A Menő Csajok Ligája online versenyünk negyedik versenyzője: Kerekes Zsófia 21 éves egyetemi hallgató.

5 éves koromban kezdtem el ritmikus gimnasztikázni a szülővárosomban, Debrecenben. Versenyeken általában show, modern és jazz kategóriában indultunk. Országos versenyeken mindenféle dobogós helyezést értem már el, évente 5-6 versenyre mentünk a csapattal. Voltam többször is Európa-, és világbajnokságon is, egyik legjobb eredményem egy Európa-bajnoki negyedikek helyezés volt. Az Rg-t abbahagytam pár évvel ezelőtt, mert érettségi időszakban nagyon sokat tanultam, utána pedig Pestre költöztem. De már az egyetem előtt már tudtam, hogy Pesten is szeretnék sportolni, táncolni.



Az ELTE-re járok, és ott rengeteg sportolási lehetőség kínálkozik nem csak ott tanulók számára. Korábban is gondolkodtam azon, hogy szívesen kipróbálnám a rúdtáncot (hivatalos nevén polefitness). Elmentem (másfél éve) egy nyílt napra, ahol elég sok érdeklődővel együtt én is kipróbálhattam, hogy milyen is. Az Rg-nek köszönhetően a sikerélmény sem maradt el, ezért abban a hónapban már el is kezdtem.



Én nem gondolom azt, hogy a rúdtánc még mindig elitélt dolog lenne. Régebben én is mikor meghallottam ezt más ugrott az eszembe, de amilyen gyorsan változik a világ, annyira könnyen változnak meg bizonyos dolgokról a vélemények is. Nekem ezzel még sosem volt negatív tapasztalatom, mivel a barátaim, családtagjaim elismerik, hogy ez egy igen nehéz sportág, és örülnek vagy büszkék rám, hogy ennyire sokszínű vagyok. Mert nem csak hajlékonynak, de erősnek is kell lenned, emellett sok gyakorlást is igényel egy-egy elem vagy kombináció megtanulása.

Versenyeken még nem voltam, mivel nem olyan régen kezdtem el, de persze ez sem kizárt.

Rúdtánc mellett még az ELTE-n belül járok modern/jazz táncra, amelyet egy kicsit később kezdtem el, mivel (talán ez kicsit furán hangzik) hiányzott az, hogy térben is mozogjak, na csak egyhelyben.



A White Model Management ügynökségnél modellkedem körülbelül 4 éve. Több fizetős munkát is kaptam már (fotózások, kifutós munkák). A közeljövőben pedig tervezek kimenni külföldre 2-3 hónapra, mivel Magyarországon valljuk be jóval kevesebb a lehetőség. Ezeket az utakat teljes mértékben megszervezik és nem jár anyagi kötelezettséggel, mindenképpen egy nagy lehetőség számomra. Akt vagy felakt fotózásokat sosem vállalnék, és nekem mint modellnek nem is az a dolgom, hogy magamat eladjam, hanem ha kapok különböző munkákat, akkor egy-egy termék, szolgáltatás reklámozása. Fürdőruhás képek beleférnek, nyilván a megrendelő is kér a modellekről mindig ilyesfajta képeket, hogy lássák az alakjukat.



Szeretek öltözködni, sminkelni, foglalkozni magammal a hajammal vagy azzal, hogy mit vegyek fel, milyen kiegészítőkkel dobjam fel a ruháimat…, de csak normális körülmények között. Bár külsőre elég nőies vagyok, belülről nem tartom magam annyira annak. Szeretek új, esetleg veszélyes dolgokat kipróbálni, a bakancslistám egyik pontja a bungee jumping, vagy a tandemugrás (esetleg mindkettő), szeretek spontán dolgokat csinálni. Szeretek a szabadban lenni, sátrazni, kempingezni, fára mászni, mint gyermekkoromban, ami talán nem minden lány számára tűnik túl vonzónak.



Az ELTE-n tanulok gazdálkodás és menedzsment szakon. Bár nagyon szeretek modellkedni és táncolni, mindenképpen szeretnénk egy biztos pontot az életemben, azaz minimum egy diplomát. Nincsenek konkrét terveim a jövőre nézve azon kívül, hogy igyekszem jól teljesíteni az egyetemen, fejlesztem a nyelvtudásomat, mivel manapság az is sokat számít, hogy milyen nyelveken beszélsz. Nyitott vagyok a lehetőségekre.

Menő Csajok Ligája versenyükről itt tudsz olvasni