A 23 éves Joháczi Attila nyert már aranyat az NB I/B-ben, ezüstöt az NB II-ben, megfordult az NB I-ben, ma a Pénzügyőr kézilabdacsapatát erősíti.

Abban az általános iskolába edzettek a XVI. kerület utánpótlás csapatai ahova én is jártam, egyszer úgy gondoltam, hogy kipróbálom magam ebben a sportágban is. Magam sem tudom, hogy miért, de ott ragadtam. Egy igazi örök mozgó kisfiú voltam. Kézi előtt focista akartam lenni, de azt a szüleim nem engedték. Még a kosárlabdával is próbálkoztam, de mikor gimnazista lettem akkor az idő szűke miatt már nem volt lehetőségem azt is folytatni. A családban előttem senki sem kézilabdázott, édesapám pingpongban jeleskedett és mutatott fel szép eredményeket, édesanyám röplabdázott.

A XVI. ker. KMSE csapatában kezdted. Miként tekintesz vissza ezekre az évekre?

Kiscsapat lévén kisebb eseményeken jeleskedtünk az elején. A legtöbb egyéni elismerésem ehhez a csapathoz kötődik, melyek természetesen az akkor éppen aktuális csapattársaim nélkül nem jöhettek volna össze. Itt volt életem leggólerősebb mérkőzése is, a MK-ban 18 gólig sikerült eljutnom a 60 perc alatt. Büszke vagyok a csapatra, „kis NB II-es csapatként” a junior kupa negyeddöntőig meneteltünk, veretlenül nyertük az NB II juniort, valamint a felnőtt NB II-ben másodikok lettünk, ha jól tudom az azóta is a legjobb eredménye az egyesületnek. Rengeteg barátságot kötöttem itt, ráadásul több életre szólót. Túl sok csalódásom nem volt ennél az egyesületnél, de amik voltak, azokat ha szabad inkább megtartanám magamnak, mert személyeskedésnek is lehetne venni.

19 évesen az NB I-es Vác csapatához kerültél, előbb a juniorban, majd a felnőttben is pályára léptél!

A Vácon eltöltött évekre vegyes érzelmekkel tekintek vissza. Ha őszinte akarok lenni, akkor egyszer csak odakerültem a legmagasabb osztályba, és ha már ott voltam, bevallom nem bántam volna ha egy kicsit több bizalmat kapok. Ennek ellenére én büszke vagyok arra, hogy az első osztályban szerepelhettem, zseniális játékosokkal játszhattam együtt és ellenük. Itt is remek barátokat szereztem, remek emberekkel ismerkedtem meg. Kifejezetten szerettem ennek a közösségnek a része lenni.



Eddig kettőssel voltál a Pénzügyőrnél, az idén már csak itt játszol. Miért? A csapat most került fel az NB I/B-be. Milyen célokkal, reményekkel vágtatok neki a szezonnak?

A váltás oka az az egyetem volt. Az utolsó szemesztert nem feltétlen tudtam volna abszolválni a napi két edzéssel. A Pénzügyőr csapata úgy került szóba, hogy egy drága barátom megrebegtette: „Ati, az nem is lenne olyan rossz, ha újra együtt játszanánk”. Én meg megkértem, hogy kérdezze meg érdekes lehetek-e a csapat számára, tudva, hogy amúgy is sok régi pajtásom már ott kézilabdázik. A csapatnak a cél az első körben a bennmaradás. Szerintem van olyan kerete a csapatnak, hogy ezt biztosítsa, bár tudom, hogy ez sajnos pontokban még nem mutatkozik meg. Én szinte minden helyzetben optimista felfogásban gondolkodom, úgyhogy én ezt a bennmaradást szeretném egy valamivel előkelőbb helyezésre módosítani. Nem lesz egyszerű, de én bízok a srácokban. Sajnos most egy darabig kényszerpihenőn vagyok, de addig a lelátóról próbálom buzdítani a csapattársaimat.

Célod még visszakerülni az NB I-be?

Azon, hogy visszakerülhetek-e egyáltalán az NB I-be, őszintén megmondom, hogy még nem is gondolkoztam el. Szeretek a jelenben élni, és ez így szerintem teljesen jól van. Ha adódna egy ilyen lehetőség, akkor azt persze mindenképp megtiszteltetésnek venném, és igyekeznék a lehetőséghez mérten a legjobb döntést hozni.

Pályafutásod legfontosabb pillanatai, örömei, sikerei, legnagyobb csalódásai?

Most ezzel eléggé nehezet kérdeztél, mivel szerencsére nagyon sok szép emlékem van. A Magyar Kupa négyes döntője és az NB I/B arany mindenképp hatalmas élmény, de a korábban megemlített dolgok is pozitív érzelmeket váltanak ki belőlem. Illetve az, amikor az egyik váci meccs után egy fiatal fiúcska megvárta a játékosokat, hogy mindenkivel aláírathassa a labdáját. Habár én azon a mérkőzésen azt hiszem nem léptem pályára, de ennek ellenére jó volt látni, hogy néha mennyit is jelenthet valakinek az, amit csinálunk. Csalódásaim inkább egyének ellen irányulnak, úgyhogy azt továbbra sem publikálnám.