Valovics Nórával, az MTK 31 éves kézilabdázójával beszélgettünk.

Családodban mennyire játszott fontos szerepet a sport?

Mindenki nagy sportkedvelő a családban, kiskoromtól kezdve minden meccsemen ott voltak és támogattak. Nagyon fontos volt ez nekem, bár akkor még nem fogtam fel pontosan, hogy mekkora áldozatokat hoztak értem. Édesapám focizott, boxolt, minden sporthoz volt érzéke, a mai napig tekézik, pingpong edzésekre jár. Nagyon büszke vagyok rá, mikor néha elmegyek megnézni egy-egy meccsét.

Egyértelmű volt annak idején, hogy kézilabdázni fogsz?

Az általános iskolámban a kézilabda volt a legnépszerűbb sportág. Kézi mellett sok más sportot is kipróbáltam: atletizáltam, művészi tornásztam, lovagoltam, majd mikor választani kellett a kézilabda mellett döntöttem.

Hogy kerültél a Fradihoz?

Az iskolával rengeteg kézilabda kupára jártunk és az egyik alkalommal a Fradi is nevezett. Ekkor fedezett fel az akkori edzőjük, aki egyből felajánlotta, hogy leigazolnának az FTC utánpótlás csapatához. Nagyon boldog voltam a szüleimmel együtt.

A zöld-fehéreknél nagyon fiatalon, nagyon sok szép pillanatot élhettél át.

Nagyon fiatalon kerültem a Ferencváros felnőtt csapatához. Nem voltam még 15 éves, mikor felnőtt NB I-es mérkőzésen játszhattam. Mondanom sem kell, mekkora megtiszteltetés volt ez számomra. 15 évesen BL meccsen csapatban voltam, ami hihetetlen érzés volt, hogy annyi ember előtt pályára léphettem. Németh András volt az edzőm, akitől nagyon sokat kaptam minden szempontból. Rengeteget tanultam abban az időben, fegyelmet, alázatot, kitartást, nem volt egyszerű megfelelni neki. Tartani kellett a lépést a felnőtt csapattal, a suli sem volt így egyszerű, mert közben a napi két edzés miatt magántanuló lettem. Eközben persze fiatal kislány voltam és nem voltam az a típus, akit beültettek a sarokba és az ott is maradt, hanem mindenbe benne akartam lenni...mindig időhiányban szenvedtem.



2006-ban (20 évesen) hagytad ott az FTC-t. Utána több csapatban is megfordultál -Kiskunhalason kétszer is), Izlandon, Debrecenben, Szegeden. Jelenben az MTK játékosa vagy. Mi áll a váltások mögött.

Miért hagytam el a Fradit? Hogy játsszak az NB I-ben. Zsiga Gyula hívott el Kiskunhalasra, és ott fiatalon sok lehetőséget kaptam. Igen, sok csapatnál megfordultam, de ez nem azt jelenti, hogy nem kötődtem hozzájuk. Minden egyes klubomat nagyon szerettem, szerettem az edzőimet, a csapattársaimat. A magyar mezőnyben sajnos, vagy nem, ez így működik: van egy kiváló csapat, még az eredmények is jönnek, de valamilyen okból kifolyólag szétrobbantják az egységet. Szerintem ez nem jó, de kénytelen voltam én is így gondolkodni a pályafutásom alatt, hogy mérlegre tegyem a lehetőségeket. A szívem és az eszem is jelen volt a döntéseknél.

Pályafutásod top pillanatai?

Az első edzés a Fradi felnőtt csapatával.

Szerződést ajánlott Németh András a felnőtt csapathoz.

BL elődöntőn lőtt hétméteresem az FTC-vel.

EHF Kupa-győzelem a Fradival.

Kiskunhalason egy időn túli szabaddobásommal megnyert tétmérkőzés.

3 éve az MTK színeiben az egyik bajnokin a 3. percben eltört az ujjam, így játszottam végig egy fontos meccset, amit megnyertünk.

Kiskunhalason az az év, amikor Vova /Vlagyimir Golovin/ volt az edzőnk. A bajnokságban a középmezőnyben végeztünk, a Magyar Kupàban a 3.helyért játszottunk. Igazi csapat voltunk.

A 18 év tapasztalata ebben a burokban. Az az adrenalin, amit a meccseken érzek; az a fáradtság egy sikeres meccs után, amit semmi mással nem lehet elérni, összehasonlítani. A valahova tartozás érzése, hogy fontos eleme vagy egy olyan csapatnak, ahol a legjobbat akarod kihozni magadból a közös siker elérése érdekében.

Pályafutásod eddigi részével elégedett vagy? Lenne olyan, amit másként csinálnál? Ha visszamehetnél az időben a tini önmagadnak milyen tanácsot adnál?

Elégedett vagyok, Igen, mert rengeteg szép pillanatot adott a sport, sokat utaztam a pályafutásom során és nem utolsó sorban a legjobb barátnőmet is a kézilabdának köszönhetem. Úgy érzem, hogy sokat kaptam ettől a sportágtól, boldog voltam benne, és azt gondolom ez a lényege a dolgoknak. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, így nem változtatnék semmin. Maximum azon, hogy külföldön szívesen játszanék néhány évet. A nyelv miatt, és azért, hogy minél több kultúrát megismerjek. Amikor Izlandról hazajöttem, azt éreztem, hogy sokkal több lettem azáltal, hogy megtapasztaltam azt az életformát, megismertem az ott élő emberek gondolkodását. Azt a tanácsot adnám magamnak, hogy a szabadidőmben képezzem magam, tanuljak, amikor az időm engedi és készítsem magam a kézilabda utáni életre, mert sosem lehet tudni, mit hoz az élet.



Kézilabda utáni élet. 7 éve majdnem befejeződött a pályafutásod, közben civilben belevágtál egy-két dologba.

Igen, 7 éve abba kellett volna hagynom a kézilabdát és ezt az időszakot úgy is fogom fel, mint egyfajta ajándékot. Végig ott volt bennem, hogy akármikor felmondhatja a térdem a szolgálatot, ezért a sport mellett elindítottam egy kisebb vállalkozást, ami a rehabilitációval volt kapcsolatos. Ma már a bor világa foglalkoztat leginkább. Van egy borospincém Lovasberényben, a Velencei tó közelében, ahol borkóstolókat tartok, szépítgetem a pincét. A terv, hogy ott olyan kis birtokot alakítsak ki, hogy aki odatéved örömét lelje benne, egy jót pihenjen, elvonuljon a város zajától. Szeretném megmutatni ezt az erre nyitott embereknek, amit ott érzek, hogy az élet szép...

Az MTK-val jelenleg milyen céljaitok vannak?

Hogy maradjunk bent az NB I-ben. Ez látszik most reális célkitűzésnek.