Nagyon őszinte válaszok Lévai Zsófiától, a hajdúnánási kézilabdacsapat gólzsákjától.

Debrecenben nevelkedtél, 17 évesen Makón mutatkoztál be az NB I-ben, 18 évesen Székesfehérváron, 20 évesen Németországban játszottál. Ezek tények, de hogy élted meg belülről a pályafutásod első évtízedét?

Elég eleven gyerek voltam, sok energiával. Mindenképpen sportolni akartam valamit, éppen a kézilabda volt az, ami szerencsére megtalált, és amiben tehetségesnek bizonyultam. Debrecenben, 11 évesen beválogattak egy újonnan induló sportosztályba, ahová 12 leendő kézilabdás lány és 12 futballista fiú került. Szerencsére nagyon jó kezekben voltunk Szilágyi Attila személyében. Számos diákolimpián szereztünk érmet, több egyéni díjat is nyertem. A kézilabda színessé tette az egész gyerekkoromat.

Felnőtt NBI/B-ben Mátészalkán játszottam először, ahol a remek csapatnak és közösségnek köszönhetően kibontakozhattam. Sok játéklehetőséghez jutottam, balkezes is vagyok, ezért figyelhetett fel rám az akkor feljutó makói csapat. Remek helyre kerültem! Az osztálytársak, csapattársak és a tanárok is hamar befogadtak és támogattak. A Makón töltött év álomszerű volt. Lassan belerázódtam a kemény edzésekbe és a sokkal megterhelőbb tanulásba. Olyan emberekkel és ellen játszhattam, akik a példaképeim voltak. Olyan tisztességes és emberséges vezetőséggel, mint ott azóta sem találkoztam. A csapat félévkor a csőd szélére került, mégis meg tudták teremteni azt a környezetet, ahol így is öröm volt lenni, de sajnos nem tudtam ott maradni még egy évet, így elkerültem Székesfehérvárra.

Székesfehérvár nagy fordulópont lett az életemben, mert semmi sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ez volt az a pont, ahol a kézilabda negatívan hatott a tanulmányaimra. Nagyon jó emberekkel ismerkedtem meg, de sok negatív tapasztalat is ért. Rengeteg körülmény már a kezdetektől nem volt megfelelő, sok megpróbáltatás ért, itt éreztem először, hogy túl korán kerültem el otthonról. Nem kaptam játéklehetőséget, még akkor sem, amikor bizonyítottam, hogy ott a helyem, már látom, hogy az első osztály nem csak a tehetségről és a játéktudásról szól.

Sokszori hívásra Németországba igazoltam 2009-ben a Bundesliga II-ben szereplő Tus Metzingen csapatába. Sajnálatos módon félévkor ez a csapat is anyagilag tönkrement, le is sérültem, ezért fél év kint lét után hazajöttem, és újabb fél évbe telt mire kipihentem a sorozatos kudarcot a kézilabdázás terén.



A pihenés után több osztályban (NB II-ben, NB I/B-ben), több csapatban (Bőcs, Hajdúböszörmény, Nyíradony) játszottál. Majd 2015-ben Kisvárdára igazoltál, és feljutottatok az NB I-be. Milyen volt újra a legjobbak között játszani? Azt kaptad, amit vártál, vagy…? Miért csak egy év lett belőle?

Véletlen, hogy újra az első osztályba kerültem. Nem állt szándékomban újra belekóstolni az efféle profizmusba. Szerencsére az eltelt évek hatására nem volt akkora teher az első osztály, viszont nem nagy meglepetésemre itt sem arról szólt a történet, hogy ki milyen formában van, mennyit tudna hozzátenni a csapat győzelméhez. Újra csalódtam. Hiába bizonyítottunk sok fiatalabb magyar csapattársammal az edzőmeccseken, edzéseken, ez mit sem számított a tétmérkőzéseken. Ha kaptunk is lehetőséget, amivel általában éltünk is, akkor sem játszottunk többet. Megértettem sok mindent az NB I-es csapatok működését illetően is. Az előnye az volt, hogy megtapasztalhattam, hogy a diákjaim szurkoltak nekem és a csapatnak, felejthetetlen élmény volt. A család, gyerekek és a barátok adtak erőt a folytatáshoz. Sok híres és jó játékos vett körül, akiktől az edzések alkalmával sokat tanulhattam, így fejlődtem is, ennek ellenére elég volt az első osztályból.

Kisvárdát a nyáron hagytad el, jelenleg az NB I/B-s Hajdúnánás gólzsákja vagy, 108 góllal vezeted a góllövőlistát, a csapat pedig a hetedik, ez így rendben van? Gólkirálynői cím lebeg a szemed előtt?

Úgy érzem az előző évben sokat tudtam fejleszteni a lövési technikámon, és végre lehetőséget is kapok Hajdúnánáson, hogy ezt kamatoztassam. Örülök, hogy ilyen eredményes tudtam lenni, de a csapatban több van. Sajnos a játékvezetők (tisztelet a kivételnek) hozzá nem értése kiábrándító, meccsek mennek el rajtuk, sőt hatalmas így a sérülés veszélye is, nagyon eldurvult a mai kézilabda és ez nekik is köszönhető. Nagyon sok kiemelkedő játékos van NBI/B-ben is, ha a góllövőlistán az első hely megmarad, nagyon fogok örülni neki, de nem számítok rá.



Az idén leszel 29 éves, 18 éve kézilabdázol, sok mindent átéltél, megéltél. Elégedett vagy, hogy benne lehettél, vagy van benned csalódottság, hogy több volt/van benned?

A makói meccsekre, a válogatott meccsekre, az EHF kupás szereplésekre is szívesen emlékszem vissza. Az első fantasztikus dolog (és az általános iskolás éveim lezárója egyben) a diákolimpia volt, amit magasan megnyertünk és a különdíjak szinte mindegyike a mi csapatunkhoz került. A Böszörményben, Mátészalkán, Nyíradonyban és Kisvárdán is voltak olyan meccsek, ahol mindannyian szívünket, lelkünket beleadtuk a győzelemért, számomra ezek a meccsek a legemlékezetesebbek. Úgy gondolom, hogy valakiből felnőtt válogatott, vagy akár meghatározó NB I-es játékos legyen a tehetségen kívül számos dolog szükséges még. Példának okáért a megfelelő edző, csapat, döntés, időzítés, személyiség és szerencse. Nekem nem sikerült, de nem is bánom, mert az élsport nem mindenkinek való, erre Székesfehérvár után jöttem rá, és Kisvárda ebben csak megerősített.

Tavaly edzősködtél Kisvárdán, későbbiekben vannak ilyen céljaid akár piciknél, akár a felnőtteknél?

Gyerekeket hatalmas öröm edzeni! Nagyon sok szeretetet kap tőlük az ember. Azért, hogy edző lehettem ott hálás vagyok Dévényi Jánosnak. Egyelőre a tanítás és a kézilabda mellett nincs időm edzősködni, de a jövőben szívesen foglalkoznék gyerekekkel a pályán is.



Más! Mikor nem tanítasz, mikor nem játszol, akkor ott van számodra a festészet.

Kiskorom óta szeretek rajzolni. A festést Németországban kezdtem el, amikor hazajöttem beiratkoztam egy grafikus iskolába, de a főiskola miatt félbe kellett hagynom. Idővel belekerültem egy nagyon kedves művésztársaságba Tamus Istvánnak és Potyók Tamásnak köszönhetően. Minden nyáron igyekszem minél több időt tölteni a tiszaderzsi művésztelepen, ez csupán hobbi, de törekszem a fejlődésre.

Folytatjuk.