Boros Sámuel Szakközépiskola lány labdarúgócsapata a Coca-Cola Cupot a harmadik helyen fejezte be. A csapat 15 éves játékosa, Bálint Rebeka a döntő gólkirálynője! Az országos versenyen közel 250 lánycsapat indult!

A csapattal csak a Coca-Cola Cupon indultunk, jövőre is megpróbálkozunk vele hátha még jobb eredményt tudunk elérni A selejtezőkön elég jól szerepeltünk, nagyon nagy fölénnyel vertük az ellenfeleinket volt olyan, hogy 12-0 lett a végeredmény. Az első forduló nem volt nehéz, aztán nagy küzdelem árán megnyertük a megyeit, innen tovább jutottunk a regionális döntőre, ami elég kemény volt, de sikerült, és jöhetett az országos. Ahol jobb helyezést vártunk, mert jobbak voltunk az ellenfélnél, de egyéni hibákat követtünk el, amik megbosszulták magukat. Én sem tudtam már a 100%-ot nyújtani, mert a hátam mögött volt már elég sok meccs, és ezt kisebb sérülésem is fokozta.

Nagy részben csatár szoktam lenni, de ez néha változik, mert az ellenfél szeret több embert is rám állítani. Úgy gondolom, hogy ezen a poszton nagyon jól helyt tudok állni. Edzőim szerint: nem mindenkinek adatik meg az a bal láb, mint nekem. Eddig szinte minden évben értem el valami egyéni díjat - gólkirály, legjobb játékos... A Coca-Colán való teljesítményemre vagyok a legbüszkébb, mert ez országos verseny volt.

Első osztályos voltam, amikor a testnevelő tanárom megkereste anyát, hogy lát bennem valamit, kezdjek el járni a sulis edzésekre. El is kezdtem az Erzsébet-helyi általános iskolában focizni. Ötödikes koromig ott fociztam, sok szép eredményt értünk el a fiúkkal - legjobb hazai játékos, gólkirálynő. Közben versenytáncoltam 3 évig, de egy meccs alkalmával eltört a kezem, s miután felépültem a tánc már nem is volt számomra annyira fontos, mint a labdarúgás. Közben Csongrádra költöztünk, persze itt is elkezdtem focizni. Fiúk közt játszottam 2 évig, aztán abbahagytam, mert nem volt megfelelő korosztályos csapat. 1 év szünet után Hódmezővásárhelyre hívtak, jelenleg is itt focizok, de nem vagyok leigazolva, mert szeretnénk visszaköltözni Békéscsabára. Mindig is a fiús sportok tetszettek és ezek érintettek meg. Szüleimtől kis mértékben örököltem a sport iránti tehetséget. A foci teljesen kikapcsolni és ilyenkor nem gondolok semmire csak a játékra.

Egy héten kétszer van edzés arra szoktam eljárni, otthon sokat szoktam focizni, és az iskolában is, amikor csak lehet. Nincsen más sport, amit szeretek, nekem ez a mindenem és ebbe fektetem az összes energiámat. Nagyon szeretnék feljebb kerülni, és sikeres labdarúgó lenni. Imádom ezt csinálni. Mindent megteszek, hogy valóra váltsam az álmom. A vásárhelyi csapatnál még nem játszottam a strandfocin kívül, mert, ahogy említettem nem vagyok igazolt játékos. Ha sikerül a költözés, akkor nagyon szeretnék Gyulán az Amazonoknál játszani, hogy ott is próbára tegyem magam, és sok sikert, eredményt érjek el velük.