Szűcs Ivett és Vivien testvérek, mindketten kézilabdáznak, mindketten Soltvadkerten, mindketten kapusok!

A 22 éves Szűcs Ivett Soltvadkerten ismerkedett meg a kézilabdával, 14 évesen (2007-ben) már az NB II-es felnőtt csapatban szerepelt. 2009-ben mutatkozott be az NB I-es Kiskunhalas gárdájában. 2012-ben csapatot és osztály váltott: Kiskőrösre a megyeibe igazolt. Tavaly Kecelen (Bács megyeiben) védett, nyártól újra a soltvadkerti csapat kapuját őrzi, ahol veretlenül állnak a megyei bajnokság élén.



Ivett



A 20 éves Szücs Vivien is Soltvadkerten kezdett el játszani, nővéréhez hasonlóan 14 éves már a felnőttek kapuját védte. Kiskunhalasra 2011. nyarán érkezett, ahol két évig szerepelt a korosztályos csapatokban. Nővérét 2013-ban követte Kiskőrösre, nyáron érkeztett Soltvadkertre.



Vivien



Ivett: A család életében meghatározó szerepet játszik a sport. Édesapám életében számtalan sportot kipróbált, köztük a kézilabdát is. Végül azonban a foci mellett maradt meg. A mai napig aktív kapus. Nagyon büszke vagyok rá, hiszen az 52. életévét tölti. Szoktunk vele viccelődni, hogy a kapus hivatás nálunk családi vállalkozás. Édesanyám életéből kimaradt a sport, viszont minket hatalmas erőkkel támogatott mindig, ritka volt az olyan meccs,amin nem szurkolt nekünk.

Mikor lépett be az életedbe a kézilabda? A kapuba egyenes út vezetett?

Ivett: 7 éves koromban kezdtem el kézilabdázni, mert a szüleim fontosnak tartották, hogy valamivel levezethessem az iskolai stresszt. Kisvárosban éltem, így nem volt túl sok lehetőség, csak a kézilabda. Legmagasabb lévén az akkori edzőm rögtön a kapuba állított - jól ott ragadtam. Sosem voltam mezőnyjátékos, de volt már olyan időszak, hogy csábított a góllövés. Mindenesetre nem hiszem, hogy valaha elhagyom a kaput, nagyon a szívemhez nőtt.

Vivien: .Nálunk ez úgy volt, hogy ne csak szellemileg fáradjunk el az iskolában, hanem fizikailag is, ezért amikor általános iskolába kerültem választani kellett egy sportot. Mivel a nővérem kézilabdázott és jó élményei, tapasztalatai voltak, így nálam is a kézilabdára esett a választás. A magasságomból adódóan pedig a kapu lett az én helyem - azóta el sem hagytam.

Pályafutásod legszebb eredményei?

Ivett: Több mint 15 éve kézilabdázom, így van pár említésre méltó eredményem. Általános iskolában három egymást követő évben jutottunk be az országos diákolimpia döntőjébe, ebből kétszer eggyel magasabb korosztályban, ami egy kisvárosi „ismeretlen” csapat tekintetében nagy dolog volt. Ezen döntők mindegyikén én nyertem meg a legjobb kapus címet. Azt hiszem, erre vagyok a legbüszkébb, hiszen a harmadik díj átvételénél elmondták, hogy történelmet írtam. Három éve pedig először a megye legjobb kapusának választottak meg, majd a megyeválogatottak országos tornáján tüntettek ki ezzel a címmel, ami nagyon megtisztelő volt.

Vivien: .2008-ban bejutottam a két évvel idősebbek korosztályával a diákolimpia országos döntőjébe, ez elég meghatározó élmény volt, illetve a Bibó István Gimnázium csapatával számos külföldi tornán vettünk részt. 2014-ben pedig a Kiskőrös csapatával második helyezést értünk el a megyében.



Ivett



16 évesen Kiskunhalas színeiben bemutatkoztál be az NB I-ben!

Ivett: Sokszor hiányzik az élsport, mindenesetre 16 éves koromban szinte megutáltatták velem a kézilabdát az akkori egyesületemnél, így nem éppen életem legjobb időszaka e tekintetben. Nem csoda, 16 évesen felkerültem a felnőttek közé, ami talán még kicsit korai volt. Azóta sok mindent máshogy csinálnék!

Nemrég azt mondtad, hogy a terveid között szerepel még az NBI !

Ivett: Azt hiszem, hogy sok munkával és kemény edzéssel még mindig el tudnék érni egy olyan formát, ami elég lenne magasabb szinten is, de igazán már nem szerepel a terveim között.



Vivien



14 évesen már az NB II-ben a felnőttek között szerepeltél!

Vivien: .Nagyon szerettem azt az időszakot Soltvadkerten. Ekkor még mi voltunk a kicsik és nagy feladat volt, ilyen fiatalon felnőttek és tapasztalt, rutinos játékosok ellen játszani, de megkaptam az akkori csapattól azt a bizalmat, amit a legtöbb esetben hasznosítani is tudtam, és szerintem ez mindent elmond az itthon eltöltött évekről.

Soltvadkert után Kiskunhalason védtél az NB I-es ifi csapatban. Nővérednek nincs jó véleménye erről az időszakról, és neked?

Vivien: .A Kiskunhalason eltöltött két év nagyon sok szempontból tanulságos volt. Kipróbálhattam magam egy magasabb szinten, rengeteg új élménnyel gazdagodtam, és nagyon sok olyan dolgot tanultam, amit hasznosítani tudok. Azonban hasonlóan Ivetthez, számomra is meghatározó volt ez az időszak és sajnos nem jó értelemben.

Ivett tavaly még Kecelen védtél a Bács megyeiben, az idén már Soltvadkerten, ahonnan indultál. Milyen újra otthon?

Ivett: Kecelen sajnos nagyon rövid cserepaddal kezdtünk neki a bajnokságnak, ez az év során is egyre jobban ritkult. A bajnokság végével pedig meghatározó játékosok igazoltak el vagy hagytak fel a kézilabdával, így sajnos az idei évet a klub nem tudta vállalni. Soltvadkerten, ahol tizenhat éve kezdtem és nevelkedtem, viszont több év kihagyás után ismét beindult a női kézilabda, így haza igazoltam. Nagyon jó ismét azon a pályán védeni, ahol először fogtam kézilabdát. A csapat is jól összeállt, nem titkolt szándékunk a Bács megyei bajnokság megnyerése. Nagyon jól érzem magam újra itthon, nem bánom, hogy így alakult, szinte nem is csapat ez, hanem egy kis család.

Vivien te Kiskunhalas, Kiskőrös érintésével érkeztél haza!

Vivien: .Kiskőrösön szintén két évet játszottam és nagyon szép emlékeket és tapasztalatokat gyűjtöttem. A csapatközösség nagyon szuper volt és maga a csapat is, szép két év volt. Az idei szezon azonban más. Nagyon fura volt először visszamenni a sportcsarnokba és ott edzeni, ahol anno 7-8 évesen elkezdtük, de persze jó értelemben. Nagyon jó az, hogy amikor meccs közben lenézek a lelátóra ismerős arcokat látok, akik értünk szurkolnak és biztatnak minket, ez elmondhatatlanul jó érzés. Illetve a csapatközösség az, amit ki kell emelnem. Nagyon jó kis gárda jött össze mind a pályán, mind azon kívül.



Kapusok flúgosak?

Ivett: Sokan gondolják így. Lehet, hogy van benne valami, lehet, hogy nincs. Tőlem sosem kérdezték meg, hogy kapus szeretnék-e lenni vagy esetleg más, azt pedig, hogy elég zizi vagyok-e hozzá, azt végképp nem. Viszont sokan nem is hinnék, hogy mennyi és milyen komoly munka van a kapusok mögött. Sokat hallom, hogy „le sem izzadsz a meccsen, a többiek meg végig futnak”. Hát ez is egy felfogás. Ennek ellenére az a véleményem, hogy a kapusnak kell a legjobban ott lenni fejben, gondolkodni kell és a másodperc törtrésze alatt egy csuklóállásból eldönteni, hogy hova fog lőni a támadó.

Vivien: Valamilyen szinten biztosan, hiszen ki az az őrült, aki beáll a kemény lövések elé?

Rituálék, kabalák?

Ivett: Nagyon sok rituálém van, kabala zoknitól kezdve egész addig, hogy milyen zenéket hallgatok egy-egy meccs előtt. De a legfontosabb, ami sosem maradhat el, az a kapufával pacsizás a meccs előtt. A legfontosabb szerencsehozómat pedig magamra is varrattam: a mezszámomat a jobb bokámra tetováltattam, hogy mindig velem legyen.

Vivien: . Nagyon nincs, inkább a saját megszokott bemelegítésemhez ragaszkodok, amit minden meccs előtt ugyanúgy végzek el. Illetve a pályára lépésnél az elengedhetetlen pacsi a kapufával.

Kapusposzt egy veszélyes műfaj, szereted az életben is a veszélyeket, kalandokat?

Ivett: Nem vagyok egy unatkozós ember, szeretem a pörgést és bírom az extrém dolgokat is. A kapuban pedig nem igazán engedheti meg magának az ember azt a luxust, hogy fél. Az a célom, hogy tőlem féljenek, azért pedig tenni kell...

Vivien: . Mivel elég fiatalon kezdtem számomra úgymond már megszokott volt, hogy van, hogy igenis fáj a védés, és el tud találni úgy az a labda, hogy utána napokig lila legyen a helye, de olyan szintű adrenalin van olyankor az emberben, hogy fel sem tűnik a fájdalom. Szerintem aki a pályán ilyen dolgokat él át, az nem tud unalmas életet élni.



Egy csapatban szerepeltek, egy poszton játszotok volt/van köztetek rivalizálás?

Ivett: Természetesen van köztünk egy kis rivalizálás, de ez csak előrébb visz mindkettőnket. Nagyon sokban tudjuk segíteni egymást akár edzésen akár mérkőzéseken is. A pályán kívül is nagyon jó viszonyban vagyunk, közel állunk egymáshoz és azt hiszem ez nagyon fontos, hogy jól tudjuk váltani egymást a kapuban. Az pedig, hogy testvérként ugyanabban a csapatban, ugyanazon a poszton játszunk számomra egyáltalán nem furcsa, mert ettől függetlenül teljesen más stílusban védünk, ami nagyon jó, mert sokszor ki tudjuk egészíteni egymást. Ha valamelyikünknek nem megy a védés, a másik általában jó formában ugrik be, így a csapatnak is nagy segítség lehet ez a testvéri kötelék.

Vivien: Többször is védtünk már egy csapatban. Soltvadkerten is, Kiskőrösön, a Bibó István Gimnázium csapatában is voltak közös meccseink, sőt még strandkéziben is egy csapatban játszottunk. Az egészséges rivalizálás nyilván megvan, szerintem kell is hogy legyen, hiszen ez sarkalja előre az embert, hogy minél jobb legyen, de azért szeretek nagyon együtt játszani Ivettel, mert mindig segítjük, bíztatjuk egymást, de ettől függetlenül nagyon tudunk örülni a másik sikerének. Én úgy gondolom, hogy egy csapatban sokkal erősebbek vagyunk, mintha külön csapatban játszanánk.

Mit tartasz az erősségednek? A testvérednek mi az az adottsága a kapuban, amit irigyelsz tőle?

Ivett: Általában az átlövéseket és a betöréseket jó százalékkal hárítom, valamint nagyon fontosnak tartom védekezésnél a védőfal irányítását, ez egyértelműen a kapus feladata. A húgom hetes védésben mindenkit leköröz, valamint a hosszú indításai kiváltképp pontosak, talán ez az, ami leginkább „irigylek” tőle.

Vivien: Én úgy gondolom elég hasonló a játékstílusunk és a mozgásunk is, hiszen az alapokat egy helyen tanultuk Forgó Erzsébettől és Fritsch Margittól, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Talán Ivett biztosabb a kötelező lövések védésében, gondolok itt az átlövésekre, én pedig inkább úgymond bravúrosan védek, heteseket, ziccereket, de úgy gondolom, hogy tökéletesen kiegészítjük egymást. Ha az egyikünknek épp nem megy a játék, ott a másik, aki segíti, bíztatja - számomra ez sokat jelent.

Következő tervek?

Ivett: Civilként most első a diploma megszerzése és az, hogy saját lábra tudjak állni az életben. Sportolóként pedig egyértelműen megtartani veretlenségünket a második fordulóban is és megnyerni a bajnokságot!

Vivien: Sportolóként közeli cél, hogy megőrizzük az őszi szezonban elért első helyünket, és itt nem csak a saját nevemben beszélek.. Civilként a legközelebbi cél számomra, hogy befejezzem az egyetemet. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szociológia szakos másodéves hallgatója vagyok. Sajnos egyetem mellett esélyem sem lenne megyei osztálytól magasabb szinten játszani, így addig sportolóként mindenképp marad a megyei osztály, utána pedig ki tudja mit hoz a jövő.