Interjú Guttyán Adriennel, a büki kézilabdacsapat 22 éves gólerős játékosával.

Mindig is kézis akartál lenni, vagy próbálkoztál más sportokkal is?

2007-ben kezdtem kézilabdázni Lajosmizsén, de eleinte nem nagyon foglalkoztatott ez a sportág, inkább a focira koncentráltam. Egyszerre űztem ezt a két sportot, a kézilabdacsarnokból rohantam ki a focipályára. Nagyon élveztem ezt a helyzetet, azonban egy nap úgy adódott, hogy foci-és kézilabdameccsem is lett volna. Az élet válaszút elé állított, és én döntöttem.

2007-ben Lajosmizsén kezdtél el kézizni, 2009-ben (12 évesen) már az ETO utánpótlás csapataiban léptél pályára. Győrbe, hogy kerültél?

Egy országos elődöntő volt Győrben, ezután kerestek meg.

Azonnal igent mondtál, vagy azért elgondolkodtál?

Dehogy gondolkodtam! Én azon nyomban igent mondtam, anya meg egy hétig sirt! 12 éves voltam, de életem legjobb döntése volt.

Az a kislány voltál, aki azt látta maga előtt, hogy előbb-utóbb ő is ott lesz az NB I-ben, az ETO-ban, vagy az, aki tudta, hogy jó helyen van, jó kezek alatt, de odakerülni nincs esélye…..?

Aki az ETO-ba kerül, úgy gondolom, hogy látja magát a legjobbak között, reménykedik, hogy egyszer ő is odaérhet. Ezzel én sem voltam másképp, de ahogy folyamatosan nőttem fel, rájöttem, hogy az én jövőm nem Győrben van. Elfogadtam ezt, de az edzésekhez és a meccsekhez való hozzáállásom ezután sem változott.

Milyen sikereket értetek el?

Győrben az akkori csapatunkkal kiváló eredményeket értünk el, és rengeteg gyönyörű emlékem maradt meg a meccseinkről. Személyes kedvenceim mégis azok, hogy ott lehettem Hollandiában a korosztályos válogatottal az ifjúsági olimpián, és a diákolimpiai csapatunkkal világbajnoki bronzérmesek lettünk Törökországban.



2016-ban eligazoltál az NB I/B-s Haladáshoz. Halival az első évedben csak ötször nyertetek, majd 2017 márciusában megsérültél, egy év múlva tértél vissza (négy meccs erejéig), tavaly nyár óta az NB II-es (Vas megyei) büki kézilabdacsapat játékosa vagy. Röviden ez volt az elmúlt 2,5 év. Nem erre számítottál? Milyen reményekkel érkeztél Szombathelyre? Hogy kerültél Bükre?

Amikor megkeresett a Haladás csapata, sokat hezitáltam, hiszen 7 év után nehéz elhagyni egy megszokott közeget, mégis úgy éreztem, hogy követnem kell a szívemet, és ki kell próbálnom magam más klubban is. NB I-es terveink voltak, de ahogy jöttek a meccsek, ezek sajnos elszálltak. A folyamatos vereségek azért csalódást tudnak okoznak egy játékosnak, csapatnak, és bele tudnak úgy ülni a dolgokba, hogy nincs motiváció.

Életem legnehezebb, legstresszesebb időszaka volt, mikor megsérültem. Eleinte optimista voltam, viszont amikor harmadjára feküdtem a műtőasztalon, lélekben már feladtam a versenyt, úgy gondoltam, soha többé nem emelhetem már ökölbe a kezem egy-egy gólom után. Mérhetetlen csalódottság volt bennem, és úgy éreztem senki nem tud segíteni. Aztán megráztam magam, még keményebben gyógytornáztam, és egy év múlva újra a lányokkal lehettem. Rengeteg biztatást kaptam tőlük, mégis minden egyes nap, mikor a csarnokba léptem, nyomta a teher a vállamat, és szinte fuldokoltam attól, hogy kézilabdáznom kell. A mai napig nem tudom mi volt velem, de akkor úgy döntöttem, abbahagyom, így hazaköltöztem. Kezdett alakulni újra az életem, a családom támogatott, és jó érzés volt, hogy elfogadták a döntésemet. Ezután keresett meg a büki csapat, és bár megfogadtam, hogy kézilabda miatt nem leszek ennyire távol az otthonomtól, mégis igent mondtam.



Bajnokságban a csapat a tabellán, te pedig a góllövőlistán vagy a negyedik. Három U22-es csapat van előttetek. Ez így rendben van?

Úgy gondolom, hogy teljesen elégedettek lehetünk ezzel a helyezéssel, bár sokkal több van bennünk, mint amennyit néha megmutatunk a pályán. A lényeg az, hogy mindig egy csapatként lépünk pályára, és úgy is jövünk le onnan.

Ha onnan indulunk ki, hogy 15-16 évesen felnőtt NB II-ben, illetve az NB I/B-ben léptél pályára, korosztályos válogatott voltál, ma 22 évesen az NB II-ben játszol, akkor ez visszalépés, vagy úgy kell felfogni, hogy fiatal vagyok, sok van még előttem…..? Milyen terveid, céljaid vannak a kézivel kapcsolatban?

Mikor ideigazoltam, számtalanszor feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon visszalépés-e? Jelenleg úgy gondolom, hogy nem. Jól érzem itt magam, kaptam egy új családot, nagyon szeretek a lányokkal lenni. Olyan szurkolótáborunk van, amely csak kevés csapatnak adatik meg. Az, hogy merre tart a kézilabda pályafutásom most nem annyira fontos. Megtanultam, hogy nem minden a játék, ha nem érzem valahol jól magam.



Mikor nem kézizel, akkor….?

Ha nem a pályán vagyok, akkor általában könyvet olvasok, sorozatot nézek, vagy kávézni megyek a barátaimmal. Nyáron általában a szünetben fogathajtó versenyekre járunk a családommal, ahol szurkolunk teljes erőbedobással. És mosolygok. Azt hiszem, hogy folyton azt csinálom.