Interjú a 21 éves Nagy Lilivel, a Semmelweis Egyetem hallgatójával, szabadúszó táncossal.

Kislányként, tiniként is táncos szerettél volna lenni, vagy voltak más elképzeléseid is?

Kislányént nem tudom már felidézni pontosan mi szerettem volna lenni, de az a gyanúm, hogy hercegnő. Tiniként – habár imádtam táncolni, és minden szabadidőmet ennek szenteltem– állatorvosnak készültem. Komolyan tanultam, hogy elérjem ezt a célom, sikeresen érettségiztem emelt szinten biológiából és kémiából, azonban végül a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi karán kötöttem ki, és jelenleg is ennek az intézménynek vagyok a hallgatója. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy itt tanulhatok, szeretek egyetemista lenni, ebben a közegben létezni, azt gondolom, hogy egyszer ez lesz az én utam. Egyelőre viszont a tánc háttérbe szorítja a tanulmányaimat.

Már kiskoromban is számtalan dolgot csináltam egyszerre, úsztam, sakkoztam, zene órára jártam, műkorcsolyáztam, egyszóval nem bírtam megnyugodni. Valahogy így jött az életembe a tánc is. Kézér Gabriella (Táncművészeti Egyetem tanára) és Somogyvári Katalin (szakedző) tartottak RSG (ritmikus sportgimnasztika) szakkört az általános iskolámban, és lévén, hogy minden lány ide járt, és ráadásul rózsaszín balett dresszben kellett ugrabugrálni, ebbe is belefogtam, majd magával ragadott ez a világ. Iskolaszerűen sosem tanultam táncolni, azonban elképesztően sokszínű és változatos 14 évet töltöttem edzőm, Kézér Gabriella kezei alatt. A közös célunk az volt, hogy minél jobban teljesítsek egy rangos szervezet, az International Dance Organization (IDO) versenyein, és igyekeztünk megtenni mindent ennek érdekében. Számomra a legemlékezetesebb verseny, életem első junior nemzetközi IDO versenye volt, ahol Európa-bajnoki címet szereztem show-tánc kategóriában. Pár évvel később szintén egy Európa-bajnokságon 3. helyet, női duó kategóriában pedig a 2. helyet szereztük meg. A rendszeres tréningeken és edzésen kívül, eljártam balettozni, akrobatikázni, különböző stílusú táncokat tanulni, de a kedvencem az volt, mikor órákon keresztül próbáltam őrült kellékkel, lehetetlennek tűnő dolgokat a balett teremben.



Az orvosi egyetem hallgatója vagy, nem jártál művészeti sulikba, ennek ellenére színpadi táncos vagy, és komoly előadásokban táncoltál/táncolsz?


Igen. Ez a kettősség amióta eszemet tudom része volt az életemnek. Habár nagyon komolyan vettem a táncot, sosem gondoltam rá, hogy ez lehetne akár a szakmám is, valahogy nem ilyen közegben nőttem fel. Tanáraim szerencsére támogatták a táncolást, rengeteg segítséget kaptam tőlük, pedig volt, hogy heteket hiányoztam versenyek miatt. Így sikerült elnyernem 2012-ben, majd 2015-ben a "Köztársaság jó tanulója, jó sportolója” címet. Már gimnázium utolsó évében megtaláltak izgalmas munkák, felkérések, elkezdtem castingokra járni, és -bár nagyon félelmetesnek tűnt- elkezdtem beleszeretni ebbe a világba. Egyetem olyan szempontból szabadabb, hogy rajtam áll miként és mennyi idő alatt végzem el, illetve nagyon sok megértő tanárral találkoztam, akik szintén támogattak. Én meg igyekszem megragadni minden lehetőséget, hogy táncolhassak, amennyire időmből és energiámból telik. Persze valamikor a tanulást kell előtérbe helyezni, mint például vizsgaidőszakban.



2017-ben belekóstolhattam a turné világba is, mikor a „Footloose- Das Tanzmusical” című musicallel jártuk be Európát, és volt lehetőségünk fellépni Bécsben a Wiener Stadthalle-ban több ezer néző előtt.

Szintén hatalmas élmény volt 2018. októbere, mikor elvittük Ázsiába a „Black or White – Tribute to Michael Jackson” című koncertshowt, és előadhattuk közel 3000 ember előtt a Bangkok’s International Festival of Dance and Music keretein belül.

Jelenleg azonban a legjobban, a Vígszínházban szeptemberben bemutatott, A nagy Gatsby című zenés darab mozgat meg, amely előadást, ifj. Vidnyánszky Attila rendezett, és Bakó Gábor koreografált. Óriási hálát érzek, hogy ennek az előadásnak a részese lehetek, és megmutathatom magam hazai közönség előtt egy ekkora színpadon. Külön jó érzés volt olyan alkotói csapattal dolgozni, akik ennyire eredetien tudnak gondolkodni a színházról, és szívüket-lelküket beleadják az előadásba.

Nemrég volt a bemutatója az Eszenyi Enikő által rendezett Mágnás Miska című operettnek, amely modern felfogása rengeteg kihívást tartogatott a tánckar számára, és jó érzés volt mikor a rendezőnk elégedett volt a munkánkkal.



Tánc nagyon sokszínű világ, te miben, milyen stílusokban érzed otthon magadat?

Alapvetően legotthonosabban a show- és a látványtánc világában mozgok, szeretem a kihívást nyújtó ugrásokat, forgásokat, látványelemeket. Ugyanakkor közel áll hozzám a nőiesebb, lírikusabb vonal is. Szeretek foglalkozni, és könnyen azonosulok olyan előadásokkal, szerepekkel, amelyek aktuális, az én korosztályomat foglalkoztató témákat dolgoznak fel.



Milyen munkáid vannak jelenleg?

Kisebb-nagyobb fellépéseken kívül alapvetően most a Vígszínház élvez prioritást. Még mindig nem teltem be azzal az élménnyel, hogy ahová gyerekként csillogó szemekkel és a legszebb ruháimban jártam, most az a munkahelyem. Az alagsori büfében nem apukám fülét rágom még egy perecért, hanem tréningruhában gyakorlom a koreográfiákat, vagy éppen kóruspróba keretein belül a dalokat. Részt veszek az idei évad néhány új produkciójában, a fent említett Gatsbyben, és a Mágnás Miskában, ezenkívül volt lehetőségem beállni meglévő produkciókba is. Ilyen például a Pestiben játszódó Bíborsziget, melyet Hegedűs D. Géza rendezett, illetve A dzsungel könyve, melyet szintén Hegedűs D. Géza rendezett, és mi táncosok az eredeti, Imre Zoltán által alkotott koreográfiákat adjuk elő. Talán az utóbbi előadás a leghálásabb, hiszen végig halljuk a gyerekek reakcióit, nevetését, ujjongását, és ez rengeteg energiával tölt fel.



Következő tervek, célok?

Minden célom az, hogy fejlődjek, akár táncosként, akár nőként. Szeretnék minél több stílust elsajátítani, minél többet tréningezni, megugrani végre a hátra szaltót, illetve hogy belefoghassak az új álmom, az aerial silk művészetének elsajátításába. Persze a legnagyobb vágyam az, hogy mindezt kamatoztatni tudjam, és minél többet lehessek a színpadon.

Fotók: Nagy Lili

Kövess minket