A 16 éves Albek Anna, a magyar ifi válogatott, a Vajdaságban ismerkedett meg a kézilabdával, játszott itthon a NEKA-ban, ma a Graz színeiben lép pályára.

Mikor kezdtél el kézilabdázni?

7 éves koromban az adai Halász József Kézilabda Klub csapatában kezdtem el játszani. Mindkét bátyám kézilabdázott és Adán nagy múltja van a sportnak, ezért is én is nagy örömmel mentem el az első edzésemre és egyből beleszerettem az egészbe.

12 évesen kerültél a NEKA-hoz, ide te jelentkeztél, vagy hívtak? Egyedül jöttél át, vagy a családdal? Itt miért csak két évet voltál?

Én jelentkeztem, mert a testvérem felvételt nyert a NEKA-ba, és én is jó lehetőségnek láttam az Akadémiát. Mikor átjöttünk, akkor Szentgotthárdra költöztünk és hétvégenként oda jártunk haza. Anyukám akkor már Ausztriában dolgozott, apa pedig a városban, igy nem voltunk túl messze, sem Balatonboglártól, sem anya munkahelyétől. Szerettem az Akadémián és sok barátot szereztem ez idő alatt, de a családom úgy döntött, hogy újra összeköltözünk, és Graz tűnt erre alkalmas helynek. Először nagyon hiányozott a megszokott közeg, de a családom átsegített a váltáson.

Ausztriában az első osztályban játszol a felnőttek között, hogy álltok, mennyi időt kapsz meccsenként?

Jelenleg a 6. helyen állunk, még van 5 meccsünk, azokat meg kell nyerni és akkor előrébb ugorhatunk egy-két helyet. Átlagosan olyan 40-45 percet töltök a pályán.



Játszottál a Vajdaságban, itthon, most Ausztriában. Minden hol vannak jó és rossz dolgok. A különböző országokban e téren miket tapasztaltál?

Saját „bőrömön” ezeket a különbségeket tapasztaltam. Adán mindenki motiválva volt, és persze a balkáni mentalitás teljesen más. Számomra nem is lehetett volna jobb hely az alapok megtanulására, hogy hogyan küzdjek és élvezzem a játékot. Ott nincsenek széthúzások és ez teszi erőssé a csapatot. A negatívum, hogy csak a sportból nem lehetne megélni. Magyarországon nagyon magas elvárásoknak kell megfelelnünk, hogy érvényesülni tudjunk, de ez engem csak motivált és rengeteget fejlődtem. Amit rossznak gondolok, hogy az utánpótlás korosztályból nagyon nehéz felkerülni az élvonalba. Itt Grazban az előny az, hogy már a felnőttekkel játszom és ezáltal sok tapasztalatot szerzek. Ami viszont véleményem szerint negatívum, hogy a kézilabda nincs olyan magas szinten.

Magyar ifi válogatott is vagy, mikor először meghívtak a válogatottba, mikor megtudtad, hogy beválogattak, akkor mi futott át rajtad abban az első pillanatban?

Emlékszem, épp egy olyan edzés elején tudtam meg, hogy behívtak a válogatottba, amikor edzőmeccset játszottunk csak így a csapaton belül. Ekkor közölte Bohus Bea számomra a nagy hírt, először azt hittem, hogy rosszul hallok, aztán egyszer csak mindenki tapsolt és gratulált nekem. Nagyon boldog voltam és örültem a lehetőségnek. A válogatott természetesen nagyon fontos nekem, attól függetlenül, hogy még nem nagyon tudtam megmutatni mire is vagyok képes. A nyári ifi olimpián sikerült az első helyen végeznünk, de az én aranyérmem mégsem csillog olyan fényesen, mivel a rajt előtti edzésen megsérült a térdem, ezért csak a biztatásommal tudtam segíteni a lányokat a kispadról. A sérülés miatt ki kellett hagynom az Eb-t is, de otthonról néztem a meccseket és szurkoltam a csajoknak.



Milyen poszton játszol, mit tartasz az erősségednek?

Jobb átlövő vagyok és bal kezes. Az erősségem a magasságomból (186 centi vagyok) adódóan az átlövés, de szerintem védekezésben is megállom a helyem. Természetesen van hova fejlődni minden téren, rengeteg izmot kell még magamra pakolnom és gyorsulni is szeretnék.

A jövődet, hogy látod, reálisan nézve milyen terveid, céljaid vannak?

Egy pár év múlva szívesen játszanék egy valamivel alacsonyabb színvonalú BL, vagy egy EHF kupát játszó csapatban, nem akarok már 20 évesen kiégni. Később pedig remélem esélyem lesz Bajnokok Ligája döntőt nyerni, valamint a válogatottal mindenhol a dobogó tetejére állni és egy felnőtt olimpiát is nyerni. Nagy álmok, de nem lehetetlenek, sok minden áll még előttem, de semmit sem adnak ingyen.