A junior világbajnokság aranyérmes kézilabdacsapat kapusával, a 19 éves Suba Sárával beszélgettünk.

Balmazban 13 évesen a felnőtt megyeiben védtél, majd az NB II-ben és végül az NB I/B-ben, a csapattal előbb a megyeit, a majd az NB II-t nyertétek meg. Hogy emlékszel vissza a balmazi időszakra, évekre, a kezdetekre?

Balmazújvárosban kezdtem el kézilabdázni 12 évesen. Itt szerettették meg velem a kézilabdát. Nagyon hiperaktív gyerek voltam, előtte próbálkoztam focival és szertornával is, de a kézilabda fogott meg legjobban. Mielőtt kapuba kerültem próbálkoztam a mezőnyben, de egyrészt nagyon ügyetlen voltam, másrészt korosztályomban nem volt kapus. A balmazújvárosi időszak eleje nehezen indult, mert később kezdtem, mint a többiek és nagyon béna voltam, de nagyon tetszett a sportág, kapuban is szerettem lenni, így maradtam. Azután megyeit nyertünk és a felnőttekkel edzhettem, amire nagyon szívesen emlékezem vissza, az nagyon sokat jelentett nekem. Ezután az NB II-ben játszhattam és utána pedig NB I/B-ben. Összességében nagyon szép emlékek és élmények maradtak meg a balmazújvárosi évekről. Nagyon hálás vagyok ezért.


Balmazújvárosban még 2013-ban.


2015 nyarán leigazolt a Ferencváros. Nagy változás volt ez az életedben, akár sportolóként, akár mint tinilányként?

A Fradi megkeresésének annak idején nem tudtam nemet mondani, úgy gondoltam, ha szeretnék kézilabdázó lenni, akkor lépnem kell. Nagyon nagy változás volt, akkor kerültem távol a szüleimtől, akik mindig támogatnak, ez az elején nehéz volt, de hamar megszoktam és élveztem, hogy ott lehetek.

Azok a lányok, akik már kislányként pl. a Fradiban nevelkednek, azok már nagyon fiatalon az NB I-et látják maguk előtt, de te egy „kiscsapatból” indultál. Mikor odakerültél a felnőtt NB I-be, akkor mi ment át rajtad: az öröm, a siker, büszkeség érzése, hogy megcsináltad, vagy a félsz, ehhez én még kevés vagyok, ehhez én még fiatal vagyok, csak be ne égjek…..?

Mind a kettő oldala a dolognak átment a fejemen, nagyon boldog voltam, hogy ott edzhetek, élveztem minden pillanatát, viszont bennem volt a félsz, hogy elég vagyok-e, megfelelek-e az elvárásoknak, de ezek az érzések mai napig megvannak bennem és szerintem nagyon sok fiatal játékosban.

Milyen érzésekkel emlékszel vissza az első NB I-es meccsedre?

Az első NB I-es meccsem a Kispest ellen volt (2016 szeptemberében. – szerk.), és játszhattam 15 percet, utána madarat lehetett volna velem fogatni.



Mikor voltál először válogatott?

Balmazújvárosban játszottam, amikor először behívtak a válogatottba, nagyon-nagyon boldog voltam, akkor éreztem először, hogy kezd látszani az elvégzet sok munka.

Most pedig már junior világbajnok vagy. Tudom nehéz az átélt érzéseket szavakba önteni, de milyen is volt ez a két hét, mi volt a sikeretek titka, milyen volt átélni a lefújás pillanatát…..?

Leírhatatlan az érzés, hogy megnyertük a világbajnokságot, én személy szerint még nem teljesen fogtam fel az egészet. Ez a két hét elképesztő volt. Ez volt az utolsó világversenyünk így együtt. Ezt nem jó érzés így kimondani, mert elképesztő, hogy milyen társaságot alkottunk mindvégig. Pályán és pályán kívül is nagyon jó volt a kapcsolat. Szerintem ez az egység vitt minket előre! Hittünk magunkban és egymásban. Nagyon sokat segítettek a szurkolók, gyakorlatilag 8. emberként voltak velünk a pályán, teltház előtt játszhattunk, ezt megtapasztalni hatalmas érzés volt. Meccsről meccsre javultunk, az első nehezen indult, de szépen lassan belejöttünk, hozzászoktunk az egész versenyhez, lépésről lépésre haladtunk. A döntő lefújásakor hihetetlenül boldogok voltunk, felszabadult belőlünk a stressz, és az, hogy mennyire akartuk mi ezt. Természetesen volt sírás, egyrészt mert ez volt az utolsó mérkőzésünk együtt, másrészt az öröm miatt, de azért nevetésből sem volt hiány! Ennél már csak az volt jobb érzés, amikor nekünk szólt a himnusz, az nagyon megható pillanat volt. Akkor kezdtük realizálni, hogy megcsináltuk, hogy mennyit dolgoztunk mi ezért.



2013-ban megyeiben voltál aranyérmes, most már világbajnokként beszélgethetünk. 5 év alatt nagy utat tettél meg. Mi az az öt dolog, ami vitt előre, ami hozta a sikereket…..?

Az biztos, hogy nagyon tartalmas 5 év volt ez... Ez nehéz kérdés. Először a szorgalmat és alázatot mondanám, mert szerintem ez az ami mindig hajt és visz előre. Aztán nagyon sok jó ember vesz/vett körbe, nagyon sokat tanultam minden edzőmtől, kapusedzőmtől, csapattársaimtól, családomtól és mindenkitől, akit ez idő alatt megismerhettem. Ezért nagyon hálás vagyok. Nyilván szerencse is kellett ehhez, nem is kevés. Aztán szerintem segítettek a fizikai adottságaim is, mert először emiatt állítottak be kapuba.

Az előző kiírásban Vácon védtél, ősszel maradsz itt? Következő célok, tervek, akár kapusként, akár civilként?

Igen Vácon folytatom a kézilabdázást. Először is nagyon szeretnék egyszer stabil kapus lenni az első osztályban, amihez viszont még nagyon sokat kell fejlődnöm és dolgoznom. Aztán szeretnék majd felnőtt válogatott lenni, ami ugye minden sportoló álma. Jövőre érettségizem, majd szeretnék elvégezni egy egyetemet, és közgazdász lenni, ami után szeretnék majd saját vállalkozást indítani.