A 27 éves Dajka Bettina 13 évet játszott a Fradiban, majd megfordult Siófokon, Mosonmagyaróváron, Békéscsabán, ma az NB I/B-s Szeged (PC TRADE Szeged KKSE) kézilabdacsapatának az erőssége.

Édesapád (Dajka László, az akkori Bp. Honvéd magyar bajnok, magyar válogatott labdarúgója volt) után egyértelmű volt, hogy sportoló leszel, vagy kislányként más tervekkel is kacérkodtál?

Gyerekkoromban rengeteg mindent kipróbáltam. Úsztam, táncoltam, és modellkedtem is egy rövid ideig, majd édesanyám után, aki szintén ezt a sportot űzte (igaz alacsonyabb osztályban), kezdtem el kézilabdázni, Ő is vitt le az első edzésre, a Fradihoz. Borzasztóan ügyetlen voltam, de ahogy elkezdtem fejlődni annál jobban megszerettem ezt a sportágat. Ahogy előbb említettem a Fradiban kezdtem el kézilabdázni. Édesapámék úgy gondolták, ha már a kézilabdát választjuk, akkor a legjobb helyen és a legjobb kezekben a Ferencvárosnál leszek, és ez így is lett. Fiedler Erikánál kezdtem el, ő tanított meg az alapokra és nagyon sokáig, egészen az ifjúsági korosztályig ő volt az edzőm.

Aztán a Fradiban eltöltöttél 13 évet, 17 évesen már a felnőttben is bemutatkoztál, voltál magyar bajnok, KEK-győztes, junior világbajnokságon ezüstérmes. Szép évek voltak?

Nagyon szépek, szerettem itt lenni. Végigjártam a ranglétrát, a junior válogatottba is bekerültem és eljuthattam a felnőtt csapatig, ami gyerekkori álmom volt. Szucsánszki Zita volt a példaképem, és borzasztóan jó érzés volt vele egy csapatban játszani.

2013-ban Siófokra igazoltál. Miért hagytad ott a Fradit? Fájt a szíved?

Természetesen nem önszántamból hagytam el az anyaegyesületet. Akkoriban a Fradi a Siófokkal kötött egy együttműködési szerződést és az akkori csapatból hárman: Deáki Dóri, Lukács Vica (ma a válogatott jobbszélsője – szerk.) és én kölcsön lettünk adva 1 évre. A szezon végén csak Vicát hívták vissza a Fradiba, Neki nagyon jól ment az az év Siófokon. Nekem sajnos nem sikerült beilleszkednem a csapatba és játék se ment úgy, hogy megérdemeljem, hogy visszahívjanak. Fájt a szívem, mert akkoriban, amikor szóltak, hogy kölcsön leszek adva a következő szezonban, kezdő voltam a Fradiban, mert Penának elszakadt a térde, és a játék is jól ment. Ha őszinte akarok lenni, akkor mondhatom azt, hogy valahol a mai napig fáj emiatt a szívem, hiszen mégis csak 13 évet voltam ott. Igazából ott nőttem fel, a Népliget volt a második otthonom.

Siófokon egy szezon húztál le, majd Szeged, Mosonmagyaróvár, Békéscsaba következett, most az NB I/B-s Szeged erőssége vagy. Ezeknek a gyakori váltásoknak mi volt az oka, joggal gondolom azt, hogy sehol sem találtad meg a számításaidat, a helyedet, vagy más áll mögötte……?

Jól gondolod, nem találtam meg a számításaimat. Mindig, amikor új helyre szerződtem óriási lelkesedéssel mentem és mindig bíztam abban, hogy a következő nyáron nem kell majd költöznöm, új városba, új csapatba beilleszkednem. De ez szinte soha nem sikerült, kivéve Békéscsabán, hiszen ott 2 évet voltam, és az már nálam óriási dolog volt. Igaz, a második szezonomban végig sérült voltam és bár lett volna még egy évem, de jobbnak láttam felbontani a szerződésemet és távozni. A keresztszalag szakadásom után jó ötletnek láttam, ha visszalépek egy osztályt, és itt Szegeden, az NB 1/B-ben próbálom meg újra felépíteni magamat testileg és lelkileg is. Egyelőre úgy érzem, hogy jó úton járok, a csapatban nagyon jól érzem magam és a játékom is egyre jobb.

Jelenleg a második helyen álltok, cél a bajnoki cím és az NB I?

Természetesen, a bajnoki cím a célunk. Ismét. Azért mondom, hogy ismét, mert becsúszott 3 vereség, ami miatt már azt gondolhattuk, hogy elúszni látszik a lehetőség a feljutásra, viszont itt az őszi szezon vége felé a rivális csapatok olyan pontokat veszítettek, amik nem voltak bekalkulálva. Így újra nyílt a verseny az első helyért. (A Szeged két pont távolságra áll az első helyen álló Egertől – szerk.)



Ha visszatekintesz az eddigi pályafutásodra, akkor rád melyik gondolat igaz: részben vagy teljes mértékben elégedett vagyok, hiszen több szép siker is megadatott, amire bármikor jó visszagondolni; vagy az, hogy több volt, van bennem, amit a későbbiek (részben vagy teljesen) be is fogok még bizonyítani?

Részben vagyok csak elégedett az eddigi pályafutásomra visszatekintve, mert azt gondolom, ha nem lett volna az a rengeteg sérülés, ami végig kíséri az életemet, akkor többre vihettem volna. Valahogy az élet mindig úgy intézte ezeket a „baleseteket”, hogy ne tudjam magam megmutatni, ne tudjam megmutatni, hogy mire vagyok képes. 20 évesen megműtötték a bal vállamat, mert leszakadt benne minden. Felépültem belőle, még vissza se tudtam rázódni a játékba, mikor 22 évesen műteni kellett a jobb vállamat. Szinte minden évben egyszer eltörték az orromat, szám szerint hétszer. Amikor Békéscsabán első számú irányító lehettem volna, akkor 2 héttel a bajnokság kezdete előtt elszakadt a felugró lábamban a keresztszalag.

Neved mellett magyar bajnoki cím, KEK győzelem, junior vb ezüstérem áll. Melyik számodra az a siker, ami a legközelebb áll hozzád, amihez a pályán a legtöbbet tettél hozzá?

Nem igazán találok ilyen emléket, hiszen amiket felsoroltál igazak, viszont egyiknek sem lehettem a szerves része. A legnagyobb siker az lesz, amiher a pályán is hozzá tudok tenni: Például, ha most megnyerjük a NB 1/B keleti csoportját és feljutunk NB 1-be.

Ahogy előbb említetted sok sérülés van mögötted. Sok játékost a műtétek visszavetik, sokakat pedig megerősíti, és téged?

Úgy gondolom, hogy a vállműtétek kevésbé vetettek vissza mentálisan, mint a térdműtétem. Nekem a lábam a mindenem, a gyorsaságomnak, a cselezésemnek köszönhettem azt, hogy eljutottam addig ameddig. A keresztszalag műtét után nem tudtam elképzelni, hogy én újra fogok tudni futni, cselezni, felugrani. Óriási gát jött létre bennem. Rengeteg meccset néztem a tévében és azzal próbáltam meggyőzni magamat, hogy sajnos rengeteg más olyan kézilabdázó van, akinek nem is egyszer műtötték már a lábát és ott van, fut, cselez, felugrik. Ma már ugyanúgy játszom, mint a sérülésem előtt, edzés közben sem jut eszembe, hogy mi történt, hogy szakadt el.

5-6 évvel ezelőtt a Fradi színeiben BL-meccseken játszottál, ma a mérkőzéseket a tévében nézed. Amikor a látod őket, akkor az ember elgondolkodik, hogy én is ott lehetnék, vagy inkább büszkén nézi, én ott játszottam?

Inkább büszkén nézem, hogy én is ott játszottam, és hogy kik ellen játszhattam. Emlékszem, amikor a Larvikkal játszottunk BL meccset és akkoriban Gro Hammerseng játékát nagyon szerettem. Csodálva néztem őt a folyosón, hogy élőben láthatom, és nemsokára ellene fogok játszani.

Következő cél?

Megnyerni a Szegeddel a NB 1/B-s bajnokságot, és szeretnék újra NB 1-ben játszani.