Egy könnyed beszélgetés a 20 éves Sajtos Annával, a Honvéd országos bajnok atlétájával.

Honnan indult a pályafutásod?

Én egészen kiskorom óta sportolok, hatévesen kezdtem el atletizálni. Az óvónőm tanácsolta a szüleimnek, hogy esetleg egy kis mozgással le lehetne kötni a figyelmemet és az energiáimat. Ez sikerült is! Anyukám eleinte főleg olyan sportra gondolt, mint a torna vagy a balett, de egyik sem tetszett igazán. A bemutató edzéseken én végig mellette ültem, inkább az ő kezét fogtam, mint hogy beálltam volna a többiekhez. Aztán lementünk a közeli atlétika pályára, és annyira élveztem az első bemutatkozó alkalmat, hogy edzés után még futottam pár kört, mondván, én még nem fáradtam el igazán. A szüleim felváltva kísértek el az edzésekre, nagyon örültek annak, hogy ennyire élvezem a futást.



Ma már nemcsak élvezed a futás, hanem szép eredményeket is elérsz.

2015-ben sikerült dupláznom: fedett pályán és szabadtéren is megnyertem a korosztályos, akkor még junior országos bajnokságot 200 méteren. Ebben az évben viszont már háromszor is sikerült felnőtt országos bajnoki címet szerezni a váltókkal. A fedett pályás országos bajnokságon megdöntöttük az egyesületi csúcsot, egyben ezzel beállítottuk az országos csúcsot 4x400 méteren. A szabadtéri felnőtt országoson szintén nyerni tudtunk a 400-as váltóval, és emellett 4x100 méteren is felállhattunk a dobogó legfelső fokára. És ebben az évben jutottam ki először korosztályos nagy versenyre, ahol a 4x400-as váltóval az U23-as Európa-bajnokságon kilencedikként jutottunk célba. Egyéniben az U23-as OB-n 100-on 5., 200 méterem a 3. helyen végeztem, míg a felnőtt mezőnyben mindkét számon az ötödik lettem.

Hogy látod, így 20 évesen a pályafutásod ott tart, ahol tartania kell, vagy….. ? Egyáltalán idáig eljutni rögös vagy egyenes út volt?

Mindig van előrébb, mindig van mit csiszolni a technikán, a mozgáson, de ez az, ami hajt, ami igazán motivál. Nem szeretek azon gondolkozni, hogy mi lett volna ha. Örülök az eddigi eredményeimnek, hiszen ezek azok, amik bizonyítják, hogy jó úton haladok, hogy elérjem a céljaimat. Úgy gondolom, hogy a sport egy nehéz műfaj, számomra sosem volt egyenes az út. MIindig igyekeztem kihívásként tekinteni az akadályokra. Tavaly, 14- Postás- év után úgy döntöttem, hogy edzőt és egyesületet váltok. Nem volt könnyű beleszokni egy teljesen más környezetbe, ritmusba, edzésmunkába, de örülök, hogy most már a Honvéd színeiben tudok versenyezni.

Kedvenc versenyszámod?

A 200 méter. Nincs idő gondolkozni útközben, egyszerűen csak befutok a célba, és azon kapom magam, hogy nem is emlékszem semmire. Csak magára az érzésre: hogy ez akkor egy jó, vagy egy rossz futás volt. Mindig vannak rosszabb napok, de elsősorban arra törekszem, hogy élvezzem a futást, boldogan menjek le a pályáról.

Verseny előtt vannak babonáid, kabalád? Babonás vagy?

Nem vagyok babonás, talán csak annyiban, hogy szeretek verseny előtt zenét hallgatni. Teljesen felpörget, egy kicsit eltereli a figyelmemet magáról a versenyről, ilyenkor csak a dallamra és a szövegre koncentrálok.



Sok sportoló a hétköznapokban is a sportos megjelenést részesíti előnyben, sokan pedig ilyenkor szeretnek nőiesebben megjelenni. Te melyik csoporthoz tartozol?

Szeretek nőiesen öltözködni. Az atlétika pályán elsősorban atléta vagyok, és azért viselek sportos ruhát. De amint kilépek abból a közegből sok minden megváltozik. Az egyetemen már elsősorban hallgató vagyok, és ugyan szeretem, ha tudják rólam, hogy sportolok, mégis szívesebben öltözök elegánsabban, hogy abban a néhány órában, amíg a szemináriumon ülök, kicsit el tudjam magamat vonatkoztatni az atlétikától.

Sportoló lányoknak a sportoló pasik jönnek be, neked is?

Atléták között nőttem fel, szóval természetesen tetszik, ha egy srác sportol, de elsősorban nem a kockás has, ami számít.

Atléta lányok nagyon vékonyak, ez nálad genetika, vagy nagy küzdelem ára?

Kiskorom óta sportolok, azóta összekötöm a sportot az étkezéssel, az egészséges életmóddal. Pár éve nagyon odafigyelek, hogy mit eszem, mert hiszek abban, hogy „az vagy, amit megeszel”. Ez nálam egyáltalán nem küzdelem, szeretek új, egészséges receptek után kutatni.

Tanulmányok?

Most leszek másodéves a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakán.

Atlétikával milyen céljaid, terveid vannak?

Szeretnék minél több felnőtt világversenyre -Európa- és esetleg világbajnokságra- kijutni.