Korompay Zsuzsannával, a debreceni gerelyhajítóval beszélgettünk.

A 22 éves atlétát kérdeztük arról, hogy lesz valakiből gerelyhajító, milyen tulajdonságok, adottságok kellenek ehhez a sportághoz, milyen eredményei, céljai, lehetőségei vannak a jövőben.

Általános iskola második osztályában az akkori testnevelő tanárom vette észre, hogy jó a mozgáskoordinációm, és van affinitásom az atlétikához. Először iskolai atlétika edzésekre jártam, ezt követték a sportiskolás tréningek. Először középtáv- és gátfutással próbálkoztam (megyei versenyeken rendre a dobogón végeztem), gerelyt csak ritkán fogtam a kezembe. 4 éve azonban egy jól sikerült edzésen annyira megtetszett a hajítás, hogy elkezdtem célirányosan edzeni. Sokféle sportot kipróbáltam már, kedvenceim az úszás, a röplabda, az asztalitenisz, ezeket is szenvedéllyel űzőm, ha van rá lehetőségem. Szerintem minden sport szép, tisztelek minden sportolót, de az atlétikát találom a legkülönlegesebbnek, nem véletlenül mondják rá, hogy a sportok királynője.



Véleményem szerint a gerelyhajítás az egyik legnehezebb sportág, nagyon összetett. Alapvető adottságként jelen kell legyen a gyorsaság, robbanékonyság, de kell hozzá erő és technika is. Sajnos az én esetemben az utóbbin sokat kell még javítani, számomra ez a legnehezebb, de igyekszem fejlődni benne. Fontosak az erősítő edzések, párhuzamosan a dinamika fejlesztésével. Egy hajítás akkor lesz igazán nagy, ha minden mozdulat a helyén van, ez még a profi sportolóknak sem könnyű.



Országos bajnokságokon egyéniben 3., 4., 5. helyezett voltam már, a debreceni csapattal pedig többször dobogós. Sajnos sosem tudtam csak az edzésekkel és versenyzéssel foglalkozni a tanulás miatt, így maradt bennem némi hiányérzet, ám büszke vagyok arra, hogy a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar hallgatójaként a sport ugyanúgy az életem része, mint korábban, és mindkettőt odaadással, maximális erőbedobással csinálom. Alapvetően nincs sok hobbim a sportoláson kívül, így sose volt gond azzal, hogy nem jut idő arra, amit szeretek. A tanulást mindig segítette az edzés, az agyam jobban működött mozgás után. Az egyéni csúcsok és a pozitív értelemben vett meglepetések mind örömmel töltenek el. Ha valami nem sikerül, próbálok tanulni belőle. A sérüléseket kudarcként élem meg. A bajnokságokon a negyedik hely szintén elkeserít, főleg, amikor pár centi hiányzik a dobogóhoz.



Amíg élek sportolni szeretnék. Sportolás közben igazán önmagam lehetek. Minél közelebb szeretnék kerülni saját határaimhoz, a versenyzést akkor hagyom abba, ha úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot. A korosztályomban van két nemzetközi szinten is kimagasló lány, emiatt az aranyérmet nem látom reálisnak, de ettől függetlenül motivált vagyok. Viszonylag messze vagyok tőlük (versenyen 42 méterig sikerült eljutnom, de edzéseken van, hogy jóval jobban sikerül a dobás), de a gerelyhajításban sokszor tapasztalhatunk ugrásszerű fejlődést, esetemben ez még várat magára