Pados Mónikával, a Vasas kézilabdacsapatának a 25 éves játékosával beszélgettünk.

Kézilabdás családba születtél, így egyértelmű volt, hogy ezt a sportot fogod te is választani?

Igen, a szüleim révén elég hamar megismertem a kézit, édesanyukám játékos volt, édesapukám pedig edző, rengeteget dolgozott és dolgozik mai napig ebben a sportágban (jelenleg a Budapest bajnokságban szereplő Rév női csapatának az edzője – szerk.). Kézi előtt kipróbáltam mást is, úszással kezdtem pár évig csináltam, nagyon szerettem, de végülis a kézilabda irányába vitt az sors. Az alapok megszerzése után 2002-ben kerültem a Fradihoz. 9 évet voltam a klub játékosa. 2011-ben váltottam egyesületet az érettségi után.

9 év után miért hagytad ott a Fradit?

Akkoriban, mint most is nagyon jó képességű és profi játékosok voltak a felnőtt keretben. Sajnos nem nagyon volt esélyem bekerülni a csapatba. Teljesen korrekt módon megbeszéltünk mindent a vezetőkkel és végül abban maradtunk, hogy más irányba nézek. Ekkor sok megkeresésem volt, köztük az NB I/B-s Eger is. Itt nagyon sok játéklehetőséget kaptam, ami egy fiatal sportolónak szerintem elengedhetetlen. Szüleim mindig arra tanítottak, hogy több lábon kell állni, hiszen sosem lehet tudni mi fog történni az életben, mivel Egerben adott egy nagyon jó egyetem, így egyszerre tudtam játszani és tanulni is!

Egerben három évet voltál, majd egy szombathelyi szezon után (2015-ben) Vasashoz szerződtél, visszatértél a fővárosba. Egy budapesti lánynak Budapesten a helye? Vagy csak egyszerűen a Vasasnál jobbak voltak a kilátások, a célok, a lehetőségek? Bejöttek a számításaid?

Nem mondanám, hogy egy budapesti lánynak Budapesten a helye, de az egész családom itt él. Mikor először költöztem el, nehéz volt megszokni a vidéki életet, de hamar tudtam alkalmazkodni és nagyon szerettem mindkét városban élni. Mikor a Vasasba igazoltam a szombathelyi csapat NB II-ben folytatta, és jobban imponált egy NB I/B-s ajánlat, gyorsabbnak láttam azt a célt is, hogy felkerülhetek az NB I-be, ami meg is valósult. Nagyon hamar megszerettem a csapatot, nagyon jó csapategységünk lett, ami a mai napig megvan.

Az Egerrel és a Vasassal is nyertétek az NB I/B-t, majd a következő szezonban a hevesiekkel pontszerzés nélkül estetek ki az élvonalból, ma pedig a piros-kékkel álltok két fordulóval a vége előtt az utolsó helyen. A bajnoki címet/címeket átélni egy leírhatatlan érzés, de milyen átélni azt, hogy egész héten készültők, miközben tudjátok, hogy a hétvégén szinte biztos, hogy vereséget fogtok szenvedni?

Mind a két csapattal valóban leírhatatlan érzés volt megnyerni a bajnokságot, és mind a két csapattal nagyon nehéz volt átélni az egyenes kiesést. Viszont teljesen különböző volt a két csapat, a játékosok, az edzők, a vezetők és a körülmények. Viszont mindkét csapatnál az első az volt, hogy bent tudjunk maradni, hogy minél jobban szerepeljünk a meccseken, minél jobb játékot tudjunk nyújtani, mint egyénileg, mint csapatként is. De sajnos a bennmaradás nem sikerült. Lelkileg nehéz, de meg kell tanulni kezelni a helyzetet, és kisebb célokat állítani folyamatosan magunk elé és ezeket megvalósítani.

Soha nem könnyű egy újonc élete, de manapság az a csapat, aki feljut az NB I-be, és nem küldi el a magyar lányokat és nem igazol helyettük válogatott idegenlégiósokat, annak a csapatnak nem sok babér terem. Így szép lassan kiszorulnak a magyar fiatalok, vagy jönnek a vereségek….. Te is így látod?

Nyilván egyszerűbb lenne a helyzet, ha csak magyarok játszanának a bajnokságba, de azért egyre több csapatnál látom, hogy próbálja megtartani és beépíteni a fiatalokat. De ennek sajnos a szöges ellentétét is láthatjuk, ahol mára már csak pár magyar lány fordul meg. Nem véletlen találták ki a légiósok számának korlátozását, de ez a nagy csapatoknak nem jelent akadályt. Szóval ezzel azért nem teljesen értek egyet.

Következő szezonban is maradsz a Vasasnál?

Van ajánlatom idén más csapatoktól és a Vasastól is, egyelőre még tárgyalások alatt vagyunk.

Fotó: vasassc.hu