Pőcze Réka kézilabdázott Fehérváron, Szombathelyen, két éve a Zürich kapuját védi.

Általános iskola 4. osztályába jártam, amikor Judit néni (az első edzőm) kezdet kézilabdát tanítani az iskolánkba. Azért is vágtam bele, mert az osztálytársaim is mentek. Előtte öttusáztam és közben röplabdát is tanulgattam a szüleimtől. Suliban átlövő voltam, 2 év után mentem a fehérvári klubhoz, még ott is mezőnyben játszottam, aztán jött egy új edző, Csernus Kriszta és ő által kerültem be a kapuba. Nagyon fájt kezem a dobásoknál, és csak egy kapusunk volt, akkor mondta, hogy álljak be a kapuba és ott maradtam. Sport szeretetét természetesen a szüleimtől kaptam, a kézilabda szeretetét pedig Judit néninek köszönhetem. Mind a két szülőm röplabdázott, apukám a mai napig meccseket vezet.

Fehérvár korosztályos csapataiban játszottál, majd kettőssel (2013-14-es idényben) Szombathelyen az NB I/B felnőttben, innen mentél Svájcba. Fehérváron kihoztad a maximumot, vagy…..?

Lehetett volna több is csak nem kaptam annyi játéklehetőséget. Miértekre soha nem kaptam korrekt választ!

És milyen volt Szombathelyen?

Nagyon szerettem ott játszani. Mind a játékosok és az edző is nagyon jók voltak. Belekóstolhattam egy másik csapat játékába, légkörébe. Mivel Fehérváron nevelkedtem, ez volt az első olyan szituáció, hogy máshol is játszhattam. Mindig örömmel mentem el hozzájuk és úgy jöttem el minden meccs után: ők egy igazi család!



Aztán 2014 nyarán kikerültél Svájcba, kézi vagy más miatt? Svájc nem egy kézis nagyhatalom, milyen ott a csapat, a közeg, a bajnokság?

Leginkább a kézilabda miatt, mivel a GC Amicitia Zürich egy nagy múltú, nagynevű sportegyesület Svájcban és éppen kapust kerestek az első osztályba jutáshoz. Ami sikerült! is Csapat egész jó, bár szerintem nagyon nehezen fogadják be az újakat, számomra sem volt egyszerű, lehet azért is, mert nem beszéltem folyékonyan németül. Bajnokság gyengébb, nem is lehet összehasonlítani a magyarral, de azért itt is vannak nagyon jó csapatok és meccsek. A közeg? Hát az aztán tényleg teljesen más, mentalitás szempontjából meg pláne. Mivel a lányok nem profik, valaki úgy is áll hozzá, bár ahol én játszom szerencsére ezt nem tapasztalom - inkább csak az utánpótlásban jellemző.

Lassan két éve vagy kint, mi az a pár dolog, ami ott, akár civilként, akár sportolóként nagyon más mint itthon? Mikor nem kézizel, akkor mivel foglalkozol?

Megélhetés, olyan fizetése van az embereknek, hogy egyszerűbben tudnak minden hónapban megélni, sokkal több munkalehetőség van, mint diákként, mint felnőttként. Itt támogatják a diákokat, hogy továbbtanuljanak. 26 éves kor alatt nagyon sok kedvezmény van. Sportoló megítélésé nagyon más, mint Magyarországon. Itt csak amatőr sport van, amit profi szinten kell űzni mind ezt munka mellett. Heti 5 edzés és minden hétvégén meccs. Éppen ezért nagyobb a tisztelet az utca emberétől felénk. Az első fél évem nagyon nehéz volt, néha már úgy voltam vele, hogy összepakolok és hazamegyek, mert nem bírom tovább. Most hogy már van munkám, sportolok, kezdek beletanulni, hogy mit és hogy kell csinálni - így sokkal egyszerűbb már az életem. Meg persze anyukámmal és a nevelőapámmal élek, az is egy nagy segítség nekem! Nagyon sok szabadidőm nincsen, és akkor általában a kedvesemmel vagyok. Edzősködöm az egyesületem egyik utánpótlás csapatánál is, sajnos heti egyszer tudok csak elmenni edzésre, de azt is nagyon élvezem, látom, ahogy fejlődnek a gyerekek és ez nagyon jó érzés!



További célok sportolóként, civilként?

A németet akarom még jobban megtanulni és a svájci németet. A munkám által az angolra is szükségem van – ez is a terveim között szerepel. Továbbtanuláson is gondolkodom, a jogosítványt is szeretnék….egy szóval elég sok tervem van a jövőre nézve. Úgy gondolom, hogy Svájc tényleg az az ország ahol a céljaimat, álmaimat megvalósíthatom. Sportolóként még jó pár évig akarom csinálni, nem szívesen váltanék csapatot, mivel minden Zürichez köt, de persze ha kapok egy jobb ajánlatot, akkor természetesen elgondolkodom rajta, hogy mi is lenne a legjobb számomra.