Bori Réka főszereplésével hamarosan bemutatják Győrben az Elizabeth című darabot. A főszereplővel, a friss diplomás Bori Rékával beszélgettünk.

Győrben tanultál zene tagozatos suliban, majd a Révaiban 2010-ben érettségiztél, utána pesten a Broadway és a Corvinus tanulója voltál. 2014-ben vágtál neki a Színműnek, az idén végeztél. Ez volt röviden a te utad, de mi van mögötte, hogy lett egy kislányból primadonna? Az a kislány voltál, aki mindig is a színpadra vágyott? Az érettségi és a Színmű között négy év telt el, miért?

Nem emlékszem pontosan, hogy mikor fogant meg a gondolat a fejemben, hogy színházzal szeretnék foglalkozni. Elsős lehettem, amikor anyukámék először elvittek a győri színházba. Onnantól kértem őket, hogy menjünk minél többet. Már ekkor volt bennem vágy, hogy én is ezt szeretném csinálni, de még nem volt meg az elhivatottság. 13 éves voltam, amikor beválogattak gyerekkórusba a Kálvária iskolából (zene tagozatra jártam) a Puccini: Turandot című operájába, amit Korcsmáros György rendezett. Elkezdődtek a próbák és nekem annyira megtetszett „hátulról” a színház, hogy ettől kezdve célommá vált, hogy színházi ember legyek. Nincs egy konkrét pillanat, amikor „na, én eldöntöttem!,” hanem ez szépen kialakult. A zenei általánosban kiderült, hogy jó hangi adottságaim vannak, szerettem is mindig énekelni, a zenés darabokat is szerettem, ezért az is egyértelmű volt, hogy zenés színházzal is szeretnék foglalkozni. Nálam az is-en van a hangsúly. Hiszen soha nem azt gondoltam, hogy én csak énekelni szeretnék a színházban, „elénekelni” a szerepeket. Engem alapvetően nem az éneklés, hanem a színház érdekelt és érdekel most is. Igazán komolyan a hangképzést akkor kezdtem el, amikor érettségi után Pestre költöztem, és felvettek a Pesti Broadway Stúdióba. A Révai Miklós Gimnáziumban érettségiztem. A legtöbb tanárom hüledezett, hogy nem megyek egyetemre ( Minden évben megpróbáltam a Színműt, de csak negyedszer vettek fel.), hanem egy OKJ-s színész képzést választok. De édesanyám és édesapám soha nem kételkedtek bennem. Ők nem korlátoztak, sőt! Annyi segítséget kaptam tőlük az életemben, hogy soha nem fogom tudni nekik eléggé meghálálni. Anyukám annyit mondott, azért örülne, ha lenne egyszer egy diplomám. Ezért is kezdtem el később a Corvinust. Addigra egy szakácsiskolát már megcsináltam a Pesti Broadway mellett, mint B-tervet, és valami olyan egyetemi szakot szerettem volna választani, ami ehhez is passzol valamennyire, és gyakorlati tudást tudok vele szerezni. Csak 1 évet végeztem el belőle, mert aztán Novák Eszter osztályfőnököm felvett zenés-színművész szakra.

Utólag belegondolva fontos volt számomra ez a négy év az egyetem előtt. Nagyon gyerek voltam még 18 évesen, és a színházról sem volt igazából elképzelésem. Ez alatt a 4 év alatt elvégeztem a PBS-t, szakácsiskolát, jártam egy mérnöki karra, különböző alkotó műhelyeknek a tagja voltam, aztán dolgoztam az Operettszínházban. Nagyon sok értékes tapasztalatot szereztem, és amikor végre bekerültem a Színműre- mert mindig is ez volt a fő célom- igazán tudtam értékelni a helyet, amit kaptam. Nagyon sokat tanultam. Remek tanáraim voltak. Akiktől talán a legtöbbet kaptam, természetesen az osztályfőnökeim: Novák Esztertől és Selmeczi Györgytől, és az énekmesteremtől, Bátori Évától. Selmeczi tanár úrnak köszönhetem, hogy beleszerettem az operett műfajba, Bátori Évának, pedig hogy helyt tudok benne állni. Azóta, hogy egy operettvizsgát csináltunk a Tanár úr kurzusán -és egy részét Eszter rendezte-, azóta missziómmá vált az operett. A szakdolgozatomat is erről írtam. Nagyon szeretnék még sokat foglalkozni ezzel a műfajjal, és igazán jól csinálni, mind vokális, mind színészi szempontokból. Priadonnaként, szubrettként, akárhogy.


Fotó: Szabó Barnabás


Valakit a pályája elején felfedeznek, valaki pedig kijárja a saját útját. Te melyik csoporthoz tartozol?

Én azt gondolom kijártam az utam. Sokat statisztáltam, külső karoztam. Sok lépcsőfokát megjártam a színházi hierarchiának. Szerintem ez fontos. Sokat tanul belőle az ember. Megdolgoztam mindenért, amit elértem, és erre nagyon büszke vagyok. Nem volt könnyített menet sehol. Azért ehhez a pályához egy nagy adag szerencse is szükséges, jókor, jó helyen lenni. Nekem sokszor volt szerencsém, amit megpróbáltam mindig maximálisan kihasználni.

Az eddigi legfontosabb szerepeid?

Az első fontosabb szerepem az Abigélben Torma Piroska volt. Ez volt az első nagy lehetőségem, hogy bizonyítsak. Azt hittem félni fogok, hogy jó leszek-e, meg tudok-e felelni az elvárásoknak, de nem. Minden percét élveztem. Rájöttem milyen nehéz és mégis hálás feladat egy komikus figurát hozni. Aztán Földes Tamás rendezésében csináltuk Pintér Béla Parasztoperáját. Ebben Etelkát játszottam. Elsőre nem értettem miért én kaptam ezt a feladatot, de aztán nagyon betalált. Az egy nagy küzdelem volt. Igaz, a következő nem egy kőszínházi előadás volt, „csak egy vizsga”, mégis azt érzem, hogy az egyik fontos pillanat a pályámon. A Novák Eszter által rendezett operett vizsga, Ábrahám Pál Viktóriája, amiben Viktóriát játszottam. Innentől lett nagyon fontos számomra az operett műfaja. És persze ehhez kapcsolódik a következő is, ami már első kőszínházi primadonnaszerepem, a Mária főhadnagy. De így visszagondolva ezeket inkább mérföldköveknek látom, hisz az összes többi is mind- mind valamiért nagyon fontos, és nehéz kiemelni egyet-egyet, mert mindegyikhez fűződik olyan emlék, tapasztalat, ami említést érdemelne.


Fotó: Szabó Barnabás


Győrben hamarosan bemutatjátok az Elizabeth című darabot a te főszerepléseddel. Ez lesz életed első nagy szerepe hazai színpadon, ez így különleges lesz számodra?

Minden tekintetben különleges. Szakmailag az eddigi legnagyobb kihívás, mind vokálisan, mind színészileg. Nagyon régóta ismerem a darabot, benne voltam az Operettszínházas verzióban karként. Mindig is vágytam rá, hogy egyszer eljátszhassam Erzsébetet. Azt gondolom, hogy ez nagyon nagy dolog friss diplomásként, egy ilyen szereppel kezdeni abban a városban, ahol felnőttem. A magánéletben is különleges. Végre kicsit többet látom a családomat.

Ma minden modern, kortárs. 2019-.ben mit jelent egy fiatal modern nőnek az operett?

Sokan azt gondolják, hogy az operett egy olyan műfaj, amit el kéne felejteni, túl kéne rajta lépni, mert poros, öreg és nincs létjogosultsága a mai világban. Megértem a szempontjaikat, és elismerem, hogy van is igazságtartalmuk. Nagyon nehéz érvényes operettelőadást létrehozni, de nem lehetetlen. A humor, a játékosság, a meseszerűség, a szerelem, a szenvedély, az elegancia és nem utolsó sorban a zene, a fő alkotóelemei egy jó operettnek. Ha ezek megvannak egy előadásban, jó színészekkel, jó énekesekkel, akkor egy szép színházi élményt jelenthet.


Fotó: Jenővári Márton


Következő célok tervek művészként, nőként?

Művészként tanulni, tanulni, tanulni! Népszerűsíteni az operett műfaját azzal, hogy jól csináljuk. Civilként szeretnék még sokat utazni, különböző kultúrákat megismerni. Szeretnék minél több időt eltölteni a szeretteimmel, mert ez a színház mellett sokszor nem egyszerű. És nagyon szeretnék egy kutyát, de sajnos az életmódom miatt ez jelenleg még nem lehetséges, de majd egyszer.

Címlapkép: Szabó Barnabás