Vas megyei labdarúgó bajnokságot imponáló fölénnyel nyerték meg. Körmend labdarúgócsapata a vártnál is könnyebben védte meg a bajnoki címét. Három fordulóval a vége előtt már behozhatatlan előnyre tettek szert.

27 bajnokin 25 alkalommal nyertek, kétszer ikszeltek, rúgtak 105 gólt, kapujuk 13-szor rezdült meg.

Előző szezonban is remekeltek: 30 meccs, 28 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség volt a csapat mérlege. 2015. szeptembere óta nem szenvedtek vereséget bajnoki meccsen.

A jelen szép, a jövő homályos, de milyen is volt a csapat múltja?

Az egyesületet 1911-ben alapították, azóta 14 névváltozáson ment keresztül. A csapat az elmúlt 50 évben hol az NB III-ban, hol a megyeiben rúgta a bőrt, de voltak az NB II-ben is. Igaz az nem ma volt! Ezt az fél évszázadot néztük át.

-1983.

Bajnoki címet 1972-ben ünnepelhettek először. Az időszak furcsaságára jellemző, hogy első aranyat az NB III-ban vehették át, ahova a megyei harmadiként jutottak fel – még a hatvanas években. A bajnoki arany után a csapat két évet tölt el az NB II-ben, ami akkor a 3. vonal volt. A megyei bajnokságot 1978-ban nyerik meg, de az osztályozón elbuknak. Következő évben megvédik a címüket és (a megyeiből) felkerülnek az NB II-ben (ami ténylegesen is a másodosztályt jelenti). Itt utolsóként kiesnek a megyébe. Akkoriban is értettek a bajnoki rendszerek kutyulásához!!! Második helyen fejezik a bajnokságot, és feljutnak az NB III-ba. Az első év nagyon jól sikerült: a negyedik helyen zárnak, a második nem, utolsóként kerülnek vissza a vasi csapatok közé.

1983-89.

Nyugodt és sikeres időszak a megyei bajnokságban. Az első 5 évben 2 bronz-, és 2 ezüstérem a csapat mérlege, hatodikban pedig újra aranyat akasztanak a csapat nyakába. És jön 9 év az NB III-ban.

1989-98.

95-ig az NB III-ban a 9 és a 13. hely között ingáznak.
1995-96-os szezonban újra bajnokok, Körmend Pumtex-Babati Hús FC néven.
Az osztályváltás elmarad.
1996-97-es kiírásban Körmend-Pumtex néven a tízedikek.
98-ban Körmendként kiesnek.

1998-2009.

11 évet töltenek el zsinórban a megyeiben. Az első 10 évben két ötödik hely a legjobb szereplésük. 11. nekifutásra újra ők a pontvadászat legjobb csapata.

2009-2017.

2009-2010. NB III. 11.
2010-2011. Vas megyei I. o. aranyérem.
2011-2012. NB III. 11.
2012-2013. NB III. 6.
2013-2014. NB III. 16.
2014-2015. Vas megyei I. o. ezüstérem.
2015-2016. Vas megyei I. o. aranyérem.
2016-2017. Vas megyei I. o. aranyérem.

Kép: Facebook