klasszikus balett volt. Cirka 15 évig tanulhattam Debrecenben. Az alapokat gyerekként érdemes elsajátítani, beépíteni a testedbe, a tudatodba, és aki szerencsés, annak a szívébe is eljut. Én a szerencsések közé tartoztam/tartozom. Egyrészt azért, mert a családom támogatott, minden vizsgámon/gálámon/versenyemen/előadásomon ott ültek, és akkor is tapsoltak, ha éppen nem volt a legszórakoztatóbb a műsor - volt rá precedens. Mindig azt tartották szem előtt, az volt a mérvadó: “ha Fanni boldog, attól amit csinál, abból baj nem lehet”. Másrészt fantasztikus mestereket tudhatok magam mögött: Szakály György, Kocsis László balettművész, Poroszlay Éva, Laczó Zsuzsa mesternők. Nélkülük nem lennék ott, ahol vagyok, habár az évek múlásával másfelé tendálódtam minden szempontból...



Még mielőtt elkezdtem volna gimnáziumi éveimet a szüleim beírattak zeneiskolába, ahol a zene az életem részévé vált. Az egy másik dolog, hogy egész gyerekkoromtól kezdve a muzsikálás jellemző volt az otthoni életünkben. Apai oldalról a cigány-, anyai oldalról a népzene mindig szólt, leginkább élőben. Ezért is vagyok nagy szerelmese azóta is a cigány- és a népzenének. Klasszikus zongoráztam 6-7 évig, ahol fejlesztettük a ritmusérzékemet majd ezzel párhuzamosan bekerültem egy debreceni stúdióba (Modern Tánc-Játék Stúdió), ahol Holb Ibolyától (a stúdió alapítója, vezetője, koreográfusa, táncosa) 10 éven keresztül kortárs-modern stílust tanulhattam. Egyhamar megszerettük egymást, és potenciált látott bennem. Figyelt rám, fegyelmezett, tanított, ösztönzött, támogatott, hogy aztán ezeknek köszönhetően városi, illetve országos versenyeket nyerhessek. Egyikünknek sem a nyerés volt a célja, hanem az elhivatottság a szakma felé, és hogy gondolatokat fogalmazzunk meg a mozgás nyelvén. Nekem Ibolya egy nagyon meghatározó korszakomat tette ki, talán mondhatom, hogy minden, amit ma tudok erről a stílusról, és ami a kifejezőeszközöm maradt, azt ő általa nyertem el.



A stúdió 3. événél tartottam, amikor felvételt nyertem a debreceni Ady Endre Gimnázium ének-dráma tagozatára. Ez az 5 év tudatosította bennem a színház iránti szeretetemet. Színészekkel dolgoztunk, zenét tanultunk, beszédtechnikai órák, estébe nyúló mesterség próbák voltak. A Csokonai Színházban számos színdarabban, rendezvényen, versenyen vettem részt (Pl. Marica grófnő, Légy jó mindhalálig, Momo, táncos gálák, Ádámok és Évák estje...). Mai napig visszasírom a gimnáziumi éveimet, azokat az embereket, akiket tényleg a családomnak nevezhetek, akár tanárom, akár osztálytársam volt. Kitűnő emberek voltak!



Érettségi óta -4 éve- Budapesten élek. Mindig is tudtam, hogy Debrecen (az otthonom) nem lesz az a város, ahol az álmaimnak nevezhető dolgokat meg tudnám valósítani. Tudtam, bárhogy is alakul az érettségi után, nekem Budapest a helyem. Nem az ismeretlenbe érkeztem. Rengeteg barátom élt már akkor a fővárosban, ami egy vidéki lánynak nagy segítség volt, főleg úgy, hogy az első évem szabadúszóként telt, miután sem a Színház-és Filmművészeti, sem a Táncművészeti Egyetem felvételije nem sikerült. Nagy kudarcnak éltem meg, pedig már akkor tudtam, hogy a lutri világát választottam. 4 év alatt 4-szer jelentkeztem Színház-és Filmművészetire és a kaposvári Rippl Rónai Művészeti karra. Itt többször is másodrostáztam, de mindig volt valami, ami miatt nem sikerült. Vagy a korom, vagy az évek/tapasztalatok…... Belefáradtam. De nem bánom egyáltalán, hogy azóta így alakult. Ha minden kívánságom teljesülne, nem lenne sava-borsa az életemnek. Dolgozhattam/találkozhattam fantasztikus szakemberekkel: Frenák Pállal, Grecsó Zoltánnal, Gergye Krisztiánnal, Alföldi Róberttel és még sorolhatnám... Rajtuk keresztül és általuk épültek ki a szakmai kapcsolataim. Azóta is tulajdonképpen azért vannak/lehetnek munkáim (táncos, prózai, film, sorozat, ének), mert akkor és ott jó helyen, jó emberekkel vettem magam körül. Legfontosabb pesti munkáim: Fürdőavatás, avagy ki ment ki? (prózai szerep) Rendező: Felhőfi-Kiss László. Passió 21. (táncos szerep) Rendező: Alföldi Róbert. A barátaim mindig irigykedve, de büszkén beszélnek a “kapcsolatépítő” képességemről. Valahogy jó a beszélőkém, és ez a mai világban elengedhetetlen támasza egy művészpályán álló vagy még útját kereső fiatalnak.



2017-tól a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnáziumba jártam, OKJ-s színész képzésre, ott elvégeztem két évet, kaptam egy gyakorlatos színész papírt, aztán a harmadik évet ettől az évtől már nem folytattam. Más szelek fújnak. Ami most itthon folyik a kőszínházakban, az alternatív társulatoknál, a független színházaknál, az mind katasztrófa. Azért merek ennyire drasztikusan fogalmazni, mert amiben eddig hittem, aminek bizalmat adtam, amiért küzdöttem, az most összedőlni látszik. És miért? Tudjuk miért! Kik miatt! Nekem jelenleg erre nincs szükségem. Nem fogok soha lemondani erről a pályáról, de most más utakra evezek. Utazni fogok rengeteget, az énekléssel vannak terveim, amikről még nem beszélhetek, de izgalommal tölt el. És persze tanulom az életet.

Fotók: sportportre.com