A Menő Csajok Ligája online versenyünk második versenyzője: Csiszár Rebeka, a 26 éves győri kézilabdázó.

Pár évvel ezelőtt már beszélgettünk, találkoztunk (interjú itt) azóta több minden történt veled, talán a legfontosabb, hogy már Németországban élsz, dolgozol, kézilabdázol!

Igen. 2018 nyarán született meg hosszas rágódás után a döntésem, hogy Németországba költözöm. A kézilabda által kaptam a lehetőséget, hogy itt élhessek, de a döntés meghozatala végső soron a jobb élet reményében történt. Az edzőm magyar, vele tárgyaltam hosszú hónapokon keresztül a részletekről. Ő segített munkát és lakást találni, cserébe azért, hogy itt játszom. Sok csapattársam is magyar egyébként, igazából létszámfölényben vagyunk a németekkel szemben. Ami miatt sokszor a meccseken hátrányból indulunk, mert a legtöbb bírónak ez szúrja a szemét. A tavalyi szezont a heted osztályban játszottuk, ami körülbelül egy otthoni megye I-nek felel meg. A feljutás volt a cél, amit véghez is vittünk, második helyen végeztünk. A csapat így egy nagyjából sikeres évet hagyott maga után. Én már kevésbé, ugyanis januártól nem tudtam részt venni a bajnokság további mérkőzésein, mert egy szerencsétlen baleset során eltört a lábam, kétszer meg is kellett műteni, így az idei szezon kezdetéig edzeni sem tudtam teljes erőbedobással. Idén egy ligával feljebb próbáltunk helytállni, több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Rengeteg negatív tényező sújtotta a csapatot. Az első meccs előtti héten még arról beszéltünk a lányokkal, hogy el sem indulunk bajnokságban. Nagyon kevesen voltunk, az edzéslátogatottság is megcsappant, belső konfliktusok alakultak ki újra és újra, volt olyan játéknap, ahol csere nélkül kellett kiállnunk, így magától értetődően az eredményeket sem tudtuk hozni. Viszont ebben a kaotikus helyzetben talán ennyi pozitívum van a számunkra, hogy valószínűleg kiestünk volna, ám a vírus miatti krízis által lemondásra került az összes további mérkőzés, így egyelőre úgy néz ki, a következő szezont ugyanebben az osztályban kezdhetjük tiszta lappal, remélhetőleg magasabb létszámmal és több sikerrel.



Nagyon más világban érkeztél, akár sportolóként, a dolgozó nőként?

Teljesen más világ. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Sem sport szempontjából, sem az élet többi aspektusából. A kézilabdában a legnagyobb különbség, hogy itt csak az első 4 osztályban engedélyezik a waxot. Ami nekünk, magyaroknak sajnos egy borzasztó hátrány. Én legalábbis személy szerint nagyon megszenvedem a hiányát. Ezen kívül itt valamiért abszolút nem divat, hogy az edzők kiabálnak, ami szintén nagyon furcsa, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz a habitushoz, amit otthon tapasztaltam. Egy edzőnek igenis legyen nagy hangja. Ami a sport szempontjából más még, hogy a tempó jóval gyorsabb, mint otthon, a legtöbb csapatnak nagyon jó az erőnléte és mivel szinte mindenki komplett sorcserére elég játékossal rendelkezik, így hatékonyan ki is tudják ezt használni. Illetve ami még furcsa, hogy ha egyesével megnézzük a játékosokat, a mi csapatunk magasan a legjobb állománnyal rendelkezik a mezőnyben, csapatként a németek mégis olyan jól funkcionálnak, hogy hiába képzetlenek, együtt ez valahogy eltörpül és meccseket tudnak így nyerni.

A hétköznapi életben nem árulok el azt hiszem nagy titkot, ha azt mondom, hogy sokkal élhetőbb Németország, mint Magyarország. Nyilvánvalóan én a saját példámat tudom csak felhozni, sokan biztosan nem így látják, de engem eddig mindenben csak pozitív csalódás ért. Az átlagfizetés sokkal magasabb, az árak gyakorlatilag megegyeznek az otthoniakkal, tehát ennek alapján könnyebb boldogulni. Ezen kívül rengeteg lehetősége van az embernek, ha munkát akar vállalni, tanulni szeretne, esetleg segélyre vagy támogatásra szorul. Sokszor mondom azt, hogy ez itt a nyugalom szigete. Vannak persze itt is nehézségek és itt sincs kolbászból a kerítés, ahogy mondják, viszont szerintem sokkal több a lehetőség a fejlődésre és az előrelépésre.

Én, mint dolgozó nő a legnagyobb különbséget abban tapasztaltam meg, hogy amíg otthon a szüleimnél laktam és hónap végére így sem volt elég a fizetésem - pedig nem voltak luxus elvárásaim - addig itt, ha szűkösen is, de egyedül is fent lehet tartani egy háztartást például.



Kinti világban te is változtál, vagy maradtál ugyanaz a csak, aki itthon voltál?

A személyiségem is óriási változásokon, fejlődésen ment és megy keresztül a mai napig azáltal, hogy külföldön élek - most már egyedül. Ezt azt hiszem, senki nem érti meg, addig, amíg nem járt ebben a cipőben. Nagyon nehéz időszak van mögöttem, viszont ezáltal eddigi önmagam legerősebb változata vagyok most, úgy érzem. Egyszerűen nincs más lehetőség, akármi is történik, tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy sokáig a padlón legyek. Le kell törölni a könnyeket, felállni és menni tovább előre, megoldani minden problémát, ami szembe jön, mert itt senkire nem számíthat az ember, csak saját magára. Ez sokszor nagyon ijesztő, ugyanakkor óriási erőt is ad. Ennek én homlokegyenest az ellentéte voltam mielőtt kijöttem.

És milyen a belső személyiséged?

Egy végtelenül szerény és önbizalomhiányos lány vagyok. Ezen kívül nagyon toleráns, empatikus, érzékeny, kalandvágyó, jó lelkű, spontán és bár ezt sokszor leplezni próbálom - még magam előtt is -, de menthetetlenül romantikus típusnak tartom magam. Plusz nagyon jófej és szerintem vicces is vagyok.



Tipikus csajos csaj vagy, aki imád öltözködni, szereti a csajos dolgokat – a műkörmöt, szoliba, fodrászhoz, kozmetikushoz járni….?

Külsőre szerintem elég csajos csaj vagyok igen. Próbálok alkalomhoz illően öltözni, szeretem a csinos ruhákat, de sportosban is jól érzem magam, ha épp olyan helyre megyek. Általában a legtöbb időt ez veszi el a készülődésnél, mivel mindig ezerszer öltözöm át, mert semmi nem tetszik magamon. De azért igen, szeretek szexisen is öltözni, imádom a magassarkúkat és a szoknyákat is, szerintem egy nőnek muszáj is néha. A testrészeimet nem igazán szeretem tudatosan kihangsúlyozni, mert soha nem vagyok elégedett magamon semmivel. Próbálok úgy ruhákat válogatni, hogy előnyös és divatos legyen, jól érezzem magam benne. Már el sem tudnám képzelni a kezem műköröm nélkül. És igazából nemcsak azért, mert szép, hanem praktikusnak is tartom. Itt Németországban megtanultam magamnak megcsinálni ezt is, bár profi még messze nem vagyok benne. Szoliba minden meccsnapon szoktam menni, ez már ilyen rituálészerű nálam, és mellette még néhányszor, ha éppen úgy van kedvem. Bár itt sokkal gyengébbek a gépek, mint otthon, szóval nem igazán látszik meg rajtam. Kozmetikusnál és fodrásznál még nem voltam, amióta Németországban vagyok, próbálok minél több dolgot magamnak megcsinálni otthon, több-kevesebb sikerrel. A pillás az egyetlen, amit nem tudok kikerülni, oda általában 3-4 hetente szoktam menni.

Belsőre viszont abszolút nem vagyok tipikus csajos csaj. Nem is szeretem az ilyen típusú lányokat, sőt úgy általában véve a lányokat sem, kevesen vannak közülük az életemben, akik tényleg közel állnak hozzám. Mindig is sokkal több fiú barátom volt, velük jobban megtalálom a közös hangot és szerintem sokkal jobb fejek, mint a lányok.



Milyen kisebb-nagyobb terveid vannak a közeljövőben, mint sportoló, mint csaj?

Mint nő egész konkrét kis listám van a közeljövőre. Boldog szeretnék lenni. Még erősebb és még függetlenebb. Találni szeretnék egy jól fizető állást (a járvány előtt egy munkaerő közvetítő cégnél voltam személyi asszisztens), amit szeretek is és venni szeretnék magamnak egy szép autót. Ezen kívül remélem, hogy a nagy Ő sem várat már sokat magára, mert feleség és anyuka is akarok végre lenni. Mint sportoló nagyon remélem, hogy jövőre több sikerélményem lesz, mind csapat, mind egyéni szinten. Szeretném újra megtalálni a helyem, mivel a sérülés után még mindig nem érzem 100%-osnak magam és remélem, hogy egy olyan csapatban játszhatok majd, ahol végre újra örömet okoz a kézilabda.


Menő Csajok Ligája versenyükről itt tudsz olvasni