Kovács Gyopárral a fiatal tehetséges színésznővel beszélgettünk.

Az ország 5 éve a Rising Star-ban ismert meg, azóta több színházban, sorozatban is látható voltál/vagy. Kislányként is énekesnő, színésznő szerettél volna lenni?

Születésemtől fogva foglalkoztattak a művészetek. Imádtam szerepelni és nem telt el úgy nap, hogy ne énekeltem volna. Már akkor is nagyon kikapcsolt a rajzolás. Az egyik kedvenc időtöltésem volt, mikor anyukám a nagymamám által nekem vásárolt Wass Albert meséskönyveket olvasta fel nekem. Mivel ezeken a dolgokon nőttem fel egyértelmű volt számomra, hogy ez lesz az utam. Egy percig sem kellett gondolkodnom rajta. Már csak azért sem, mert a szüleim minden lépésemben támogattak, ami az álmaim felé vezetett, és ezért mindig hálás leszek nekik.



Azon a tehetségkutató versenyen hetedik lettél, milyen pozitív és milyen negatív emlékeket őrzől ebből az időszakból?

Egy részről már nyilván korainak gondolom, hogy 15 évesen indultam el abban a műsorban. Visszamenőleg látom, és tisztában vagyok azzal, hogy már mennyivel jobban tudnék teljesíteni egy ilyen versenyhelyzetben. Sőt: a kritikákat is egészen máshogy kezelném. De pont ez a szép az egészben. Ha akkor és ott nem élem meg ezeket a dolgokat úgy, ahogy megéltem, most nem így gondolkodnék, és meggyőződésem, hogy nagyon sok mindenen nem tudnék olyan könnyedséggel túllendülni, ahogy most teszem. Csak köszönettel tartozom annak a műsornak, mert nem keveset erősödtem általa.



Ma már színésznő vagy, különböző színházakban, sorozatban vagy látható. De a Színműre nem vettek fel, ilyenkor sokan feladják, sokan nem, te sem. Miért?

Nem gondolom, hogy az egyetemre való sikertelen bejutás bárkit arra kéne sarkalljon, hogy letegyen erről az álmáról. Hiszen számtalan tehetséges színész nem rendelkezik diplomával, és mégis elismertek a szakmában. Ennek fényében az elkeseredés helyett egy másik utat választottam, és nem engedtem el. A más út alatt azt értem, hogy lélekben. Ami azt jelenti, hogy próbálok nem rágörcsölni arra, hogy mi van, ha nem vagyok elég tehetséges, elég magabiztos, vagy erős a szakmához. Igyekszem mindig csak arra a feladatra koncentrálni, ami akkor előttem áll, és nem a jövőmön rágódni. Emellett a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban, és a Pesti Magyar Színiakadémián rengeteget tanulhattam és tanulhatok. Igyekszem annyit tanulni a színészetről amennyit csak tudok. Amióta élek, tudom, hogy ezt szeretném csinálni. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tervezem megpróbálni a továbbiakban a felvételit.



Mi volt az első komolyabb szereped? És azóta milyen fontos szerepeket kaptál, találtak meg?

Az első komolyabb szerepem a Pesti Magyar Színházban a Suncity című darabban volt, és a Holnap Tali sorozatban. Azért sorolom mindkettőt ide, mert egyidőben kezdődtek el a forgatások és a próbák. Az előadást egyébként mai napig játsszuk. Épp az érettségi évében voltam mikor váratlanul megkerestek a castinggal (Holnap Tali) kapcsolatban, amire természetesen elmentem. Nagyon boldog voltam mikor kiderült, hogy megkaptam Rozi szerepét. Nem tudnék kiemelni egy szerepet, ami a legközelebb áll hozzám, mivel az a feladatom, mint színész, hogy az összes szerepet annyira közel érezzem magamhoz, hogy hitelesen önmagamból építkezve át tudjam adni. Szerencsésnek érzem magam, mert játszhatok a Pesti Magyar Színházban a Suncity című darabban egy főbb szerepben. A Holnap Tali című ifjúsági sorozatban Roziként. A Madách Színházban a Liliomfiban mint Mariska. A Játékszínben a Legénybúcsú című darabban, mint Daisy, és volt alkalmam a Kecskeméti Katona József Színházban a Beszélő köntös című előadást játszani Cinna-ként. Nagyon hálás vagyok Szente Vajk belém fektetett bizalmáért, és azért, hogy olyan darabokban vehetek részt, amik nem akárhogy vannak megrendezve általa.



Közeljövő tervei, céljai, akár színészként, akár nőként?

2020. február 1.-jén mutatjuk be a Sztárcsinálók című rockoperát az Újpesti Rendezvénytér Színháztermében, ami egy egészen más darab lesz, mint amikben eddig részt vettem. Poppea szerepében leszek látható benne. Nagyon várjuk! Civilként szeretnénk minél több időt szánni magamra és azokra az emberekre, akik tényleg számítanak. Ezen kívül szeretnék elolvasni pár könyvet, amiket nemrég vettem, de a szabadidőm hiánya miatt nem tudtam még elkezdeni őket. A munkámban 110 százalékosan teljesíteni. Végül pedig ami számomra a legfontosabb célkitűzés: minden napot úgy szeretnék megélni, mintha az utolsó lenne.

Fotók: Kovács Gyopár

Kövess minket