Egy délután Majoros Virággal, a Haladás 20 éves kézilabdázójával. A beszélgetés mellett készítettünk róla fotókat is.

Mikor találkoztál a kézilabdával? Előtte/közben sportoltál mást?

11 évesen kezdtem el kézilabdázni a Nagykanizsai IZZÓ SE csapatában, előtte kosárlabdáztam szintén Nagykanizsán 6évig. A kosárlabdában 6 év sem volt elég arra, hogy magaménak érezzem a sportágat, nem éreztem magam kiemelkedően jónak és nem szerettem volna csak egy átlagos játékos lenni. Anyukám is kézilabdázott ő már kisgyerekkora óta és a születésem után is visszatért. 11 évesen úgy döntöttem követem őt és kipróbálom magam én is ebben a sportban, úgy érzem jól döntöttem. Szerencsémre nagyon jó edzőkhöz kerültem, személy szerint Gódor Mihályhoz és feleségéhez, Nagy Mariannhoz, akikre példaképként is tekintettem, hiszen elég nagy sikereket értek el. Eleinte a saját edzéseim után lehívtak a felnőttek edzésére is ahol egy-egy feladatba beállhattam, később már az egész edzésen részt vehettem. Elutaztam a meccseikre, de sokszor kispadra se kerültem, csak a nézőtérről szurkolhattam a többieknek. Emlékszek, milyen öröm töltött el, amikor először a kispadra leülhettem, majd Misi bácsi elkezdett próbálgatni és beküldött a pályára.



Nagykanizsán 12-13 évesen már a felnőtt NB II-ben játszottál. Nem féltél, otthon nem féltettek, mégiscsak 10-20 évvel idősebb, erősebb lányok, nők ellen léptél pályára?

Persze nagyon féltem az első meccseken, szinte a lábaim is remegtek, ahogy te is említetted mégis 20 évvel idősebbek voltak velem szemben. Szerencsére a csapattársaim is bíztattak, az edzőm is bízott bennem, és sikerült ezeket az akadályokat legyőznöm. Mikor már beleszoktam ebbe a versenyhelyzetbe, akkor már nemcsak beállóként, hanem átlövőként is pályára léphettem. Anyukám féltett, hiszen nagyon fiatal voltam, nagy terhelést kaptam és a sérülés veszélye is minden pillanatban ott volt. De, amikor felkerültem a felnőttekhez még ő is játszott, támogatott (a többi felnőttel együtt), segített mindenben, ami a mai napig igaz.

14 évesen Budapestre kerültél, több mint 200 km választott el Kanizsától. Hamar fel kellett nőnöd?

Igen, nem sok 14 éves gyereknek kell gondoskodnia magáról. Minden támogatást és segítséget megkaptam otthonról, Pesten az edzőktől és a kolis nevelőktől is. Nagyon nehéz volt az elején. Meg kellett tanulnom főzni, mosni magamra, ha kellett valami magamnak el kellett elintéznem, megvennem. Az iskolát is nehezebb volt elvégzni, hiszen nem volt mellettem anyukám, hogy segítsen a háziban, amennyit tudott telefonon keresztül segített és magyarázott. Többen is kerültünk koliba 14 évesen, de közülük is nehezebb helyzetbe voltam, mert én laktam a legmesszebb. Mivel több bajnokságban is részt vettem, ezért a hazautazás lehetősége is egyre csökkent, volt hogy 6 hónapig nem mentem haza. Nem volt a legegyszerűbb ez a helyzet, de nem bántam meg: ónálló és felelősség teljes lettem, és ez a későbbi években is jól jött.



2013-ban (14 évesen) eligazoltál a budapesti Szent Istvánhoz, majd Csurgóra, amit Eger követett. 15 éves korod óta -egy év kivételével- a feénőtt NB I/B-ben lépsz pályára.Játszottál az ország különböző részein, különböző osztályokban. Somogy megyei bajnokságban, NB II-ben és az NB I/B-ben is. Voltál bajnok az NB II-ben (Csurgó) és az NB I/B-ben (Eger) is.

Igen, sok csapatban megfordultam már a koromhoz képest, amit annak tudok be, hogy nem a saját korosztályommal kezdtem el játszani és a nevem fiatalon is a felnőttek között szerepelt, így figyelhettek fel rám. Pesten, Nádori Pál és felesége volt az edzőm. Sajnos Pali bácsi szörnyű betegségben szenvedett, mikor más vette át a helyét széthullott a csapat, ekkor keresett meg Hornyák Lajos, hogy játszak a csurgói csapatában. Nagyon fiatal csapatunk volt, mindenki gimnáziumba járt egy két felnőttet leszámítva (ők is csak 23-25 évesek voltak). Hornyák Lajos hatalmas energiákat fektetett bele, hogy megnyerjük a bajnokságot. Nem mondom, hogy minden pillanata egyszerű volt, voltak edzések, ahol néhány könnycsepp is megjelent az arcokon, de megérte ennyit küzdeni, hiszen a szezon végén aranyérmet akasztottak a nyakunkba, emellett a régió gólkirálya is közölünk került ki. Ez után felléptünk NB I/B-be, de ez a csapat még nem állt rá készen, és szét is hullott, a legjobb játékosok eligazoltak és a helyüket nem sikerült betölteni. Számomra ez volt a legnagyobb kudarc, mert hiába küzdöttünk -és annak ellenére, hogy minden lehetőség adott volt- nem tudtunk helytállni. Az érettségi után Egerben Rutka Péter és Debre Viktor vettek a kezeik alá. Úgy érzem a legtöbbet itt fejlődtem, és itt kezdhettem el az egyetemet is. Az egri csapatban jöttek ki azok a hibáim, amik az utánpótlásban kihagyott fejlődési fokok miatt kimaradtak. Viktor nagyon sokat segített, ha kellett egy edzésen 20-szor kijavította a hibáimat. Minden edzésen azért dolgoztam, hogy felfejlődjek a többiekhez és engem is használni tudjanak a mérkőzéseken. A legnagyobb sikerem is itt volt, amikor megnyertük az NB I/B-t, majd utána a MEFOB-on is első helyen végeztünk. Számomra ezek az eddigi legszebb pillanataim.



Tavasszal az Egerrel bajnokok lettetek, a csapat ment az NB I-be, te maradtál az osztályban, Szombathelyre a Haladáshoz igazoltál. Miért hagytad ki életed lehetőségét?

Az elmúlt szezonba jelentkezett egy gerincproblémám. Emiatt nagyon nehezen tudtam dolgozni, sokszor heteket kellett kihagynom. Jártam kezelésekre. masszásokra, amitől rövid távon jobb lett, de hosszún nem. Az egyik orvos felajánlotta a műtét lehetőséget is, de nem szerettem volna ezzel élni. Ezért úgy döntöttem, hogy felesleges NB I-be mennem a többiekkel, mert nem éreztem alkalmasnak magamat rá. Megkeresett a Haladás, akiknek elmondtam a problémámat, de így is számítottak rám. A csapatnak van egy rehabilitációs központja, ahol kezelésbe vették a gerincemet. Sok gyógytornával elértem azt a szintet, hogy újra tudtam teljes értékű játékosként dolgozni.

Jelenleg az utolsó helyen álltok, ennél jobbra számítottál?

Tisztában voltam vele, hogy a csapat nem a bajnokság elején fog végezni, de nem számítottam rá, hogy utolsók leszünk. Huszti Ambrus, az edzőnk (illetve a bajnokság elején Berendi Antal vezetőedző) és a Haladás teljes vezetősége azon van, hogy javítsanak a helyzeten. A csapatunk el is indult a fejlődésben, hiszen edzőmeccseken, kupákon jól szerepeltünk és az utolsó őszi bajnoki mérkőzésen győzelmet is arattunk. Az őszi teljesítményünkért a sok sérülés is felelős. Nem tudtunk kiállni teljes kerettel. Az első meccsek mindegyikén megsérült 1-1 játékos, októberben köztük én is.



Hát igen. Elég súlyos sérülést szenvedtél. Mi történt?

Lerohanásba voltunk, a húzást követően hatalmas helyem lett, ahova be is mentem, felugrottam, gólt lőttem. Közben Nagyatád egyik játékosa oldalról belém jött, és mindketten elestünk. Én kerültem alulra és a lábamat nem tudtam kihúzni magunk alól, és olyan lehetetlen szögben csavarodott, hogy minden, ami lehetett elszakadt, el-letört. Az elülső kereszt, belső és külső térdszalagom szakadt el, a hátsó megnyúlt, teljes porcleválásom lett, emellett a sípcsont és a szárkapocs találkozásánál eltört a lábam. December 1-én átestem a műtéten, ami jól sikerült, de ebben a szezonban már nem léphetek pályára, majd csak a következő szezonban októberében.

Milyen közeli, távoli célok lebegnek előtted?

Az első célom, hogy a rehabilitációt követően ismét teljes értékű játékos legyek, és onnan tudjam folytatni, ahol abbahagytam. Erre valószínűleg egy szezon rá fog menni. Később szeretnék egy NB I-es csapatban játszani.

Beszélgetést folytatjuk.

A találkozás során készült még több fotó.