Interjú Milovits Júliával, aki pályára lépett a Vasasban, a magyar röplabda válogatottban, Szerbiában, Lengyelországban és Romániában is. Tavaly, 27 évesen befejezte a pályafutását.

Kislányok többsége modell, balerina, énekes, színész szeretne lenni, annak idején neked is voltak ilyen terveid?

Nem. Kislány koromban nem igazán foglalkoztam felnőtt dolgokkal. Arra emlékszem, hogy szerettem “csak úgy lenni”. Nézelődni, bóklászni, futkározni, szerettem a családtagjaim társaságát. Szerintem a röplabdáról nem is tudtam, hogy egyáltalán mint olyan, létezik. Olyan dolgokkal foglalkoztam, amik örömet okoztak (már amennyire egy gyermek ilyen szinten tudatos). A röplabda is ilyen.

Mindenki más és más oknál fogva kezd el sportolni, te miért?

Csak, úgy. Mert jó. A szüleim beírattak különböző különórákra (nyelv, úszás, zene), köztük volt a röplabda is, amelyet a testnevelés tanárnőm javasolt nekem, a testalkatom és a személyiségem alapján.

Hol kezdtél el röpizni? Egyértelmű volt, hogy ez a te világod?

A Vasasban, de egy kihelyezett teremben, egy óbudai általános iskolában voltak az edzések. Dehogy volt egyértelmű. A barátnőimmel együtt jártunk edzésre, mert élveztük a mozgást és egymás társaságát. Emellett tanultunk. Csak amikor az utánpótlás válogatottba kerültem, akkor kezdtem komolyabban venni a sportolást és az edzéseket.

Pont 10 éve, hogy a Vasassal bajnok lettél, 8 éve mutatkoztál be a válogatottban. Kezdetekben is az ügyesebb lányok közé tartoztál, vagy az elején azaz igazi csetlő-botló játékos voltál?

Tekintve, hogy 186 cm vagyok, nem hiszem, hogy fiatal lány koromban a mozgásom a megfelelő összehangoltságot és koordinációt tükrözte volna. De hál’ istennek, minden fejleszthető!! A tehetség olyan sokrétű és rengeteg eleme van: akartam, dolgoztam (rengeteget) és élveztem. Ez volt az én erőm.



2012-ben váltottál, mehettél volna Amerikába is játszani, de te Szerbiát választottad, miért? Itt azért egy nagyon más világba érkeztél, akár játékosként, akár nőként, jól érzem?

Igen, Belgrádot választottam, mert úgy éreztem, az az utam, ott van mit tanulnom, ott tudok fejlődni a legtöbbet. Tökéletesen más világba kerültem: a profik világába. Olyan helyzetekkel találkoztam, amelyekkel addig még soha. Ezek fejlesztettek a legjobban és rengeteget tanultam, a szakmáról, az életformáról. A személyiségem egy jelentős részét teljesen egyedül, külföldön ismertem meg. Ami nagyon jó élmény, erőssé tesz, de kemény és küzdelmes időszak is egyben. Nőként? A sport és a folyamatos teljesítménykényszer nemtelenít. De ez egy másik interjú témája...

2015-ben Lengyelországba igazoltál, akkor azt mondtad, hogy erősebb bajnokságra vágysz, és két évre tervezzel. Egy lett belőle.

A bajnokság végen a menedzseremmel és a klubbal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy felbontjuk a szerződést. Kellemes emlékeim fűződnek a Lengyelországban eltöltött évhez, viszont szakmai szempontból ez volt a legkedvezőbb lépés.

Lengyelország után Bukarestbe szerződtél, hazai csapat szóba sem került?

A klubválasztásaim során szinte mindig, csak és kizárólag a szakmai szempontokat helyeztem előtérbe. Ezesetben sem volt másképp: az edzők szakértelmét és szaktekintélyét, a CEV Cup-ban való versenyzést, és a csapattársaim magas képzettségi szintjét tekintve.



Tavaly miért döntöttél a befejezés mellett, nehéz döntés volt?

Természetesen nehéz döntés volt, felhagyni a röplabdával és azzal az életformával, amelyet hosszú éveken át éltem. Mindennek két oldala van. Két jó közül kellett választanom, röplabdával vagy anélkül. Mindkettő ilyen is, olyan is. Csak azt kellett eldöntenem, melyikre vágyom inkább.

A pályafutásod legfontosabb pillanatai, történései, sikerei?

Az egyik biztosan az, amikor a suboticai Europa-liga verseny alatt, a Crvena Zvezda felajánlotta nekem a szerződést. Nagyon meglepett, elismerésként éltem meg.

Büszke voltam, amikor első év novemberében, Belgrádban, engem választottak a hónap legjobb játékosának a szerb ligában. Örültem, hogy sikerült a hátrányaimból faragnom és eközben kimagaslóan is teljesítettem.

Ugyanez év végén bajnokságot nyertünk. Hihetetlen élmény volt.



Muszyna. A lengyel kupa négyes döntőjébe kerülésért játszottunk egy éles és nehéz meccset a Wroczlaw csapata ellen. Hazai pályánkon sikerült megvernünk őket 3:2 arányban. Igazi csapatmunka volt, ez hagyott nyomot bennem.

Biztos van még, de hirtelen ezekre emlékszem.

Csalódások, kudarcok?

Megfogtál. Veszíteni soha nem szerettem! Csalódások és kudarcok folyamatosan kísérték a pályafutásomat.
Az egyik talán pont az imént említett Wroczlaw mérkőzés utáni meccs volt. Az már a négyes döntő keretében zajlott. Ez alkalommal nem sikerült jól szerepelnünk, sajnáltam nagyon. Belgrádban a második évben a kupát megnyertük, de bajnokok nem lettünk. Szerettem volna.

Hogy érzed a pályafutásodból kihoztad, ami benned volt, vagy van benned hiányérzet? Ha visszamehetnél az időben, lenne olyan döntésed, amit másképp csinálnál?

Nagyon jó kérdés. Magyarországról elég nagy hátrányból indul az ember, ha röplabda sportágban szeretne nemzetközi szintéren versenyezni. Büszke vagyok rá, hogy sok munkával és elszántsággal sikerült ezeket a hátrányokat ledolgoznom és sikeresen versenyeznem ebben a közegben. Az évek alatt elismert szakemberekkel is együtt dolgoztam és általuk olyan szakmai tudásra tettem szert, amelyet szeretnék a tanulmányaim, majd a munkám során is alkalmazni. Úgy érzem, jó volt ez így.



Most már civilként mi a következő 3 célod?

Hármat nem tudok említeni. Egyelőre szokom az új életemet, másfél éve költöztem haza. Jelenleg az orvosi egyetemen vagyok első éves gyógytornász hallgató. Ezen a pályán szeretnék továbbtanulni és dolgozni.