Interjú Kovács Orsolyával, a TFSE 22 éves atlétájával.

A legtöbb kislánynak vannak csajos tervei, hogy majd ő modell lesz, meg szépségkirálynő, balerina…….Neked is voltak ilyen álmaid?

Aki ismer, most biztosan jót mosolyogna ezen a kérdésen. Mindig is olyan kislány voltam, akinek ha választania kellett volna egy erdőben kalandozás és a bálkirálynő vagy divatbemutató között, nem kérdés, hogy az előbbit választottam volna. Sosem voltam az a tipikus „rózsaszín kislány”. Ezzel ma sem vagyok másképpen, ha a mozgásról van szó. Inkább vonzanak egy sportban megélt belső élmények, mint az általa elért külsőségek.

Atlétikával mikor találkoztál?

Tizenhat éves voltam, amikor a futást menetrendszerűen beiktattam az életembe. Ez viszonylag késői kezdésnek számít az élsportban. Sokat segített rajtam, hogy azelőtt is folyamatosan sportoltam valamit: gyerektornát, úszást, karatét (utóbbi kettő huzamosabb ideig), és iskolai szintű kosarat. A futásnál pedig valahogy úgy köthettem ki, hogy akármit csináltam, mindenhol utaltak rá, hogy gyors vagyok, atletikus alkatú, talán egyszer ki kellene próbálnom.



16 évesen kezdtél el futni, idén leszel 23 éves. Ezt a 7 évet foglaljuk össze az első edzésektől napjainkig.

A pályafutásomat -ha lehet így nevezni -Szentendrén kezdtem egy éppen akkor alakuló egyesületben. Az ottani edzőm hamar a versenyzés irányába kezdett terelgetni. Alig egy év elteltével otthagytam a csapatot bizonyos összeférhetetlen szempontok miatt és átigazoltam az UTE-ba, Csoma Ferenc mesteredzőhöz, aki ma Magyarországon a közép-hosszútávfutó szakág legeredményesebb edzői alakja. Az ő szárnyai alatt fogtam bele az igazi futó munkába és a versenyszintű atletizálásba. Egy baráti társasággá, összeszokott folyton bővülő csapattal edzettünk ott több évig. 2014-ben vettem részt az első szabadtéri országos bajnokságomon, ahol 3000m akadályon második lettem, és így az akkori u20-as junior válogatott keret tagja lettem. Azon a nyáron részt vettem az öt ország (cseh, lengyel, szlovén, szlovák, magyar) válogatott viadalán. Ez mindenképpen meghatározó élmény volt akkor. Majd sorra jöttek a szezonális versenyek; mezei, fedet pálya, szabadtér, országos és liga versenyek és ez így ment három évig. Majd egy huzamosabb szünetet követően TF- es tanulmányaim kezdetekor a TFSE csapatában kezdtem újra a futást 2018-ban, és vagyok itt most is, Molnár Sándor edző kezei között. A nyáron miután 3000m akadályon megnyertem az u23as bajnokságot, ismét a válogatott tagjai közé kerültem, és júniusban el is indultam ismét az öt ország viadalán Krakkóban. Ősszel lezajlott a félmaratoni országos bajnokság, ahol harmadikként állhattam fel a dobogóra, szintén az u23-asok között. Ezt tartom az egyik legnagyobb sikeremnek, de nem az idő vagy a helyezés miatt, hanem inkább azért, mert először versenyeztem ezen a távon (inkább tartottam magam közép-, mint hosszútávfutónak) így tapasztalatok hiányában, úgy éreztem vakon indulok neki a távnak. Ehhez képest meglepően jóleső futással számomra jó eredményt értem el.
Természetesen voltak csalódások, elrontott versenyek, sérülések, de ezek mind hozzá tettek valamit ahhoz, aki most vagyok, ahogy most állok a futáshoz. Jelenleg pedig nagyon szeretem, és ez nem volt mindig így. A „futás szeretete” című folyamat azt hiszem, nálam mostanában kezd beérni, úgy érzem minden kilométer megéri.



A legtöbb sport megkövetel egy bizonyos formát, alakot, ez az atlétákra határozottan igaz.

Ebből a szempontból szerencsés vagyok, jó genetikával rendelkezek. Mindig is vékony voltam, még a második adag pörkölt után is. Mondjuk világéletemben űztem valami sportot, ez tény. Igen, az atlétika kényes ebben a tekintetben, a jó teljesítményhez elengedhetetlen a sportág specifikus testalkat, ami megkövetel egy bizonyos szinten már az ehhez szükséges étkezést. Én is próbálok odafigyelni, egyes dolgokat kihagyni, egyeseket pedig beiktatni, és megfontoltan törekedni, az egészséges (sport)táplálkozásra, illetve folyamatosan bővíteni a tudásomat a témában. Tanulmányaim során is ért pár hasznos információ.

Az egyetemen sok sportot van szerencséd kipróbálni, esetleg versenyezni is?

A Testnevelési Egyetemen vannak olyan tárgyaink, ahol a követelmények között szerepel egy-egy versenyre ellátogatni, néha részt is venni rajtuk. Például egy amatőr judo versenyen el kellett indulnunk, ahol másféleképpen, mint a félmaratonon, de szintén vakon voltam. Annál is inkább, hogy öt másodperc után egy ipponnal kikaptam, és igazából több lehetőségem nem is volt megmutatni, hogy mennyire nem tudok judozni.

Miért jó sportolni, mit tesz hozzá az életedhez?

Rendszert ad a napomnak, felfrissít mentálisan és jóleső fizikai fáradtságot okoz. Célt ad akkor is, amikor az élet egyéb területeit céltalannak érzem. Egészséges életmódot követel. Ezek mind az életem részévé váltak, ami miatt sok köszönet van bennem azoknak, akik erre neveltek.



Közeli és a távoli terveid, akár sportolóként, akár civilként/nőként?

Immáron felnőttként tekintek előre a nyári szabadtéri szezonra, ami kis szomorúság is, hiszen számomra véget ért az utánpótlás időszak. Sportolóként céljaim között szerepel a nyári szabadtéri szezonon való minél jobb szereplés, egyéni csúcsaim megjavítása, és a nyáron rendezésre kerülő Universiade szint teljesítése 3000m akadályon. Az élsportot, addig tervezem űzni, amíg csinálom az egyetemet, utána bekerül a hobbik közé.
Aztán ki tudja.
Jelenleg mindent megteszek, hogy két év múlva lediplomázhassak (A Testnevelési Egyetemen tanulok testnevelő-gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanári szakon), illetve minél jobb sportszakemberré válhassak, és az általam fontosnak ítélt értékeket az utánunk jövő generációnak tanárként közvetíteni tudjam. Alig várom már, hogy eljussak odáig, hogy taníthassak.
Amikor van egy kis időm általában írok vagy olvasok. A futás mellett ez az, ami kikapcsol és feltölt. Az írással is szeretnék foglalkozni komolyabban, ez egyelőre vágyálom, egyszer remélem valósággá válik.
Ami a jövőbeli terveimet illeti, mint nő, szeretnék szép családot egyszer. Ez a gondolat az egyetemi padban még távolinak tűnik, de egyre gyorsabban telik az idő.