A 19 éves Bakó Patrícia, a Soproni Darazsak kosárlabdázója junior bajnoki címmel ünnepelhette az utánpótlásban eltöltött utolsó szezonját.



Mivel fogott meg a kosárlabda? Volt kitől örökölni a kosár iránti szeretetet?

Nincs sportoló a családomban, anyukám rövid ideig kosarazott, de csak a középiskolában. Kiskoromban táncoltam, de ez a lányok többségéről elmondható. Az általános iskolában kezdtem megszeretni a kosárlabdát, első edzéseim ott voltak. Konkrétan talán máig nem tudnám megfogalmazni, hogy mit szeretek benne. Dinamikus, pörgős, csapatjátékra épülő sportról beszélhetünk, ami talán a személyiségemhez is közel áll. 5. osztályos koromban mentem a mostani egyesületembe, a Soproni Darazsakhoz, ami mostanra már akadémia is.

Kislányként sokan sportolnak, de egy idő után sokan abba is hagyják különböző dolgok miatt. Téged mivel tartott meg, mivel vonzott magához? Akikkel kezdted, azok közül sokan abbahagyták már a játékot?

Mindig is szerettem mozogni, a tanulás mellett jó kikapcsolódást jelentett kezdetben, majd egyre inkább kihívásként tekintettem az egyes célokra: jobban védekezni, megtanulni ezt vagy azt a technikát. Ezekben pedig sikerélményem is volt, ami még jobban ösztönzött. Persze nem tagadom, volt, mikor én is úgy éreztem, hogy abba kellene hagynom, de visszagondolva örülök, hogy nem így döntöttem. Természetesen azért a csapat légköre is itt tartott, hiszen mindennap együtt voltunk, összekovácsolódtunk, lassan egymás életeinek részévé váltunk. Igen, sokan abbahagyták, de még így is vannak olyan lányok akikkel 7-9 éve vagyok egy csapatban, az utóbbi 3-4 évben pedig alig változott a csapat összeállítása.

Egy sportolónak kevés szabadidő áll rendelkezésére (edzések, meccsek), és nem beszélve ott az iskola, a tanulás.

Sokszor le kellett nekem is mondanom programokat a barátaimmal vagy iskolai tevékenységnek búcsút inteni, mert a napom az iskola-edzés-tanulás hármasából állt. De valamit valamiért. Egy idő után már az edzés is az életem része lett, mint az iskola. Természetesen nem örülök most sem, ha le kell mondanom valamiről egy edzés miatt, de 9 év után (na és persze egyetem mellett) már legtöbbször be tudom magamnak osztani az időmet. Persze ehhez az alkalmazkodáshoz az is hozzátartozik, hogy képtelen vagyok otthon ülni egész délután, megszoktam és szeretem a pörgést az életemben.



A fentiek mellett pedig rengeteg örömöt is ad, pl bajnoki cím, amit nemrég értetek el a juniorral. Ez egy jó szezon volt? A csapat megvédte a címét, mi volt a sikeretek kulcsa, titka? Mennyi edzés, munka van a siker mögött?

Igen, szerintem nagyon jó szezon volt! Persze voltak hullámvölgyek, de alapjában véve stabilak voltunk, ami nagyrészt az összeszokott csapaton is múlt (beleérthetem az idén 5.éve vezetőedzőmet is, Horváth Józsefet). Ezen kívül mindenképp segített az edzések jó felépítése mind fizikailag, mind technikailag. Az egész csapat számára kemény munka eredménye ez a győzelem. Míg a többieknek (főleg a végzősöknek) az iskolát kellett az egyéni képzésekkel összehangolnia, addig nekem a kezdődő egyetemi életet, tanulást, a délután kezdődő órákat (amelyekből pár más városban volt) az edzésekkel.

Eddig milyen sikerek vannak mögötted?

Szinte minden évben dobogón voltunk, 4-szer lettünk bajnokok. 2011-ben serdülő, 2013-ban kadett, 2015-ben és 2016-ban pedig junior korosztályban, amelyre mind nagyon büszke vagyok! B33-ban országos bajnokok lettünk tavaly, aminek szintén nagyon örültem. A válogatottban még soha nem maradtam bent az Európa-bajnokságok végső 12-es kereteiben, azonban az EYOF-ra (European Youth Olimpic Festival) lehetőségem volt elmenni és az hatalmas élmény volt számomra, főleg, hogy bronzérmesek lettünk! Ezen kívül, ami még az egyik legkedvesebb számomra az a ciprusi középiskolai világbajnokság bronzérme. Rendkívüli élmény volt, szívesen visszamennék az időben, hogy újra átéljem!

Sport általi három legkedvesebb élményed?

Az előzőekben talán mind a hármat fel is soroltam: az EYOF, a világbajnokság és az idei címvédés, de minden országos bajnokság, nemzetközi torna, B33 meccs és diákolimpia döntő élmény volt, amely alkalmával nem csak jól éreztük magunkat, de fejlődtünk is, mind egyénileg, mind a csapatként.

19 évesként mennyire vagy elégedett a jelennel és hogy látod a jövődet?

Utolsó évemet zártam utánpótlásban, bajnokok és címvédők lettünk és az egyetemi féléveimet is elég sikeresen zártam, úgyhogy igen, elégedett vagyok nagyon a jelenlegi helyzettel! A felnőtt csapatban játszok jövőre, kiderül, mennyire tudom mellette az egyetemet is végezni. Egyelőre ennyire előre látom „csak” a jövőt, a többi majd kialakul, hiszen egy év alatt még nagyon sok minden változhat.