Szombathely női kézilabdacsapata két fordulóval az NB II vége előtt már bajnok. Ősszel az NB I/B-ben lépnek a pályára, három éven belül kimondott cél az NB I.

Tavaly nagy változások történetek a vasi megyeszékhely csapatánál. Tavasszal az NB I/B negyedik helyét csípték el. Nyáron sokakat derült égből villámcsapásként érte, mikor megtudták, hogy a csapatot visszaléptetik az NB II-be! De lányok nemcsak osztály váltottak, hanem nevet is, ősszel Kozma Szerszám-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia volt a csapat mezére írva. Közben a Haladás magánál tartotta az NB I/B jogát. A második vonalban egy teljesen új formáció, a Haladás-Érd szerepelt, a csapatban érdi fiatal lányok kaptak lehetőséget, ennek megfelelően Érden játszották a hazai meccseiket.

NB I/B-hez képest nagyon nem változott meg az NB II-ben induló csapat kerete. Bajnokság egyértelmű esélyese volt. Bár arra nagyon kevesen számítottak, hogy ennyire kiemelkednek a mezőnyből. 16 lejátszott meccs után a csapat 100%-os teljesítménnyel áll az élen, két fordulóval a vége előtt már bajnokok. 16 meccs során minden meccsen több mint harminc gólt dobtak, nyolcszor a negyven fölé kerültek, egyszer pedig az ötvenet is elérték. Az ezüstérmes Mosonszolnokot három hete 25 góllal verték.

A csapat ősszel újra az NB I/B-ben indul! A vezetőség egyértelmű célkitűzése: három éven belül NB I.



Császár Zsófia az idén lesz 20 éves, de már kétszer nyert felnőtt bajnoki aranyat az NB II-ben, egyszer az NB I/B-ben állhatott a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. Tavaly a megye legjobb kézisének választották meg.

Ez egy érdekes, nagyon más év volt, mint az NB I/B?

Erről az évről valóban elmondható, hogy nagyon érdekes szezon volt az előző évekhez képest. Nagyon más volt itt játszani, hiszen szokatlan volt, hogy a mérkőzések más hőfokon zajlottak le, nem volt annyi izgalom. Úgy gondolom vannak csapatok akik kiemelkednek a mezőnyből, de vannak olyanok is akik le vannak maradva a többihez képest.

Vannak csapatok akik kiemelkednek, de előbb-utóbb beleszürkülnek, belegyengülnek a mezőnybe! Nektek mi volt a titkotok, hogy végig tudásotoknak megfelelően tudtatok teljesíteni?

A titok legfőképpen fejben dőlt el! Nagyon nehéz volt koncentrálni minden egyes mérkőzésre, de szerintem mindenkinek sikerült odatennie magát, bármennyire is nehéz volt. Ennek ellenére voltak rossz napjaink, mint mindenkinek, de akkor is össze tudtuk szedni magunkat.

Ősszel újra NB I/B!

Ősszel irány az NB I/B, ahol már minden meccs háromesélyes, minden meccs itt maximális koncentrációt igényel, mindenkinek teljes mértékben oda kell tennie magát a győzelem érdekébe. Cél az NB I/B-ben is a bajnoki cím, aztán jöhet az NB I.

Képek: szombathelyikezilabda.hu